Javítottak a nyolcadikosok

2025. április 2., szerda, Közélet

Matematikából több mint 15 százalékpontot javítottak a háromszéki nyolcadikosok a januári megyei szintű próbavizsgához viszonyítva, és szintén ennél a tantárgynál a legnagyobb a pozitív különbség a tavalyi országos szintű próbavizsgán elért eredményhez képest.

  • A kézdialmási Kelemen Didák-iskola. Albert Levente felvétele
    A kézdialmási Kelemen Didák-iskola. Albert Levente felvétele

A megyei tanfelügyelőség hétfőn tette közzé a március 17–19. között tartott nyolcadikos próbavizsga eredményeit. A vizsgáról az általános iskola 1934 végzőséből 224-en hiányoztak, az 1710 vizsgázóból 1151-en érték el minden tantárgyból az ötöst (67,31 százalék). A jelenlegi kilencedikesek tavalyi 55,52 százalékos eredményéhez képest ez nagy ugrás, ami elsősorban a korábbinál harminc százalékponttal jobb matematikai teljesítménynek köszönhető. Míg a tavalyi nyolcadikosok 35,18 százaléka érte el ebből a tárgyból az ötöst, az ideiek 65,94 százaléka teljesített ötös fölött. Románból alig észlelhető a javítás (46,05 százalékról 47,88 százalékra), magyar nyelv és irodalomból jelentős az ugrás, tavaly 84,62 százalékot jegyeztek, idén márciusban 91,66 százalékot. Magyarból ketten kaptak tízest, ebből a tárgyból a próbavizsgázók több mint 60 százaléka nyolcas fölött teljesített.

Országos szinten román nyelv és irodalomból tíz százalékpontot csökkent az eredmény a tavalyihoz képest, márciusban a próbavizsgázók 64 százaléka érte el az ötöst, matematikából ellenben harminc százalékpontot növekedett, ezáltal lett 71,97 százalék.

Az eredményeket az osztályközösségekben elemzik, nem írják be a naplóba, de a diákok, tanárok és szülők képet kapnak arról, hol tartanak a tanulók a felkészüléssel. Románból a román anyanyelvű diákokétól eltérő tételt kaptak a magyar tanulók, dolgozataikat olyan tanárok javították, akik magyar tannyelvű osztályban is tanítják ezt a tárgyat. A múlt heti országos szintű próbaérettségin is ugyanez volt az eljárás, itt először kaptak a kisebbségi középiskolás végzősök megkülönböztetett tételeket románból, az eredményeket április 8-án teszik közzé.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 934
szavazógép
2025-04-02: Közélet - :

Drámaírók felolvasása

Felolvasó turnén vesz részt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős drámaíró osztálya, akik Sepsiszentgyörgyre is ellátogatnak, ahol ma este 7 órától a Tamási Áron Színház előcsarnokában mutatják be írásaikat. A dráma nyomában című rendezvényre mindenkit szeretettel várnak, aki érdeklődik a drámaírás, kortárs drámák vagy a Művészeti Egyetem képzései iránt.
2025-04-02: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Rémálom is lehet az elnökválasztás

Egy golyó elfütyült a fülünk mellett a 2024-es érvénytelenített elnökválasztáson, de a jelek szerint nem ez volt az egyetlen lövés a romániai demokráciára: van még a csövön néhány más töltény is, előfordulhat, hogy májusban nem egy „Európa-párti” és egy „szuverenista” jelölt, hanem két hőzöngő nacionalista közül kell majd választanunk.