A transzilvanizmus búvópatakként ott él az erdélyi emberek emlékezetében, de frissítésre szorul – hívta fel a figyelmet Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az intézményben péntek délután tartott könyvbemutató felvezetőjében. És valóban: a Transzilvanizmus. Eszmék, korok, változatok című tanulmánykötet a témában való elmélyülés mellett épp erre a frissítésre vállalkozott.
A kötetet szerkesztő Boka László irodalomtörténész, a budapesti Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa és Dávid Gyula irodalomtörténész, műfordító közti beszélgetést moderáló Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője úgy értékelte, Szerb Antal irodalomtörténeti munkái óta ez a legmeghatározóbb kötet, mely elkalauzol a transzilvanizmus kezdetétől annak jövőjéig. A felvetésre reagálva Boka László felvázolta, a transzilvanizmus ideológiája mindig is jelen volt Erdély történetében, hiszen már a fejedelemség idején megfogalmazódott egyfajta sajátos erdélyiséget meghatározó gondolat, mely aztán a Monarchia idején is feltűnt, leghangsúlyosabban azonban az első és a második világháború közötti időszakban volt jelen. A transzilvanizmus 1989 után kapott új lendületet, túlélte azt, hogy a 90-es évek generációja elutasította, a 2000-es években pedig átalakult formájában tűnt fel ismét.
A transzilvanizmus kérdéskörével való szembenézésnek most jött el az ideje, amihez nem csak a történelmi távlat volt szükséges, hanem számtalan előkészítő munka is szükségeltetett hozzá, fejtette ki Dávid Gyula. Rögtönzött irodalomtörténeti előadásában kitért a 20. század elejéig fennállott transzilván szellemre, amely a három erdélyi nemzet, a magyarság, a románság és a szászok közös kincse tudott lenni, és amely a népi együttélés szintjén a Monarchia idején még működött. Trianon után azonban a politikum beavatkozott az emberek nyugalmi életébe, keresztbe téve olyan folyamatoknak, amelyek elindultak azon a szinten: a regionális törekvéseket elfojtották, hiszen a román politikának az egységes román állam megteremtése céljából az egységes irodalom kialakítása volt az érdeke, és ebbe nem illettek bele a provinciális kezdeményezések sem a románság, sem más nemzetek részéről.
Dávid Gyula a transzilvanizmus 1944 utáni továbbélésére is kitért, az erdélyi gondolatot előbb 1945-től a meginduló erdélyi magyar irodalom éltette, majd az 1960-as évek közepén a Ceaușescu-féle nyitás időszakában másképpen ugyan, de folytatódhatott – mindaddig, amíg a teljes tiltás be nem következett. Ma, akárcsak száz esztendővel ezelőtt, megint olyan helyzetben vagyunk, hogy közösséget kell építenünk, vissza kell térnünk az oly sokat szidott népszolgálathoz, hívta fel a figyelmet Dávid Gyula.
A könyvre visszatérve Boka László felelevenítette, a témában 2020-ban konferenciát szándékoztak szervezni, a világjárvány miatt a tudományos ülésszakot azonban le kellett mondani, így született meg a tanulmánykötet. A maga során szintén irodalomtörténeti előadásként vázolta fel a transzilvanizmus 20. századi változásait és torzulásait, kijelentve, hogy a korszak legmeghatározóbb eszmeköre volt. Végezetül ismertette, a kötet ötletgazdájaként és szerkesztőjeként arra vállalkozott, hogy a transzilvanizmus erőteljes, minőségi keresztmetszetét mutassa fel különböző szemszögekből.
