Mindössze hét lakótársulás pályázott a tömbházak leromlott pincéinek felújítására Sepsiszentgyörgy önkormányzatánál, eredményt azonban később, a helyszíni felmérések után hirdetnek – tudtuk meg Tóth-Birtan Csaba alpolgármestertől.
A városi tanács augusztus elején döntött úgy, hogy támogatást nyújt a tömbházak ázó vagy műszakilag rossz állapotban levő alagsorainak rendbetételére, kitakarítására, hiszen e munkálatok költsége sok esetben meghaladja a lakók anyagi lehetőségeit, a hőszigetelési programokba benevezett épületek felújítását pedig el sem lehet kezdeni a víz vagy szennylé miatt megrozsdásodott, beragadt, meghibásodott csapokhoz és vezetékekhez való hozzáférés nélkül. Az önkormányzat a pincék javítási és fertőtlenítési költségeinek 75 százalékát, de lépcsőházanként legtöbb 15 ezer lejt vállalna át a lakóktól, ám az október végi határidőig kevesen haraptak rá a lehetőségre, bár az erre a célra elkülönített pénzkeret (egymillió lej) 66 tömbház pincéjének felújítására lenne elég, ennek mindössze a tíz százalékára van jelentkező, és az csak a helyszínek megtekintése után derül ki, hogy hány lakóközösség pályázik sikeresen.
Az elbírálásnál aszerint pontoznak, hogy hol mekkora a baj, és hogy milyen nagyobb beruházást (például épp a hőszigetelést) akadályozza az alagsor rossz állapota. Eredményt november 15-én hirdetnek. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.