Ezt gyógyulása után egy imádságában is megismételte, majd harmadszor is megbocsátott, amikor a börtönben meglátogatta Ağcát, aki azt kérdezte tőle: „Hogyhogy nem halt meg? Én pontosan céloztam, a lövedék halálos volt.” A pápa ezt válaszolta: „A fatimai Madonna keze térítette el azt a golyót.” A csoda meg folytatódott, a merénylő még a börtönben megtért, majd szabadulva meglátogatta a pápa sírját, és ezt mondta: „Ezer köszönet a szentnek. Sokáig éljen Jézus Krisztus!” A Vatikán álláspontja szerint a fatimai titkok közül a harmadik ezt a merényletet jövendölte meg. Nekem eddig ő volt „a” pápa. A fiatalság meg egyenesen rajongott érte.

Utódját, Benedek pápát tiszteltem, de emberileg nem „éreztem” úgy, mint elődjét.

Ferenc pápával kapcsolatban jelent meg bennem a címben említett hullámzó hangulat. Néhány, sajtóban megjelent kijelentése miatt kezdetben idegenkedtem tőle, bár tetszett közvetlensége és puritanizmusa. Aztán egy mondata helyretett mindent bennem: „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. Azaz ne a médiában megjelent állítólagos kijelentései alapján ítéljük meg őt, hanem tettei szerint.

Innentől már megértettem és lelkembe zártam őt. Csíksomlyói és két anyaországi látogatása megmutatta: szereti a magyarokat. És ért is minket. Ami nem kis dolog. Az egyszerűség, a béke, az emberség, a mosolygás, az arcra kiülő öröm, az alázatosság pápája lett így ő. Miközben nagyon határozottan tudott dönteni, ha éppen ez kellett az adott helyzetben. Csodák sora hozzá is köthető, legalább hét. Tessenek utánaolvasni. Halálát pedig gondosan „megtervezte”.

Stílusosan ment el. Húsvétkor, a feltámadás ünnepén. Oxigén nélkül végezte húsvét vasárnapján azt, amit a szentatyának végezni kell, küszködve minden lélegzetért – szakemberek szerint épp ez okozhatta azt az oxigénhiányos állapotot, mely végül a halálához vezetett. Érezte ereje végességét. Ezért tette, amit és ahogyan tett. Még elmondta, hogy békét akar. Megáldotta a Föld lakosságát, utolsó vágyaként kiadta nekünk az elvégzendő fel­adatunkat: „az Úr azt akarja, hogy az emberiség feltámadjon!” Majd eltávozott úgy, hogy még halálával és temetésével is újat alkotott.

Amikor ide jutottam az írásban, meg is nyugodtam. Lelkem hullámai elcsitultak, és a reménység költözött belém. Ami kis csoda ebben az őrült világban. Hiszem, hogy élete és pápasága nem volt hiábavaló, hogy hagyatékát nem múzeumba teszi utódja, hanem stafétabotként viszi tovább a jövőbe. A jobb emberiség szebb jövőjébe.

Ferenc Pápa Csíksomlyón. Fotó: Albert Levente