Egy ellenforradalom zajlik szemünk láttára, amely a ’89-es álmokat próbálja porrá zúzni. Azokat az álmokat, amelyekért ’89 megváltó karácsonya táján emberek az életüket adták, hogy kiszabaduljunk a kommunista sötétségből és végre emberhez méltó módon élhessünk.

George Simion politikai programjából világosan kirajzolódik a visszatérés szándéka az autoriter múlt sémáihoz – legyen szó kommunista gazdasági logikáról, szélsőséges nacionalizmusról, cenzúráról vagy a társadalmi viszonyok radikális újrarendezéséről. A jelek szerint olyan erők mozdultak meg, amelyek – a populizmus nyelvén beszélve – államosítást, vagyonelkobzást, állami juttatásokat és represszív intézkedéseket ígérnek a szavazatért cserébe.

Mindezek mellett, amint hétfőn este láthattuk: George Simion agresszív és becsmérlő kifejezéseket használt az újságírókra, amikor a Digi24 televíziós csatornán hétfő estére beütemezett jelöltvita részleteiről próbáltak egyeztetni vele. Az AUR államelnökjelöltje az irodájában titokban lefilmezte a megbeszélésen jelen lévő újságírókat, majd a videófelvételt a beleegyezésük és tájékoztatásuk nélkül közzétette az interneten.

Simion vágyálma veszélyes nosztalgia tehát egy olyan múlt iránt, amely ellen éppen egy generáció kockáztatta életét a szabadságért – beleértve a sajtószabadságot is. Most megint sötét erők munkálkodnak – ábrázatukon a nép nevének álarca, szájukon a régi börtönök szaga. A nép igazságáért szónokolnak, miközben egy másik „igazságszolgáltatást” készítenek elő: olyat, amely nem kérdez, csak elvesz.

Nem előrelépés, hanem visszalépés a sötét időkbe. Államosítást, vagyonelkobzást, börtönöket, újraosztást, „igazságot” ígérnek – de nem a jövő igazságát, hanem a múlt bosszúját. Ez nem reform, hanem restauráció. Ez történelmi forduló – és ha nem kapunk észbe, elbukjuk.

A jelen kihívás már nem a klasszikus pártpolitikai küzdelemről szól. A valódi tét a demokratikus intézményrendszer jövője, az euroatlanti irány megtartása, az Európai Unióban és a NATO-ban betöltött szerep megerősítése. Aki még mindig abban reménykedik, hogy ezekkel az új erőkkel majd le lehet ülni tárgyalni, az vagy nagyon naiv, vagy nem érti, mi készül.

Itt nem csak George Simionról és a sleppjéről van szó – hanem azokról, akik őket a hatalomba tolták. Azokról, akik államosítást, vagyonelkobzást akarnak, hogy a gazdagoktól elvett javakat a szegények között osszák szét. Azokról, akik ingyenes lakásokat, munkahelyeket követelnek az államtól. Azokról, akik visszahoznák a kommunista börtönöket, a „nevelő” internálótáborokat.

Most minden demokratikus erőnek egységesen kell fellépnie a sötétség visszatérésének veszélye ellen. Nem csupán pártprogramokról, hanem történelmi felelősségről van szó. Ha a demokratikus tábor nem zár össze egy egységes falban, nem marad mit megvédeni.

Nicușor Dan előtt nehéz küldetés áll – nem is annyira azért, mert az ellenfél erős, hanem mert a hátország repedezik. Itt nem az számít, hogy ki hány százalékot kapott az első fordulóban. Volt már hasonló helyzet, amikor egy jelölt 40 százalékot kapott az első fordulóban, de elvesztette a másodikat. Victor Ponta például a 2014-es választásokon 40,44 százalékot szerzett Iohannisszal szemben, mégis veszített. A második fordulóban, több mint 10 százalékkal magasabb részvétel mellett az első fordulóhoz képest, Klaus Iohannis 6 288 769 szavazatot kapott, ami a leadott voksok 54,43 százalékát jelentette. Victor Ponta 5 264 383 szavazatot szerzett, ami 45,56 százaléknak felelt meg. Legyünk optimisták, induljunk ki ebből az előzményből. A politikában a matematika nem érvényes: Simion szavazatai nem adódnak össze automatikusan az első fordulóban alulmaradt jelöltekre leadott szavazatokkal. Ezért ma egyetlen dolgot tehetünk: félretesszük a személyes sértettséget, a régi sérelmeket, a múlt kampányait, a fanyalgást és a sértett büszkeséget.

Most nem lehet puhánysággal, fehér kesztyűs civakodással válaszolni az éledő diktatúrára. Most kemény kéz, tiszta szó és egység kell. Mindenkinek el kell mennie szavazni!
Mert ez az utolsó esély a forradalom eszméinek megvédésére.

Fotó: Albert Levente