A jövő gazdaságába enged betekintést a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) 33. vándorgyűlése, amelyet október 11–12. között szerveznek Szatmárnémetiben.
A következő hullám – útmutató a jövő gazdaságához címet viselő vándorgyűlés előadásai nagy hangsúlyt fektetnek a mesterséges intelligencia és a digitalizáció hatásainak elemzésére. A cél az – áll a beharangozó közleményben –, hogy tájékoztassák a résztvevőket a következő évtized gazdasági trendjeiről és az azokra való felkészülés lehetőségeiről, de a program a kapcsolatépítés, a tapasztalatok megosztása szempontjából is hasznos. Az előadások és panelbeszélgetések során szó lesz egyebek mellett a városok fenntartható fejlődéséről, a mesterséges intelligencia pénzügyi válságokat megelőző szerepéről, valamint a digitalizált pénzügyi világ kockázatairól és lehetőségeiről.
Az előadók listáján szerepel többek között Jelasity Radován szerb közgazdász, a magyarországi Erste Bank elnök-vezérigazgatója, Daniel Dăianu romániai közgazdász, illetve Ürge-Vorsatz Diána, a Közép-európai Egyetem (CEU) Környezettudományi és Környezetpolitikai Tanszékének professzora. A Fenntarthatóság és geopolitika a 21. században című panelbeszélgetésen Csizmadia Norbert geopolitikai stratéga, Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője, és Borbély Károly, a Hidroelectrica Rt. igazgatótanácsának elnöke vesz részt. (A teljes program az RMKT weboldalán érhető el, ahol jegyet is lehet váltani.) (Fer-)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.