Szinte szokásos könyvismertető-vetítés: virágok, hegyek váltogatják egymást, tekintetet megragadó, lelket simogató fotók sokasága – csak éppen a kötet szerzője hiányzik. A november közepén elhunyt Székely Árpád utolsó, A Kárpátok virágoskertje című kötetét kedden este mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény épületében.
A gelencei származású, családjával és munkájával Székelyudvarhelyhez kötődő néhai Székely Árpád földrajztanárt, túrakönyvek és fotóalbumok szerzőjét jól ismerik a sepsiszentgyörgyi természetkedvelők. Az elmúlt évtizedben számos, magánkiadásban megjelentetett kötetét mutatta be a vadászati múzeumban, minden alkalommal előadást, amolyan rendhagyó földrajzórát is tartva a szóban forgó hegységről, térségről. A geográfus idén áprilisban ismertette Kárpátok – Alpi formakincs a Magas-Tátrától a Retyezátig című kötetét, s már akkor jelezte, súlyos betegsége ugyan korlátozza munkájában, de ő nem adja fel, apait-anyait beleadva újabb, növényritkaságokat bemutató, impozáns kötetet készít elő. A Kárpátok virágoskertje megjelent, tervek szerint november 21-én kellett volna Sepsiszentgyörgyön bemutatnia, ám időközben állapota súlyosbodott, a 47 esztendős geográfus november 15-én elhunyt.
Székely Árpád utolsó, A Kárpátok virágoskertje – növényritkaságok és botanikai csemegék a Magas-Tátrától a Retyezátig című könyvét felesége, Székely Melinda hozta el Sepsiszentgyörgyre, azt a vadászati múzeumban mutatták be kedden este.
A szerző korábbi ismertetője szerint „A Kárpátok virágoskertje hiánypótló összefoglaló mű, amely a teljes kárpáti hegységív csodálatos növényvilágának ritka és védett kincseit, elsősorban az alhavasi és havasi öv, továbbá a mészkőből, homokkőből és konglomerátumból felépülő hegységek növényritkaságait mutatja be. A kötet foglalkozik a lombos és tűlevelű erdők, a hegyi rétek és tőzegmohalápok növényvilágával is. A Kárpát-medence és ezen belül az Erdélyi-medence dombvidéke további növénykincseknek ad otthont. A tudományosan megalapozott ismeretterjesztő munka külön érdeme a rendkívül gazdag és színes képanyag: a közérthető szöveget közel 350 fotó teszi szemléletessé.”
A sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón a házigazda Vadon Egyesület nevében Török Enikő emlékezett a szerzőre, megjegyezve: nincsenek szavak, amelyekkel ki lehetne fejezni Székely Árpád hiányát. Író, természetbarát, földrajztanár és fotográfus, aki mindig tudott újat és maradandót alkotni. Az ő tudása mindannyiunk számára iránytű, tette hozzá, majd levetített néhány, a szerző sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóin készített fényképet.
Székely Melinda a sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón
A szerző székelyudvarhelyi barátja, Orendi István több könyvbemutatóját vezette fel, ezúttal egy közismert Villon-vers (A haláltánc-ballada) egy szakaszát mondta el, s azt is megjegyezte, több hegyen is túratársa volt, az elmúlt hét-nyolc évben sokat beszélgettek, s abban bízik, hogy az a tudás, amelyet Székely Árpád magvetőként elhintett, sokunkban megmarad.
Halála előtt is erről a könyvről beszélt – idézte fel Székely Melinda, s azt a kérést fogalmazta meg, hogy ne az állapotával, hiányával foglalkozzanak, hanem a könyvével, a könyveivel, mert ő ezekben és gyermekeiben él tovább. Munka nélkül nem tudott létezni, így volt ez élete utolsó hónapjaiban is, nagyon betegen is folyamatosan dolgozott. Mint elmesélte, a másfél évtizednyi terepbejárás során figyelme a növényritkaságokra is irányult, azokat fényképezte, és utolsó, szűk két hónap alatt szerkesztett kötetében közel 280 növényfajt mutat be. A fotók több mint 80 százalékát ő készítette, a többi romániai és szlovákiai fotósok felvétele, ugyanakkor könyve összeállításában budapesti és bukaresti botanikusok is önzetlenül segítették, s e mostani, rendkívül szép kötet a debreceni Alföldi Nyomda munkája. Székely Árpád tizenhét kötetet írt, illetve jelentetett meg saját fotóival, eleinte ő maga is túratársa volt, azonban két kislányuk születése óta már nem tudott férjével tartani – mondta el Székely Melinda. Azt is megjegyezte, a könyv ára kizárólag a nyomdaköltséget foglalja magában, Székely Árpád ugyanis ily módon is meg szeretné köszönni támogatói segítségét, akik gyógyszerekre gyűjtöttek. A Kárpátok virágoskertje 400 példányban jelent meg, de már el is fogyott, ám terveznek egy újabb kiadást, az érdeklődők a Vadon Egyesületnél, személyesen Török Enikőnél jelezhetik igényüket.
Székely Árpád utolsó sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóját Székely Melinda az alábbi gondolattal zárta: vegyék kézbe új és régebbi köteteit egyaránt, lapozzák fel és járják be a bemutatott helyeket, hegyeket, mert azt sejti, ennek ő nagyon örült volna...