A történelem bizony ismétli önmagát, és mi, emberek semmit nem tanulunk a múlt hibáiból. Sem az elődeink által, sem az általunk megtapasztaltakból. Hozott már hatalomra a düh és elkeseredés sötét eszméket – lásd a kommunizmust és fasizmust – melyek évtizedekre pecsételték meg nemzetek, országok sorsát, milliók halálához, nyomorhoz, sötét diktatúrákhoz vezettek. Jogos, indokolt elégedetlenségből fakadt, új, igazságosabb, szebb világ ígéretéből virágzott a majdan bekövetkezett sok szörnyűség. Ha felidézzük jelszavaikat, nagyon hasonlóak azokhoz, miket ma hallunk. Mielőtt vasárnap rányomjuk pecsétünket valamelyik jelöltre, ne feledjük felidézni a 20. század pusztító diktatúráit, melyek mind egy igazságosabb társadalom ígéretéből születtek.

És azok, akik megértük a múlt század második felét, emlékezzünk és emlékeztessünk. Valóban egyenlőség volt, egyformán nyögtünk az elnyomógépezet fogaskerekei alatt, a szomszéd is pont úgy sorba állt húsért, kenyérért, mint mi, egyformán keveset kerestünk, volt pénzünk, de csak azért, mert nem volt mire költenünk. Idézzük csak fel az áramszüneteket, a hideg lakásokat, a mindent körülvevő szürkeséget, a lehallgatástól való félelmet, az elnyomást, a rettegést. Ezt kívánjuk újra? Mert az a társadalom, amelynek ígéretével George Simion kampányol, nagyon gyorsan hasonlóvá válhat. Gondoljunk erre is, amikor vasárnap az urnához járulunk.

És erdélyi magyarként érdemes elmélkednünk egy kicsit azon is, milyen volt, amikor a Ceausescu-féle nacionálkommunizmus tombolt, amikor sorra felszámolták iskoláinkat, visszaszorították anyanyelvünk használatát, ellehetetlenítették intézményeinket, kultúránkat. Emlékezzünk a kilencvenes évekre, a marosvásárhelyi fekete márciusra. A minket felszámolni, megsemmisíteni törekvő erők igyekeznek hatalomra ismét, az úzvölgyi magyar katonák sírján táncoló Simion kíván államelnök lenni, szárnysegédje az a Dan Tanasă, aki több mint egy évtizede vív ádáz harcot minden ellen, ami magyar itt, az általuk nem létezőnek nevezett Székelyföldön. Ezt se feledjük, amikor pecsétet nyomunk a szavazólapra.

És ne legyünk restek felidézni a számtalan cirkuszt a román parlamentben, az általuk szervezett utcai tüntetéseken, a verbális és fizikai agressziót, amely minden lépésüket követi, még akkor is, ha magasabb állami tisztségre pályázva Simion egy elfogadhatóbb, európaibb köntös mögé rejti el önmagát. Megtévesztheti azokat, akik néhány száz kilométerrel odébbról követik feltörekvő szárnyalását, de mi nem feledhetjük gyűlölettől eltorzult arcát, és ha nem mozdulunk meg, ha nem vagyunk hajlandóak tenni ellene, nagyon hamar ő irányíthatja sorsunkat.

És ha esetleg azon töprengenénk, hogy semmi sem múlik a mi egyetlen voksunkon, gondolkodjunk el azon is, mit veszíthetünk. Képzeljük el, hogy újra kiürülnek az üzletek, gond lesz a villany, a fűtés, munkahelyünk eltűnik, vagy alig kapunk fizetést, megfizethetetlenné válik bankkölcsönünk részlete, még többek számára válik álommá a külföldi nyaralás, aggódnunk kell, hogy utalják-e nyugdíjunkat és meg tudunk-e élni belőle. Riogatás? Nem történhet meg? Dehogynem, hisz láthattuk, a történelem bizony ismétli önmagát, főleg ha hagyjuk, ha nem vagyunk hajlandóak tanulni a hibákból, ha távol maradunk egy sorsfordító választáson, vagy nem megfontoltan pecsételünk. Rajtunk, a mi döntésünkön is múlik.

Fotó: Facebook / Antal Árpád