Közösségi összefogás ­templomépítésért

2025. április 29., kedd, Közélet

Régi álma válhat valóra a maroknyi, ám lelkes és kitartó Kovásznai Unitárius Leányegyházközségnek. A kovásznai gyülekezet majdani templomának is helyet adó ingatlan megvásárlása egy széles körű közösségi gyűjtés által valósulhat meg a következő hetekben, a cél, hogy június végéig összegyűjtsék a vételár hiányzó részét, azaz mintegy 30 ezer eurót.

  •  Fotó: Furu Árpád
    Fotó: Furu Árpád

A  mintegy kétszáz éves múltra visszatekintő kovásznai unitárius közösség úgy tartott össze az idők során, hogy közben nem volt állandó otthonuk, közösségi központjuk, így egymás házában tartották az istentiszteleti alkalmakat, de volt időszak, amikor a katolikus plébánia adott otthont ezeknek, az utóbbi évtizedekben pedig a református egyházközség bocsátotta rendelkezésükre a templomot és a gyülekezeti termét is minden második vasárnapon, hogy találkozhassanak, imádkozhassanak – vázolta lapunk érdeklődésére a Kovásznai Unitárius Leányegyházközségben is szolgáló Péterfi Ágnes. A  Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség lelkésze szerint a saját hely, saját otthon álma, igénye állandósult az évtizedek folyamán, és többször is volt próbálkozás arra, hogy azt valóra váltsák. „Úgy érzem, mintha a Jóisten kicsit jobban beleszólt volna ebbe a folyamatba” – fogalmazott annak kapcsán, hogy a mintegy félszáz lelket számláló közösségben mostanra határozottan megfogalmazódott:  templomot akarnak építeni.

Ezt a szándékot karolta fel a sepsiszentgyörgyi unitáriusok lelkésze, illetve segédlelkésze, Nagy Norbert, és hónapok óta szívvel-lélekkel, személyes kapcsolataikat egyaránt latba vetve dolgoznak azon, hogy kovásznai híveiknek végre temploma, saját gyülekezeti otthona lehessen. Több ingatlan megtekintését követően találtak rá arra, amely reményeik, terveik szerint erre a célra a legmegfelelőbb. „Egy kicsi meseház” – jellemezte Péterfi Ágnes az 1900-as évek elején készült, ám nagyszerű állapotban lévő házat, amelyet szeretnének megvásárolni. Megjegyezte, azért döntöttek emellett, mert szándékuk az értékmentés is. Az udvaron található magas csűr szintén megmenthető, átépítve ideális lenne templomnak, és oly módon szeretnék azt felújítani, olyan formát adnának neki, hogy ne csak az istentiszteleti alkalmakkor lehessen megtölteni. „Az lenne a cél, hogy előadásokat, könyvbemutatókat, koncerteket lehessen ott tartani, ne csak hitéletet megerősítő, közösségépítést szolgáló hely, hanem művészeti és kultúrtér is legyen” – magyarázta.

Miután az egyházközség vásárlási szándékát jóváhagyta az Unitárius Egyház, az eladónak ez év januárjában előleget fizettek, azonban a határidőként megszabott március 31-ig nem sikerült összegyűjteni a fennmaradó összeget, így újabb haladékot kaptak: a hiányzó részt, a 63 ezer eurós vételár felét június végéig kell törleszteni. Nagy Norbert segédlelkész megjegyezte, azzal, hogy átutalták az eddig összegyűlt összeget, mintegy 30 ezer eurót, a közösség anyagi kerete kimerült. Maradtak a biztos hittel, hogy júniusig meglesz a hiányzó összeg is, egyébként a már kifizetett összeget elveszítik – tette hozzá. Ő maga személyes küldetésként tekint erre az ügyre, így a születésnapján arra kérte ismerőseit, akik köszönteni szeretnék, adományaikkal segítsék a kovásznai unitáriusok templomépítését.

