Színház
SZŰCS NELLI ÖNÁLLÓ ESTJE. Fedák Sári (1879–1955) a magyar színjátszás legnagyobbjai közé tartozott, igazi primadonna volt, akit nemcsak Pesten ünnepeltek, hanem külföldön is, fellépései során eljutott Bécsbe, Berlinbe, Párizsba, Londonba és New Yorkba.
Életéről Szűcs Nelli színésznő, a budapesti Nemzeti Színház Jászai-díjas, érdemes és kiváló művésze készített egyéni előadást, melyet a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és a Carola Egyesület közreműködésével a Tamási Áron Színház nagytermében is bemutat ma 19 órától és április 4-én, pénteken 12 órától. Rendező: Dávid Zsuzsa és Szűcs Nelli.
ANDREI MUREŞANU SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi román színház ma 19 órától Elise Wilk: De trec codrii című előadását játssza Eugen Gyemant rendezésében a Sepsi Theatre Show Case keretében.
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház előadásai a Sepsi Theatre Show Case keretében: április 5-én, szombaton 19 órától (bemutató) és 6-án, vasárnap 19 órától a Cimborák Bábstúdióban József Attila Szabad ötletek jegyzéke nyomán: Determinált – Pignitzky Gellért önálló előadása (korhatár: 18 éven felülieknek).
JEGYEK a sepsiszentgyörgyi városi szervezőirodában, az Andrei Mureşanu Színház jegypénztáránál, valamint a biletmaster.ro és az eventim.ro honlapon kaphatóak.
Bábszínház
CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ. A sSoha – Visky András Megöltem az anyámat című identitásjátéka alapján készült előadás, Daróczi Klarissza egyéni játéka április 11-én, pénteken 18 órától látható a Cimborák Bábszínház sepsiszentgyörgyi stúdiótermében. Ajánlott életkor: 14–99 év. Érdeklődni, foglalni a 0754 409 940-es telefonszámon lehet Szabó Emesénél. Jegyár: 10 lej.
Zene
FIATAL TEHETSÉGEK KONCERTJE. Ma 18 órától az Árkosi Kulturális Központ koncerttermében (Zeneház, Sepsiszentgyörgy, Olt utca 6 sz.) a Plugor Sándor Művészeti Líceum fiatal tehetségei lépnek fel: Ivánitzki Dániel (gitár), Tóth-Kovács Iringó (fuvola), Bíró Balázs (tuba), Ivánitzki Krisztina (fuvola) és Páll Hunor (oboa). Szak-, illetve felkészítő tanárok: Császár Katalin (fuvola), Kovácsi-Dobra Beáta (oboa), Kelemen Szilárd (tuba) és Kakasi Zsolt (gitár). Zongorakíséret: Szabó-Siklódi Zsolt és Bándi Margit. Művészeti vezető: Császár Katalin fuvolatanár. A jegyeket előre is meg lehet vásárolni 10 lejért a központ székhelyén 9–15 óráig (telefon: 0267 373 651).
KONCERTEK A KÁLNOKY-KASTÉLYBAN. Miklósváron a Kálnoky-kastély borospincéjében április 5-én, szombaton 16 órától koncert proseccóval és 19 órától koncert vacsorával egybekötve. A Jean-Pierre Jeunet rendezte Amélie csodálatos élete (Le Fabuleux Destin d’Amélie Poulain) filmzenéin keresztül idézik meg a film fő témáit, az egyéni sorsokat, apró boldogságokat, a téren és időn átívelő szeretetet. Yann Tiersen egyedülálló zeneiségét Szőcs Botond zongoraművész és Ferencz Tihamér csellóművész idézi meg. A koncertekre jegyek az eventim.ro oldalon válthatók előzetesen. • A koncertek előtt, 15 órától vezetett kastélylátogatáson is részt lehet venni. A múzeumi túrára kizárólag a helyszínen lehet befizetni (jegyár: 30 lej). További részletek és helyfoglalás a reservations@transylvaniancastle.ro e-mail-címen.
ELŐADÁS LÉCFALVÁN. Járom az utam... (Azok a 60-as évek) című előadásával lép fel április 5-én, szombaton 19 órától Lécfalván a kultúrotthonban a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör.
Hitvilág
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ. A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániaközpont nagytermében ma 19 órától Tulit Éva és Tulit Zsombor előadást tart 9 hónap a Selyemúton lakóautóval, gyerekekkel címmel.
