Markó Béla erdélyi költő, író, politikus és közéleti személyiség, az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb alakja. 1951-ben született Kézdivásárhelyen. Már fiatalon vonzódott az irodalomhoz, így a tanulmányait is ezen az pályán folytatta.
Irodalmi munkássága a 70-es évek végén kezdődött, amikor versei és prózai írásai egyre gyakrabban jelentek meg különböző erdélyi és magyarországi folyóiratokban. Markó Béla sokoldalú művész, művei között a költészet mellett prózát, esszét, sőt, politikai írásokat is találunk. Költészetében fontos tényező, hogy nem csupán személyes témákat boncolgat, hanem a közösségi sors kérdéseivel is foglalkozik. Számára az irodalom nem csupán szórakoztatásra való, hanem egyfajta társadalmi küldetést is betölt. Mindemellett írásai közül a szonettgyűjtemények és a gyermekversek teszik ki a legnagyobb részt. Pályája során több irodalmi díjat is elnyert, köztük a József Attila-díjat és a Kossuth-díjat is. Legutóbbi kötete tavaly jelent meg, ebben ötven szonettet ad közre, amelyek az elmúlt évek alatt születtek. Egy interjúban így fogalmaz az írásról: „...az írás előtti állapotot gyűlölöm. (...) Néha többször is leírom az első mondatot, majd eldobom. Tele van a papírkosár első mondatokkal. Tudom ugyanis, hogy amikor végre megvan a második mondat, már nincsen visszaút.”
Bizonyíték
Szilágyi István halálára
A nagy író nem olyan, mint a nagy írók.
Nem olyan különc.
Nem olyan bohém.
Hanem olyan, mintha
nem is lenne író.
Nagy író pedig még kevésbé.
Például nem iszik eleget.
Mégis derűs. Bízik magában.
Van ereje a rendszerben maradni.
Ellenállni, ha kell.
Bizonyítani, hogy lehetséges.
Mondatonként írni a regényt.
Romokból építeni
egy vadonatúj múltat.
Kavicsonként ragasztani össze a sziklát,
amelyet többé nem lehet szétverni.
A nagy író nem szenved látványosan.
Nem úgy jön be, nem úgy megy ki,
mintha nagy író lenne.
Nem siránkozik, mint a nagy írók.
A nagy író egyáltalán nem hasonlít
a nagy írókhoz.
Túl fegyelmezett.
Szervez. Telefonál.
Figyel rád. Kérdez.
Beszélget. Nevet.
Felfénylik. Elhomályosul.
Tudja, hogy baj van.
Hiába ismered a nagy írót,
mert nem fogod megtudni,
hogy milyen egy nagy író.
De ha ismerted a nagy írót,
nem fogod elfelejteni.
Majdnem olyan volt, mint bárki más.
És mégsem.
A háború áldozatai
Milyen képmutató sajnálkozás.
Kegyetlen megkülönböztetés.
Hogy csupán a gyermekek. Vagy
az asszonyok. Akik mind-mind
fegyvertelenek. A bomba, a golyó,
a tűz. És hogy nem gondoltuk volna
sohasem. Valóban. A többiek
engedéllyel ölnek. Ha meghalnak,
hát engedéllyel halnak meg ők is.
Felhatalmazással. Hallgatólagos
jóváhagyással. De minden halál
gyermekhalál. Van belül egy élet.
Nem az, amit látsz. Ott van mindig,
Bár egyre kisebb. Idővel rárakódtak
a rétegek. Amit a szél, a beszéd,
a kívánság odahordott. Ezt kellene
elképzelned, mielőtt meghúzod
a ravaszt. Mert ami kívül van,
már réges-rég halott. A zubbony,
a nadrág, a bakancs, a himnusz,
a zászló, az eltelt évtizedek,
a szerelem, a gyűlölet, a remény.
Ezt mind le lehet hántani. Sorra
bele lehet vágni. Csakhogy legbelül
van egy gyermek. Minden öldöklés
a gyermekek keresztes háborúja.
Gyermekek ölnek gyermekeket.
Tudni kell elképzelni. Próbálom
én is újra meg újra. Át kell látni
a sáros és véres, megviselt arcokon.
Hátha másképpen történik minden.
Május 23-án, pénteken 16 órakor kerül sor a Vers és film találkozása – filmvetítés és beszélgetés Markó Béla költő, Simó Franciska rendező és Kovács Károly zeneszerző részvételével című programra, melynek fókuszában a Kufárok a templomban című Markó-kötet és a versfilmek állnak. Május 23-án, pénteken 17 órától Ioan T. Morar: Lindenfeld – román nyelvű könyvbemutató. A szerző beszélgetőtársa Markó Béla költő és Szonda Szabolcs műfordító.
