A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncszínház új bemutatóját aktuális néptáncszínházként fogalmazza meg a budapesti ifj. Zsuráfszky Zoltán, az előadás rendező-koreográfusa. A Magyar Állami Népi Együttes korábbi táncművésze, táncpedagógus és koreográfus a hagyomány jelenkori lenyomatának tartja a Tükör című produkciót, amelyben székely táncokon keresztül állít tükröt az ember és a világ kapcsolatáról. A bemutatót pénteken 19 órától tartják a Háromszék Táncstúdióban.
Ifj. Zsuráfszky Zoltán húsz esztendeig volt a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze, de már gyermekkorától kapcsolódott a paraszti kultúrához. Szüleinek nagy szerepe volt a néptánc autentikus módon történő színpadra állításában, ez a szemlélet a fiatal Zsuráfszkyra is hatott, aki identitását a folklórhoz köti. Tavaly végezte a mesteri fokozatot koreográfus szakon a Kossuth-díjas Bozsik Yvette balettművész, korográfus osztályában, s bár korábban is találkozott a színházzal, a színházi koreográfiával, a Háromszék Táncszínháznál rendezi első saját előadását.
A Tükör című néptáncszínházi előadásban erdővidéki, sóvidéki, gyimesi, székely-mezőségi, gyergyói és csíki táncokra alapozza a rendező az általa alkotott új figurákat, amelyhez ifj. Csoóri Sándor készített zenét. A különböző vidékek táncainak koreográfusai: Nagypál Anett, Kádár Ignác, Melles Endre és Tókos Attila, akiknek Ádám Júlia, Tóth Alma és Varga Zsuzsanna asszisztensként segédkezett. Dramaturg Szász Zsolt, zenél a Heveder zenekar, énekel Erőss Judit, a jelmezt Winklerné Petri-Kiss Borbála készítette.
A bemutató előtti sajtótájékoztatón ifj. Zsuráfszky Zoltán azt mondta, bár a Tükör az ő szűrőjén, látásmódján keresztül mutatja meg, milyen a székely ember és a székely tánc, a társulat alkotó módon vett részt a próba folyamatában, együtt hozták létre azt a kört, amire felfűzik az előadást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.