Benépesült tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park felső sétánya, ahol Lencse végén túli történetek címmel nyílt meg a TransNatura Természetfotó Klub kiállítása. A természet megismételhetetlen pillanatait megörökítő tárlat immár hagyományos momentuma a városünnepnek, a nagy méretű pannókon sorakozó alkotásokat május végéig tekinthetik meg az érdeklődők.
Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója köszöntőjében felidézte, a TransNatura és a köré szerveződő mozgalom évekkel ezelőtt, a Damokos Csabával folytatott beszélgetés nyomán jött létre, akkor még csak azzal a szándékkal, hogy egy ma már Norvégiában élő magyar természetfotós számára kiállítást, műhelymunkát szervezzenek. Később ebből egyfajta mozgalom nőtte ki magát, illetve maga a TransNatura fotóklub, „amely azóta is rendületlenül, szorgalmasan végzi munkáját, hogy a minket körülvevő világ számára bemutathassuk Háromszék és Székelyföld természeti értékeit és csodáit”.
„Évről évre nagyon stabil, nagyon izgalmas” – így jellemezte a TransNatura Természetfotó Klub kiállításainak anyagát tegnap a városnapi tárlatot megnyitó Damokos Csaba dizájner. Úgy értékelte, az alkotók „nagyon stabil képi világot és minőséget, egy markáns vizuális nyelvezetet képviselnek a természetfotózáson belül”.
Az idei Szent György-napi programokat gazdagító tárlat türelemről és kitartásról egyaránt tanúskodó természetfotóit Babos Attila, Barabás Imola, Csákány László, Demeter János, Dóczé Kristóf Márk, Gurka Tünde Éva, Huszár Szilamér, Mihály Aba Márk, Magdó István, Moldován Mihály, Moldován Zsolt, Péter Levente, Sólyom Ernő, Sztojka Csaba, Tóth Piró és Udvardi Jenő készítette.