Belföldi hírek - Ferencz Csaba

2009. február 27., péntek, Belföld
Biztos a decentralizáció

Emil Boc kormányfő tegnap Suceaván kijelentette, a jelenlegi kormánykoalíciónak van esélye arra, hogy véghezvigye az ország korszerűsítését, ebben a mandátumban a decentralizáció biztosan megvalósul. ,,Ez a széles körű parlamenti támogatást élvező koalíció nehezen tudja majd létét igazolni, ha nem teszi azt, ami Románia számára szükséges. Ha ez a kormány nem viszi véghez a decentralizációt, nehezen képzelek el egy másik többséget, amely megtenné" — mondta a kormányfő a Suceava, Neamţ és Botoşani megye közigazgatási hatóságaival folytatott megbeszélésen.

A miniszterelnök optimizmusát arra alapozza, hogy a két párt kényelmes többséggel rendelkezik, voltak már kormányon, van tapasztalatuk, és csupán politikai akaratra van szükségük. Ez utóbbiban pedig nem kételkedik. A jövő héttől a minisztériumoknak be kell mutatniuk a konkrét lépéseket a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás és a mezőgazdaság központosításának lebontására. Gheorghe Flutur és Vasile Pruteanu, Suceava, illetve Neamţ megye tanácselnöke a közigazgatás decentralizációjával kezdene. Pruteanu információi szerint azonban bizonyos tárcák — mint például az egészségügyi — akadályozzák a folyamatot.

Meghalt egy román katona

Chira Claudiu 30 éves őrmester tegnap délután egy robbanásban vesztette életét Afganisztánban. A katona gépkocsiját, amely másodikként haladt egy ötautós konvojban, egy robbanószerkezet repítette a levegőbe a Qualat és Kabul közötti A1-es autópályán. A katona súlyosan megsérült, a helyszínen elsősegélyben részesítették, de útban a kandahari kórházba belehalt sérüléseibe. Chira a kilencedik román katona, aki életét veszti az afganisztáni terrorellenes missziókban. Jelenleg 778 román katona teljesít szolgálatot Afganisztánban.

Újjáéled a jelzálogpiac

Körülbelül egy év múlva fog újjáéledni a jelenleg pangó jelzáloghitel-piac ― jelentette ki tegnap Radu Graţian Gheţea, a romániai bankok egyesületének elnöke. Románia még mindig ,,távol áll" a többi európai ország jelzáloghitel-állományától, így a piacra óhatatlanul további növekedés vár. A jegybank januárban enyhített a hitelezési feltételeken. A Román Nemzeti Bank elsősorban a jelzáloghitel-piac ösztönzését tűzte ki célul a feltételek könnyítésével. A bank igazgatótanácsa ugyanis lehetővé tette a kisebb jövedelműek számára is a kölcsönhöz folyamodást, amennyiben utóbbiak jó állapotban lévő ingatlanjukkal garantálják a kölcsön visszafizetését.

Vadászpuskával lőtte le barátját

Egy 14 éves serdülő fiú hatéves játszótársát lőtte le tegnap az Olt megyei Tatuleşti községben. Az első vizsgálatok azt mutatják, hogy baleset történt, a két gyermeket a szülők magukra hagyták, a nagyobbik édesapja vadászpuskájával játszott, amikor bekövetkezett a tragédia..

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 727
szavazógép
2009-02-27: Belföld - x:

Hírsaláta

TISZTA BUKARESTET ÍGÉR. Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere azt ígéri, hogy tavasztól a főváros járdáit mosószerekkel is tisztítani fogják. (Adevărul)
2009-02-27: Közélet - x:

Külföldi hírek - Mózes László

Háborús bűnösök Hágában
Felmentette az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Törvényszéke Milan Milutinovic egykori szerb elnököt a Koszovóban a múlt évtized végén elkövetett háborús bűnök vádja alól tegnap. A többi vádlott közül Nikola Sainovic volt kormányfőhelyettest 22 év, Dragoljub Ojdanic volt vezérkari főnököt 15 év, Nebojsa Pavkovic katonai tábornokot 22 év, Vladimir Lazarevic tábornokot 15 év, Steren Lukic rendőrtábornokot pedig 22 év börtönbüntetésre ítélte a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék.