Húsvétvasárnap napsütéses reggelén az égtáj minden irányából érkeztek ünneplőbe és népviseletbe öltözött hívek, családok, hogy részesei legyenek annak a közösségi élménynek, amely lassan hagyománnyá válik Sepsiszentgyörgyön is.

Áldást kapni az ételre és az életre

Ft. Ilyés Zsolt plébános lényegre törő és lélekhez szóló beszédben magyarázta a hagyomány eredetét és fontosságát: „Kedves húsvétot ünneplő testvérek, szép dolog, örvendetes és megerősítő, hogy áldozatot hoztak, felkeltek ma is korán reggel és eljöttek Isten áldását kérni az ételükre és az életükre. A mostani lelki tápláléknak, Jézusnak azt a mondatát választottam Igéül, ami Márk evangéliumának negyedik fejezetének a negyedik verse, amikor a kísértőnek azt mondja: »Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, mely Isten ajkáról származik«. Jézus arra figyelmeztet, azt tudatosítja, hogy kell a testünknek az étel, de ez nem elég az élethez. Nemcsak a kenyér éltet, valami egyébre is szükségünk van. Kell a testünknek a táplálék, hogy erősítse azt, de a lelkünknek is kell valami táplálék, mert csak erős lélekkel létezhetünk nap mint nap, szerethetünk, élhetünk becsületben, Isten áldásában. Ma azért jöttek ide, hogy azt kapják meg, ami a lelkünket élteti. Tudják, hogy nemcsak a kenyértől fognak élni, amit meg tudtak volna enni otthon jó nyugodtan, valami olyant kérnek, várnak Istentől, amire szükségünk van az élethez. Ezt az őseink is tudták, mert a hosszú böjti idő után – akkor tényleg igazi böjt volt, és nem ettek semmi húst – nem akartak úgy nekifogni a húseledelek, az állati étkek fogyasztásának, hogy ne kérnék előbb az Isten áldását. Az étel a gondoskodás jele is, Isten gondoskodik rólunk és mi gondoskodunk egymásról. Az étel az osztozás, a megosztás, a szeretet eszköze is. Isten szeret minket, gondoskodik rólunk, osztozik velünk, megosztja az életét is velünk és mi megosztjuk egymással az ételünket és az életünket, szeretetünk jeleként.

Áldásra gyűltünk össze. Az áldás latin eredetű szava, benedictio, ami azt jelenti, valami jót mondani, jót kívánni. (...) Ma kérjük az Isten áldását, hogy ezek a megáldott életek, ételek ne csak a testünket táplálják, hanem a lelkünket is megerősítsék. Isten boldogan adja áldását rátok, örömmel osztja meg az életét bennetek. Áldott étel, amit hazavisztek, emlékeztessen a bőkezűen áldó Isten szeretetére, és az, amit befogadtok az áldott étellel, adjon erőt nektek, hogy ti is meg tudjátok osztani ne csak ételeteket, hanem életeteket is egymással – szeretetből. És adjon ez  nekünk ne csak mulandó, földi életet, hanem örökre megmaradó életet.”

Ezt követően elmondták a szentelési imákat, amit román nyelven ft. Hajdú János főesperes is összefoglalt. Az egymással szembeforduló sorok között a lelki atyák szentelt vízzel meghintették a fehér terítővel letakart kosarakat és füstölővel is körbe jártak. Ezt követően elmondták a legszentebb imát, a Mi Atyánkot mindkét nyelven. Végszóként a plébános megköszönte a két fő szervező és a kántor szolgálatát, a hangosítást, és mindenkinek a jelenlétet. „Szeretném tudatosítani Önökben, hogy nemcsak az ételek áldottak, hanem elsősorban Önök áldottak. Engedjék, hogy megajándékozza Önöket az Isten. Éljenek ma annak örömében, hogy áldottak. Fogadják hittel, nyitott lélekkel. Ez a legfőbb örömünk. Kívánok az ételhez majd jó étvágyat, nagyon áldott családi együttléteket, és azt az örömet családjaiknak, szeretteiknek is, amit csak az Isten adhat, azt a békés családi és közösségi életet mindannyiunknak” – búcsúzott Ilyés Zsolt.

Erősíteni a családi és nemzeti összetartozást

Az ételszentelési szertartás a Krisztus feltámadt című énekkel folytatódott, majd a magyar és a régi székely himnusz eléneklésével ért véget hivatalosan. De ezt követően jöttek a jóízű kis beszélgetések, amikor a baráti körök, komák és komaasszonyok, szomszédok, falustársak áldott ünnepet kívántak egymásnak, megálltak még egy kis tereferére a főtéren, mielőtt hazamentek.

Nagy Gábor Leventét, a MERT Egyesület elnökét, három kislány édesapját arról kérdeztem, hogy miért tartották fontosnak idén is megszervezni a rendezvényt? „Elsősorban azért, mert már az első alkalommal láttuk, hogy igény van rá, pedig hideg és jeges eső volt. Évről évre nőtt a résztvevők száma. Emellett pedig egy nagyon erős közösségi összetartó hatása is van. A megszentelt ételt a családok elfogyasztják, utána mennek szentmisére. Erősíti a családi és nemzeti összetartozást.”

