Elhalálozás
„A virágot nefelejcsnek
hívják. Már nem is tudom pontosan, hogy az évek során miért is jelentett nekem oly sokat ez az apró virág. Nem lehet azonnal észrevenni, könnyen eltűnik a nagyobb és színesebb virágok között; mégis a kék eget tükröző
színével legalább annyira szép, mint a többi –talán ezért szeretem annyira. És ehhez társul még az örök
könyörgést kifejező neve is.”
Mély fájdalommal, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy a szerető feleség, drága jó édesanya, anyós, nagymama, dédi, keresztszülő, anyatárs, rokon és szomszéd,
a sepsiszentgyörgyi
SZONDA ZOLTÁNNÉ
VOLONCS KATALIN
életének 81., boldog
házasságának 61. évében hosszas betegségtől
megfáradt teste megpihent, szerető szíve utolsót
dobbant.
Drága halottunkat a
feltámadás reményében 2025. április 4-én, pénteken 15 órakor helyezzük örök
nyugalomra a vártemplomi református temetőben
a római katolikus egyház szertartása szerint.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Emlékét örökre szívünkbe zárjuk.
Nyugodjon békében.
Gyászoló szerettei
4334345
Köszönet
Hálásan köszönjük mindazoknak, akik Roșu Nicolae egykori tanár temetésén részt vettek, a nehéz
pillanatokban velünk voltak. A gondolataitok, virágaitok és vigasztaló szavaitok
egy kis enyhülést hoztak
fájdalmunkban.
Nagyon hálásak vagyunk
a támogatásotokért és együttérzésetekért.
A gyászoló család
4334343
Megemlékezés
Te a jóságodat két marokkal szórtad, / Önzetlenül adtál jónak és rossznak. / Mindig egy célod volt, a családnak élni, / Ezt a halál tudta csak széttépni.
Fájó szívvel emlékezünk
az angyalosi
BÁLINT DOMOKOSRA halálának 3. évfordulóján. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Szerettei
4334328
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.