Némiképp a városünnepre is hangoltak a Tanulók Házában működő mesekör előző heti különleges foglalkozásai, melyek középpontjába ezúttal a sárkányok kerültek.
A Pál Anna vezette KreaKids Stúdió kézdivásárhelyi diákjai, a Szöszölő kézimunkakör és a Szóperencia Egyesület együttműködésével megvalósult tevékenységek számos érdeklődőt vonzottak, s aki egyszer belépett a Sárkánykutató Intézet ajtaján, nem csupán érdekes ismeretek birtokában, hanem saját készítésű, színes pikkelyekkel díszített sárkányszárnyakkal távozott.
A foglalkozásokat vezető Bedőházi Beáta jó érzékkel varázsolt sárkányokat megidéző birodalmat a mesekör foglalkozásait befogadó terembe, a színpadon sárkányokkal kapcsolatos kuriózumok sorakoztak az asztalokon, de készültek aprólékosan kidolgozott, nagyító alatt kibontakozó miniatűr rajzok is a sárkányokról, a falakon pedig a Szent György-legendát ismertető grafikák sorozatát állították ki. Közben a diákok megismerhették a sárkányok életét, életmódját, szerepüket és megítélésüket a különböző kultúrákban, szó esett mítoszokról, illetve arról is, hogy a népmesékben miként jelennek meg, sőt, a rúnák és találós kérdések szintén összefonódtak a tevékenységeken. A KreaKids ügyes kezű diákjai jóvoltából a varrógépet is kipróbálták a legtöbben, útmutatásukkal, segítségükkel ki-ki elkészíthette saját tervezésű sárkányszárnyát.
Bedőházi Beáta azt tapasztalja, a gyermekeket foglalkoztatja a téma, lányokat, fiúkat egyaránt, ezért szervezte meg idén is a népszerű Sárkánykutató Intézet tevékenységeit, melyek sokak számára ismerősek az előző Szent György Napok gyermekfoglakozásainak kínálatából.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.