Péterfi Ágnes szerint a kovásznai kis közösség az elmúlt évek során 20 ezer eurót gyűjtött össze, különböző rendezvények nyomán pedig további 10 ezer euróval sikerült gyarapítani ezt az összeget. Ezt folytatják a következő időszakban is, közel harminc, különféle programot összesítő rendezvénysorozatot terveztek, hogy összegyűljön a szükséges pénz. Egyebek mellett koncertek – nemrég a Mácsafej muzsikált a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban –, könyvbemutatók és videókampány is szerepel a betervezett események között, melyeket úgy állítottak össze, hogy azok révén minél szélesebb réteget megszólítsanak. Kezdeményezésük mögé sokan felsorakoztak, előadók és művészek vállalták, hogy tiszteletdíj nélkül részt vesznek a gyűjtést segítő programokon, a  bevételt pedig teljes mértékben a templomépítés javára ajánlják fel. „Ez nagy segítség” – jegyezte meg Nagy Norbert.

Elmondta, a közelgő városnapok eseményeinek egyik helyszíne az Unitárius Udvar lesz, legnevesebb meghívottjuk Szabó Balázs Bandájának alapítója, aki egy önálló esttel készül Sepsiszentgyörgyre, jótékonysági koncertjére május 7-én 19 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Szintén májusban kapcsolódik be a gyűjtésbe dr. Czire Szabolcs teológiai tanár, a Budapesti Unitárius Egyházközség lelkésze, aki két legújabb könyvét mutatja be május 12-én 18 órától, és a megvásárolt kötetek árával ő is hozzájárul a kovásznai templomépítéshez.

Bár az idő rövid, s emiatt gyorsan kell cselekedniük, a sepsiszentgyörgyi unitárius lelkészek bíznak abban, hogy a kovásznai leányegyházközséggel közös elképzelésüket sikerre viszik. „Amikor az ember rádöbben arra, hogy nincs egyedül, hogy itt vagyunk egymás mellett, és a Jóisten is itt van, érezzük a gondviselést, akkor tényleg elhisszük, hogy a lehetetlen is lehetséges” – összegzett Péterfi Ágnes.

Aki támogatni szeretné a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség templomépítési tervét, a következő módokon adakozhat: Revoluton (revtag): @kovasznaiunit, vagy banki utalással a RO89 BRDE 150S V015 7120 1500 számlaszámon (számlatulajdonos román megnevezése: Parohia Unitariană Sfântu Gheorghe, adóazonosító száma: 11146800). Utóbbi esetben a megjegyezésben fel kell tüntetni: Kovászna. Készpénzadományokat a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség lelkészi hivatalában fogadnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2025-04-29: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Magyar nyelvű kérdőívek elérhetők (Pályaválasztási tanácsadás)

Újabb szakaszához érkezett a Megyei Erőforrás- és Nevelési Tanácsadó Központ (MENTK) mellett működő Help Egyesület, illetve a Pécsi Tudományegyetem mellett működő Pécsi Egyetemisták Egyesületének szakmai partnersége: összefogásuk révén elkészült az a honlap, melynek felületén a pályatanácsadásban hasznos, magyar nyelvű kérdőívek váltak széles körben elérhetővé. A különféle pszichológiai kérdőíveket összesítő internetes felületet nemrég mutatták be Sepsiszentgyörgyön iskolai tanácsadók, logopédusok és civil szervezeti képviselők jelenlétében.
2025-04-29: Máról holnapra - Nagy D. István:

Kasztbontogatás?

Célegyenesbe fordult tegnaptól az államfőválasztási kampány, és amint ilyenkor lenni szokott, a figyelem elsősorban erre irányul: esélylatolgatások, forgatókönyv-változatok, illetve a jelöltek és támogatóik részéről érkező színesebbnél színesebb megnyilvánulások uralják a közbeszédet, a csatazajban pedig sokan hajlamosak eltekinteni más, látszólag kisebb kaliberű, ám valójában fontos történésektől.