Egy év kihagyás után ismét lesz felnőtt női kosárlabdacsapata a céhes városnak, hiszen a Kézdivásárhelyi SE ott lesz a másodosztálynak számító 1. Liga 2024–2025-ös idényének rajtjánál. A felső-háromszéki klub tavaly ősszel anyagi okokra hivatkozva lépett vissza mind az élvonaltól, mind a Román Kupától, most viszont nagyon örülünk annak, hogy együttesünk visszakerül az országos kosárlabda vérkeringésébe, és reménykedünk abban, hogy a közeljövőben ismét a Nemzeti Liga mezőnyében szerepelhet.
A csapattól származó hírek szerint visszatért a KSE-hez a spanyol Claudio Morales Garcia, akit tavaly is kineveztek a céhes városi gárda élére. A Teneriféről érkező tréner már a hónap elején munkába állt, és Csutak András, valamint Farkas Gellérd másodedzők segítségével a klub U15-ös és U16-os alakulatait készíti fel az új bajnoki idényre. „Ez egy nagyon tehetséges generáció, egyértelműen az országos élvonalhoz tartozik, több játékosát is behívták a korosztályos válogatottba” – nyilatkozta Lénárt Adolf, a KSE kosárlabda-szakosztályának vezetője. A sportvezető elmondta, hogy a hét folyamán az edzők összeállítják a felnőtt együttes keretét, és kiválasztják azt a 8–10 ifjúsági játékost, akikre a nagy csapatban is számítanak majd. „Hozzájuk csatlakozik négy felnőtt kosárlabdázó, többek között a klub neveltje, Domokos Réka is, aki az előző évadban a Marosvásárhelyi VSK-ban játszott” – tette hozzá Lénárt.
A kézdivásárhelyi gárda az elmúlt héten jelentette be az amerikai Gabi Bade és Faith Simpson leigazolását, a két játékos pedig szerdán érkezik meg Háromszékre. A 28 éves, 173 cm magas Bade 2020-ban diplomázott a Sacramento State University-n, ahol az egyetemi csapat tagja volt. Első profi klubja a ciprusi Ydra Asfalistiki ENAD Nicosia volt. A 24 éves Simpson a Northwestern Oklahoma State University Rangers együttesétől érkezik Kézdivásárhelyre. A 186 cm magas kosaras az előző szezonban 22 mérkőzésen összesen 481 ponttal segítette alakulatát. „Erőcsatár és center posztra még egy játékost kell igazolnunk, és a lehető legjobb megoldást keressük. Meg kell említenem, hogy a KSE két neveltje, Kozman Kriszta és Bara-Németh Beáta a kincses városban folytatja tanulmányait, és így a közeljövőben a Kolozsvári U csapatát erősítik majd” – mondta Lénárt, aki hozzátette, hogy a bajnokság valószínűleg október végén rajtol, idei célkitűzésük pedig a tisztes helytállás mellett a helyi fiatal kosarasok beépítése lesz a felnőtt együttesbe.
Sepsiszentgyörgyön marad Gereben Lívia
A 2022 decemberében leigazolt magyar kosárlabdázó a 2024–2025-ös idényben is a Sepsi-SIC alkalmazásában marad. Az előző szezonban, minden sorozatot figyelembe véve, összesen 42 mérkőzést játszott és 297 pontot szerzett. A 24 éves és 183 centiméter magas játékos dobóhátvédként és alacsonybedobóként is bevethető. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.