Pontosabban Sepsiszentgyörgyre, ahol elmondása szerint új otthonra és szerelemre talált Miklóssi Szabó István író személyében. Többször is úgy fogalmaz a vele készült beszélgetésekben, hogy a város hangulata Munkácsot idézi számára, így pedig egyfajta új ihletet is adott a verseinek. Harmadik kötete, a Talán vagytok már itt született, és az eddigi, természetközeli, emlékekbe szőtt témák helyett, illetve mellett már egy komorabb hangot is megüt ebben a kötetben. Az ukrajnai háború ugyanis nem egy kikerülhető téma az irodalomban sem, főként ha a költő érintett is ebben. Kopriva Nikolett pedig hallatja a hangját, az identitása részeként beszél arról, ami a szülőhazájában történik.

A férjével egy közös online projektet is működtetnek – a Hangoldal elmondásuk szerint közelebb hozza a szövegeiket azokhoz is, akik ritkábban olvasnak irodalmat.

lábuk előtt alszom

napok óta egyedül.
 
folyó sistereg. elmozdítja
a bútorokat, elsodorja
a növényeket.
a benne úszó halak
a fényképekre tapadnak.
kiszivárognak belőlük
a kísértetek –
nagyanyáim nem ismernek fel.
vakítja őket a fény,
eltűnnek egy falrepedésben.
 
hetek óta egyedül.
 
 
egyre nagyobbak a növények.
leveleik éle fölhasítja
a falon függő festményt.
alacsony gróf mászik ki belőle,
könnyed léptekkel járja körbe
a házat, kritizálja a falak színét,
a bolyhos szőnyeget.
a vízről nem beszél.
pezsgőt bont,
nézi a fekete foltot a festményen.
hajnalban lecsorognak róla
a színek, eloszlik
az első fénnyel.


boszorkányok körvonalai
a homályos szobasarokban.
suttognak valamit, amitől
a folyó elfeketedik,
dühösen falhoz csapja
hullámait. halak vergődnek
az asztalon. a tapéta leválik,
előjönnek a kísértetek.
fuldokolnak ők is.
 
hónapok óta egyedül.
 
 
bogarak a paplanhuzatban.
rágják a sokéves szövetet,
amit dédanyám varrt.
mire minden szálát fölfalják,
meghíznak, a folyó sem tudja
magába rántani őket.
 
évek óta egyedül.
 
 
katonaruhás férfi a bejárati ajtóban.
arca szürke, kezei feketék.
eldobja puskáját,
sáros csizmájával
törtet a házban.

megáll a festmény előtt,
megérinti a hasadást.
felkapaszkodik, belemászik.

az őzek megremegnek a képen.
 
most a gróf helyén ül.
onnan nézi
a vízben álló szobát.
 
a növények fölkúsztak a falra,
utcazajt sem hallani.

a hasadás egyre mélyebb a festményen.
olykor őzek és szarvasok futnak ki belőle,
leheverednek, isznak a folyó
elfeketedett vizéből.
a madarak a lámpabúrában
raknak fészket.
a katonaruhás férfi mereven ül,
csak szeme rebben,
éjjelente reszket.
 
egyedül.
 
 
öregasszony ront a házba.
arca szürke, kezei feketék.
valamit keres.

megáll a festmény előtt,
összeesik. a katonaruhás akkor
elfordítja fejét.

a nyitott ajtón légiriadó
zaja ömlik be.
szétszélednek az őzek.
visszafutnának a festménybe, de
lecsorog róluk a festék,
elnyeli
a dühödt folyó.
 
XVIII.
 
madarak röpködnek.
hajnalban kezdik.
egyre többen vannak –
egyre gyakrabban tévedek
el a házban,
felejtem a tárgyak helyét.

álmaimban tengereket,
óceánokat repülök át,
szobrokkal beszélgetek
vízparti városokban,
lábuk előtt alszom.

Kopriva Nikolett Talán vagytok és Muszka Sándor Pokoljárás című kötetének bemutatójára május 24-én, szombaton 16 órakor kerül sor. Beszélgetőtárs: Miklóssi Szabó István író.