Nem adják ki a körözött kamaszt

2025. május 15., csütörtök, Család

Elutasította kedden a bukaresti ítélőtábla annak a 17 éves romániai diáknak a ki­adatását, akit az Egyesült Államokban azzal vádolnak, hogy több száz bombafenyegetést küldött amerikai intézményeknek, illetve kiskorú lányokat vett rá szélsőséges erőszakos cselekményekre, szexuális kizsákmányolásra és öncsonkításra.

  • Illusztráció: pixabay.com
    Illusztráció: pixabay.com

A tinédzser ellen 2024 decemberében adott ki elfogatóparancsot New York állam egyik bírája, és azóta több bűncselekmény miatt is nemzetközi körözés alatt áll: többek között az Egyesült Államok elleni bűncselekmények elkövetésére irányuló összeesküvéssel, kiskorúak szexuális kizsákmányolásával, gyermekpornográfia terjesztésével, tömegpusztító fegyverek használatával való fenyegetéssel és terrorcselekmények elkövetésével való fenyegetéssel gyanúsítják.

Az amerikai nyomozó hatóságok szerint a romániai diák tagja több online bűnözői csoportnak, amelyek manipulációval és zsarolással erőszakos cselekményekre, szexuális kizsákmányolásra és öncsonításra kényszerítik áldozataikat. Az amerikai ügyészek szerint a diák romantikus kapcsolat hamis ígéretével kiskorú lányokat hálózott be, majd többek között arra utasította őket, hogy készítsenek és osszanak meg szexuális tartalmakat, vegyenek részt erőszakos cselekményekben, beleértve a súlyos öncsonkítást és az állatkínzást. Ha az áldozat megtagadta az utasításait, büntetésként bombafenyegetéseket küldött amerikai intézményeknek a nevében.

Kihallgatásakor a diák beismerte a bűncselekményeket. Elmondta, hogy 2022 decembere óta több mint 450 bombafenyegetést küldött különböző amerikai intézményeknek. A nyomozás során az FBI ügynökei hat áldozatot hallgattak ki, akiket a diák manipulálással és zsarolással szélsőséges erőszakos cselekményekre, szexuális kizsákmányolásra és öncsonkításra kényszerített. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2025-05-15: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla-termében ma 15 órától megnyitják az intézmény legújabb időszakos kiállítását. A Kós Károly műhelye című tárlat eredeti tervek, archív fényképek, kortárs ábrázolások és dokumentumok segítségével mutatja be a fiatal építész korai remekműveit. Korabeli publikációk és saját írásai révén a sztánai Varjúvárban született, több műfajt érintő és a közösségszervezéshez is szorosan kapcsolódó víziói és eredményei is megjelennek.
2025-05-15: Család - :

Májusi meglepetések (A város gombái 54.)

Ez a hónap a legtöbb gombász számára a gombaszezon kezdetét jelenti. Vannak hagyományos gomba vendégei: mezei szegfűgomba, májusi pereszke, tövisalja, sárga gévagomba, nagyspórás csiperke, pisztricgomba stb. Azonban olyan fajok is keresztezhetik utunkat, amelyekre nem feltétlen jellemző a májusi termőidő, mint a hamvas tinóru, a szürke tölcsérgomba, a lila és a lilatönkű pereszke, hogy csak párat említsek a Sepsiszentgyörgy könyékén is fellelhető fajok közül. Ezenkívül belebotolhatunk olyan fajokba is, amelyek májusban kezdenek el teremni, ilyen a most bemutatott tinóru.