A bukaresti Calvineum Református Egyházközség a vasárnap tartott jubileumi istentisztelet keretében emléktáblával jelölte meg a pontosan ötven éve felszentelt templomát, ugyanakkor Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke által tervezett címeres zászlót avatott.
Zsold Béla volt uzoni, huszonkét éve bukaresti lelkipásztor ismertette, hogy a 209 éves múltra visszatekintő gyülekezet negyedik templomáról van szó, a korábbit 1959-ben a kommunista hatalom lebontatta. A jelenlegit 1974-ben szentelték fel. Az ötven év alatt kevesebb mint 200 gyereket kereszteltek és közel 1500 gyülekezeti tagot temettek. A szomorú statisztikán túl, a zászlóavatással élni akarásukat kívánják jelezni. A bejáratnál elhelyezett emléktáblát Miklósi Mátyás Csaba, a Brassói Református Egyházmegye esperese és Kósa András László, a bukaresti Liszt Intézet igazgatója leplezte le.
Az ünnepi istentiszteleten igét olvasott Bíró Tivadar szőlőskerti református lelkész, igét hirdetett Miklósi Mátyás Csaba esperes. Ő áldotta meg a gyülekezetet és szentelte meg a zászlót is.
A címert és zászlót Szekeres Attila István mutatta be. Mint mondta, a címerben a főnixmadár arra utal, hogy az egyházközség többször is újjáéledt, négyszer is templomot épített. A koronából növekvő kéz szívet emel az ég, Isten felé. Ez Kálvin János heraldikai megjelenítése, utal arra, hogy a reformátor nevét viselő egyházközség jelképe. A pajzs körüli jelmondat is ehhez igazodik: Szívemet hozzád emelem. A címer egyéniesíti az egyházközséget, a zászló, amely szent szimbólum, a gyülekezet összetartozását hivatott jelképezni, tette hozzá a címeres zászló tervezője.
Az alkalomhoz igazodva előző nap a Koós Ferenc Kör rendezvényeként Szekeres Attila István a református egyházi címerekről tartott előadást a Calvineum tanácstermében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.