TÁMOGATÓ CSOPORT IDŐSEKNEK KÉZDIVÁSÁRHELYEN. A Gyulafehérvári Caritas újabb támogató csoportot indít az idősek számára, melynek fő célja az egészséges és aktív életmód előmozdítása. Az első alkalomra a Vállalkozói Inkubátorház (Szabadság utca, 8/A szám) emeleti termében ma 12 órától kerül sor A Caritas szakemberei várják mindazok, ezen belül a Szabadság utcában lakó szépkorúak érdeklődését, akik szívesen részt vennének egy rendszerességgel tartandó, testet és lelket feltöltő csoportos tevékenységen. A belépés díjtalan. További információk a 0751 968 152-es telefonon.
Kiállítás
FOTÓKIÁLLÍTÁS. A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola fotószakos hallgatói megörökítették a Diótörő című előadásuk legemlékezetesebb pillanatait. Erről az eseményről lesz szó és nyílik fotókiállítás ma 18 órától a Tein Teaházban. A részletes program: beszélgetés Cseke Ágnes balettoktatóval; zenei előadást tart Mátyás Attila III. éves zongoraszakos diák; élményeikről számolnak be Beke Emese, Veres Katalin, Balázsi Hunor, Károly Béla, Székely Szabolcs diákok; a kiállítást megnyitja Huszár Szilamér, az intézmény fotószakosztályának koordinátora.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16.15-től Paddington Peruban (magyarul beszélő), 16.30-tól Mágikus állatok iskolája 2. – Rejtélyes gödrök (románul beszélő), 18.15-től Véletlenül írtam egy könyvet (magyar családi játékfilm), 18.30-tól Fekete táska (magyarul beszélő), 20.15-től Futni mentem (magyar romantikus vígjáték), 20.15-től Queer (román feliratos). ♦ A honlap karbantartási munkálatai miatt a sepsiszentgyörgyi Művész mozi oldalán nincs lehetőség online jegyvásárlásra, jegyek kizárólag a mozi pénztárában válthatóak. Helyfoglalásra azonban a karbantartás ideje alatt is van lehetőség, legtöbb 4 helyet lehet online foglalni (a jegyeket mindenképp személyesen a pénztárnál kell kiváltani legkésőbb 40 perccel a vetítés kezdése előtt). A jegypénztár 10–13 és 15–21 óráig tart nyitva; telefonos helyfoglalás (a nyitvatartási idő alatt): 0787 526 102.
KOVÁSZNA. A Művelődési Központban ma 19 órától az Emma és a halálfejes lepke című filmet vetítik, amelyet 16 éven felüli nézőknek ajánlanak. A jegy ára 20 lej.
Tortoma Önképzőkör
A Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében ma 18 órától Tamás Dénes költő, próza- és esszéíró, egyetemi tanár (Sepsiszentgyörgy) bemutatja A lazacok szeretkezése című, idén megjelent verseskötetét. A szerző beszélgetőtársa Csog Orsolya magyar nyelv és irodalom szakos tanár (Barót). Elektromos gitáron közreműködik Tasnádi Miklós. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.
Röviden
SZORGOS KEZEK. A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia könyvtárában ma 15 órától kézműves-népművészeti tevékenységre (hímzés, kötés, horgolás, gyöngyfűzés) várja az érdeklődőket a Szorgos Kezek Díszítőművészeti Szakkör.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma és pénteken Sepsibükszádon. Honlap: tega.ro.
VÍZELZÁRÁS. A szentkirályi nyomásfokozó új vezetékre való csatlakoztatása miatt Sepsiszentkirályban ma 8-tól 16 óráig szünetel az ivóvízellátás.
TERMELŐI VÁSÁR. Sepsiszentgyörgy főterén ezen a hétvégén, április 5-én és 6-án kerül sor a termelői vásárra az Urban-Locato Kft. szervezésében.
SUGÁSFÜRDŐI TENISZPÁLYA. A Sepsi ReKreatív megnyitotta a sugásfürdői teniszpályát. Keddtől vasárnapig 11 és 21 óra között várják az érdeklődőket. Pályafoglalás és eszközbérlés a 0745 395 753-as telefonszámon.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Sajtó utcai Transfarm patika (0267 315 136) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) gyógyszertár tart nyitva.
Kerekasztal-beszélgetés Kézdivásárhelyen
A tizenötödik Tavaszi Zöld Napok részeként április 4-én, pénteken 14.30-tól a Civilek Háromszékért Szövetség és a Zöld Nap Egyesület vár minden civil szervezeti képviselőt és érdeklődőt egy kerekasztal-beszélgetésre. Témák: Europe for Citizens – Networks of Towns projektismertető – egyeztetés a IV. Online Ébredés Konferenciáról; aktuális pályázati kiírások; melyek azok a problémák, nehézségek, amelyekkel a helyi civil szervezeteknek szembe kell nézniük?; a Háromszéki civil katalógus frissítése; eseményszervezés, népszerűsítés. Meghívott Dósa Csaba, a kézdivásárhelyi Tourinfo iroda vezetője. Bővebben a zoldnap.info-n.