A vállalat alkalmazottjainak körében azonban rendszerint nem ez a szemléletmód uralkodik, sokkal inkább amolyan szociáldemokrata eszmék hódítanak: jó menedzser az, aki nem csupán irányítja az alkalmazottakat, de odafigyel arra is, hogy munkájukért megfelelő javadalmazást kapjanak, teljesítményüket elismeri, ösztönzi, biztatja, bátorítja őket, törekszik arra, hogy a konfliktusokat megoldja, feloldja, tisztában van a munka és a szabadidő egyensúlyának fontosságával. Az igazán jó menedzsernek tehát egyszerre kellene lennie a profitért mindenre képes vadkapitalista hajcsárnak és megértő, a dolgozók jogaiért és tisztességes javadalmazásáért síkra szálló szakszervezeti mozgalmárnak – nem véletlen hát, hogy alig találunk manapság olyan vállalatvezetőt, akivel mindkét oldal elégedett.

Márpedig Ferencz Csaba, a Háromszék ügyvezető igazgatója ilyen menedzser. 1959-ben született – elég idős tehát már ahhoz, hogy tudja: a pénz, a profit nem minden. De elég fiatal is ahhoz, hogy legyen még benne lendület, akarat, kitartás folytatni az újság kiadását akkor is, ha az egyre nehezebb. Mert egyre nehezebb: a nyomtatott napilap ugyanis olyan szellemi termék, amelynek csillaga leáldozóban, és amelynek értékét mind kevesebben látják és ismerik fel. Mert változik a világ, és változnak úgymond az olvasói szokások. Egyre kevesebben olvasnak újságot – egyáltalán: egyre kevesebben olvasnak! –, mind kevesebben adnak pénzt arra, hogy tájékozódjanak, sokaknak nem fontos ma már a megbízható, pontos, hiteles tájékoztatás, az értékes olvasmány. A ránk zúduló információözönben, amelyben keveredik hír az álhírrel, a reklám az információval, a propaganda a tájékoztatással, sokan fel sem ismerik annak fontosságát, amit ma már egy lassabb, kimértebb, de hitelesebb, megbízhatóbb csatorna, a napilap jelent. Hosszan lehetne még taglalni a lapkiadással járó nehézséget – de minek? Magunk között vagyunk, mindenki jól ismeri ezeket a kihívásokat. Azért kell mégis utalni ezekre, hogy pillanatra se feledjük: ilyen nehézségek közepette, folyamatosan szűkülő piacon a helytállás is óriási eredmény. Minden felértékelődik: a nyomtatott napilapnál a kis nyereség is hatalmas érték, és a kis fizetés is lehet nagy elégtétel, ha társul hozzá a tudat, hogy mégiscsak szolgáljuk valamiképpen közösségünket, hogy hozzájárulunk kultúránk egy darabkájának megőrzéséhez, hogy részei vagyunk a háromszéki, székelyföldi magyarok mindennapjainak, olykor mankó, máskor iránytű vagyunk, és olyan szellemi terméket teszünk le mindennap olvasóink asztalára, amely nélkül mindannyian szegényebbek lennénk.

Ferencz Csaba több mint három évtizede dolgozik a sajtóban – ’90 márciusától a Háromszék újságírójaként, helyi és magyarországi televíziók munkatársaként –, elég régóta hát ahhoz, hogy szemléletében az után is újságíró maradjon, miután 15 évvel ezelőtt elkezdett menedzserként dolgozni.

És valószínűleg ebben rejlik a titka: Ferencz Csaba azért jó menedzser, mert nem menedzser. Nem elsősorban a profit érdekli, nem állandóan a beáramló és kimenő pénzeket követi árgus szemekkel, folyton fejben számolva, hanem az újság fennmaradása, megjelentetése az elsődleges cél. Számára a kiadónál, a szerkesztőségben dolgozók nem „humán erőforrást” jelentenek, hanem erőt, forrást és mindenekelőtt embereket. A modern, divatos vállalatmenedzsmenti irányzatok helyett a saját józan paraszti eszét követi, mely társul ahhoz a szilárd értékrendhez, amit csíkszentmártoni gyermekként magába szívott, és amelynek fő pillére az egyensúly, megfontoltság, önállóság. Ferencz Csaba azért érdemes a médiamenedzser-díjra, mert nem elsősorban menedzser, hanem leginkább újságíró, közösségét szolgáló értelmiségi, aki számára pénznél, profitnál, mindennél fontosabb maga az újság.

Farcádi Botond, Szekeres Attila

(Elhangzott a MÚRE Médiamenedzser-díj-átadóján október 5-én, szombaton. A laudációt Forró László olvasta fel.)