Pályaválasztási tanácsadásMagyar nyelvű kérdőívek elérhetők

2025. április 29., kedd, Közélet

Újabb szakaszához érkezett a Megyei Erőforrás- és Nevelési Tanácsadó Központ (MENTK) mellett működő Help Egyesület, illetve a Pécsi Tudományegyetem mellett működő Pécsi Egyetemisták Egyesületének szakmai partnersége: összefogásuk révén elkészült az a honlap, melynek felületén a pályatanácsadásban hasznos, magyar nyelvű kérdőívek váltak széles körben elérhetővé. A különféle pszichológiai kérdőíveket összesítő internetes felületet nemrég mutatták be Sepsiszentgyörgyön iskolai tanácsadók, logopédusok és civil szervezeti képviselők jelenlétében.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Az előzményekről Szőcs Levente, az MENTK vezetője lapunknak elmondta, az utóbbi időben egyre több visszajelzés érkezett kollégáiktól arról, hogy a pályatanácsadás terén Romániában elérhető standard tesztek nyelvi akadályok miatt nem alkalmazhatóak a magyar nyelvű középiskolásoknál. Ez a helyzet vezetett oda, hogy újabb, a pályatanácsadásra fókuszáló kérdőívek kidolgozását célzó pályázatot írjanak a Pécsi Egyetemsiták Egyesületével közösen, nekik ugyanis van logisztikai lehetőségük az online tesztek kifejlesztésére – magyarázta. Ezek szakmai hátterét az MENTK munkatársa, Brassai László pszichológus, illetve Pankász Balázs pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem tudományos munkatársa biztosította, aki korábban e témában már tartott előadást a háromszéki szakembereknek. „Olyan kérdőíveket készítettünk, amelyek a nagyközönség számára ingyen elérhetővé váltak. Nem pszichológiai, diagnosztikai eszközök, hanem az oktatási szakemberek munkáját segítik, ilyen tekintetben képet alkotnak a diákokról az általuk adott válaszok alapján” – mutatott rá Szőcs Levente. Elmondta, főként a líceumba, szaklíceumba járó diákokkal foglalkozó kollégák fogadták örömmel az új lehetőséget, sokan közülük a hasonló teszteket korábban románul használták vagy lefordították, egy ilyen jellegű, immár magyar nyelven is elérhető eszköz megkönnyíti a munkájukat. Úgy vélte, a hetedik-nyolcadik osztályosok is érettek már annyira, hogy körükben is alkalmazhatóak legyenek ezek az eszközök.

A help.pszichologiateszt.hu oldalon többféle kérdőív is elérhető, mint a Gardner többszörös intelligencia kérdőív, a Super munkaérték kérdőív, a Holland Pályairányultság kérdőív egyéb, egyszerűbb kérdőívekkel együtt. Kitöltésükhöz előbb regisztrálni kell, a kiértékelést pedig e-mailben kapják meg a kitöltők. A kitöltők a kérdőívek révén ön-, képesség- és pályaismeretet nyerhetnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2025-04-29: Közélet - Tibodi Ferenc:

Több mint egy évszázad sporttörténelmét átfogó könyv (Háromszék sportcsillagai)

Háromszék sportélete nemcsak statisztikákból és eredményekből áll, hanem izgalmas emberi történetekből is – ezt bizonyítja Csinta Samu legújabb könyve, amelyet Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében mutattak be. A szerző sorsszerűnek nevezte a felkérést, amelynek gyümölcseként megszületett ez a különleges sporttörténeti válogatás. A Háromszék sportcsillagai című kötet lapjain nem csupán sportágak, hanem városok és közösségek sportéletének íve is kirajzolódik – mindez olyan összefüggések mentén, amelyeket csak egy valódi bennfentes láthat át.
2025-04-29: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Közösségi összefogás ­templomépítésért

Régi álma válhat valóra a maroknyi, ám lelkes és kitartó Kovásznai Unitárius Leányegyházközségnek. A kovásznai gyülekezet majdani templomának is helyet adó ingatlan megvásárlása egy széles körű közösségi gyűjtés által valósulhat meg a következő hetekben, a cél, hogy június végéig összegyűjtsék a vételár hiányzó részét, azaz mintegy 30 ezer eurót.