A mérkőzés teljes egésze alatt veszélyesebben játszó és hátrányból felálló Sepsi-SIC 1–1-es döntetlent ért el vasárnap a végig védekező West Déva ellen a teremlabdarúgó 1. Liga 7. fordulójában. Ez együttesünk idénybeli negyedik remije, a zöld-fehérek szombaton a Marosvásárhelyi VSK csapatát fogadják.
Csendes mezőnyjátékkal telt a találkozó első két perce, majd a 3. percben Boldor megszerezte a vezetést a vendég együttesnek, miután a hatos széléről léc alá vágta a Hordeatól kapott passzt (0–1). Kevéssel később Kusztos lábában volt az egyenlítő gól, de Voin hárított. A folytatásban meddő mezőnyfölényben játszott a Sepsi-SIC, a 6. percben pedig egy gyors kontra végén Kusztos közelről a gólvonalon álló játékosba bombázott. A vendégek beszorultak a saját kapujuk elé, Mánya kétszer és Máthis egyszer volt közel a gólszerzéshez. A 14. percben Iliescu kísérlete kerülte el a kapunkat, majd Vajnán, Mányán és Kanyón volt a sor, hogy próbára tegye a dévai hálóőrt. A 20. percben Boda kapufát lőtt, és bár sokkal jobban játszottak a szentgyörgyi fiúk, mégis egygólos hátrányban vonultak szünetre.
A második félidőre teljes mértékben megdőlt a pálya, amíg mi folyamatosan ostromoltuk a remek napot kifogó Voin kapuját, addig a vendégek csupán néhányszor jutottak el ziccerig. A veszélyesebben támadó háromszéki csapattól előbb Czintos került gólhelyzetbe, de közelről hibázott, majd egy szép összjáték végén Kanyó lőtt mellé. A következő percekben három sárga lapot is begyűjtöttek a mieink, közben Máthis bombáját védte Voin. A 28. percben Máthis vágta be erősen a labdát a dévai kapu elé, ami Czintosról a hálóba pattant. Innen őrült rohamba kezdtek a zöld-fehérek, folyamatosan nyomás alatt tartották a Dévát, de nem jött az újabb találat. Az utolsó percben vészkapussal támadtunk, ám nem sikerült a kapuba kotornunk a lasztit. Maradt az 1–1, és a kiemelkedően teljesítő hálóőrének köszönhetően pontot rabolt Sepsiszentgyörgyről a West Déva.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 7. forduló: Sepsi-SIC–West Déva 1–1 (0–1).
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Mintegy 410 néző. Vezette: Vlad Ciobanu és Luca Ovidiu. Sepsi-SIC: Korodi–Fábián, Gáll, Veress, Kanyó (cserék: Ráduly, Rendi, Czintos, Mánya, Kusztos, Máthis, Király, Vajna, Csog). Edző: Mánya Szabolcs. Déva: Voin–Hordea, Boldor, Matei C., Matei F. (cserék: Dincuță, Ion, Pieptea, Boda, Cârstea, Gálfi, Iliescu). Edző: Florin Matei. Sárga lap: Ion (13.), Matei F. (30.), Matei C. (38.), illetve Mánya (25.), Gáll (26.), Czintos (28.). Gólszerzők: Boldor (3.), illetve Czintos (28.).