Néhányan arról beszéltek, mit is jelent nekik ez az ünnepi rendezvény, hogyan élték meg és mit hoztak a kosárban.

Zajzon Kinga Edit és családja. A szerző felvétele

Akik először jöttek

A mellettem lévő székely ruhába öltözött fiatalasszony, Kiss Krisztina most jött először, anyósával együtt. „Szentgyörgyiek vagyunk, de Sepsiszentkirályból jöttünk. Nekem nagyon fontos az ének. Egyre inkább rohanunk a világban. Minden napunk egy rohanás, vagy én így érzem. Az ünnepeken megpróbálok elcsípni egy-egy ilyen csendes pillanatot, amikor meg tudunk állni, s ettől egy kicsit felemelni az ünnepet, s nem a készülődéstől, ami szintén nagyon sok, de ettől lesz számomra ünnep az ünnep, hogy egy kicsit megálltam és befelé figyeltem az Istenre. A kosarat már az este előkészítettem. Piros tojást hoztam, a kenyeret, amit a gépben sütöttem, egy bort, a szüleimnek is a tojást és a kalácsot. A népviseletet, amiben vagyok, még Illyefalván készítette Simó Júlia jó pár éve.” Anyósa, Ferencz Annamária: „Most sietünk az unitárius templomba. Mi ökumenikus család vagyunk. A férjem református, én katolikus vagyok, édesanyám ortodox. Úgy neveljük a gyermekeinket, hogy mindent és mindenkit fogadjanak el. A székely ruha a gyermekkoromból megmaradt, amit a tavaly felújíttattam. Járunk Sepsiszentkirályba énekelni István Ildikóékkal a népdalkörbe.”

Zajzon Kinga Edit családjával szintén népviseletben vett részt az ételszentelésen. „Én voltam a tavaly is. Most munkában kellene lennem, de egy órát kések emiatt.” Párja, Kiss György: „Először voltam ételszentelésen. Én a református közösséget képviselem. Kíváncsiságból, tiszteletből, hagyományból jöttem megnézni, hogy történik az egész. Nagyon tetszett, igen szép és meghitt dolog volt. Ha a jó Isten egészséget ad, jövőre is eljövünk. Balázs Vivien: „Mi második alkalommal voltunk. Évről évre meglepődünk, hogy egyre többen vagyunk. Mit jelent nekem? Hagyományőrzést, kapcsolatot az őseinkkel. Ez egy kászoni székely ruha, ami rajtam van.” Balázs Krisztiánnak azt jelenti, hogy „a családdal megtartani a viszonyt, a kapcsolatot, és szép, nagyon szép. A Kincskereső együttesnél táncolunk tíz éve.” Zajzon Attila: „A kosárban kalács, bor, hús, piros tojás, kenyér van.”

Erőt kapni a mindennapokhoz

Pete Éva mindig eljön. „A lelkem feltelt olyan jó érzéssel, boldog vagyok. Örülök minden nap annak, hogy élek, és a családomnak. Szeretem az embereket, akik körülvesznek. Örülök, hogy fel tudok készülni erre az ünnepre, hogy amit elkészítek, azt megszenteljék. A kosárban bárány, mákos-diós-tehéntúrós kalács van, házikenyér, amit egy barátnőm sütött a kemencében, piros tojás és egy üveg bor. Most megreggelizzük a családdal.”

Sztakics Éva Judit alpolgármester az édesanyjával együtt vett részt az eseményen. A 81 éves Sztakics Éva néni elérzékenyülve vall az ünnepről: „Mint minden évben, feltöltődve, örömben... Bánatom is van, mert pont ma négy hete halt meg a testvérem. Az az ünnepet egy kicsit elrontotta. Nincs annyira kedvem, de hát ha a jó Isten így akarta, nincs amit csinálni. El kell fogadjam. De nehéz. A kosárba kalácsot, sonkát, pár tojást, kenyeret tettem. Tulipánt mindenképpen, de hoztam még gyümölcsöt is, epret, mangót. Bárányt nem, mert a férjem nem szereti. A keresztszemes kosártakaró nagyon-nagyon régi, olyan ötvenéves biztos van, ha nem több, de még mindig szép, szeretem.” Sztakics Éva Judit: „Nekem ez az ételszentelés, ahogyan a plébános úr is mondta, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, éppen ezért fontos, hogy megkapjuk azt az áldást az életünkre, úgy, mint az ételeinkre, hiszen így lesz teljes. A nagypénteki passió is ahogy bemutatta, hogy az üdvösséghez a kereszten át vezet az út. Ezt mindannyian meg kell hogy éljük, mindenkinek, valószínű, megvan a saját keresztje, de ott van a reménység, amely a Krisztusba vetett hit, és amely az életünket biztatással tölti meg és erőt ad a mindennapokhoz. A kosárkában saját készítésű írott tojást hoztam, kenyeret, kalácsot, sonkát, bort és virágot. A tulipánt ma reggel szedtem a kertünkből.”