A kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum idei, tegnap megnyílt 17. gasztronómiai kiállításának központi témája Görögország gazdag és sokszínű ízvilága volt.
A rendezvényen a Bardocz Lívia, Derzsi Enikő, Csiszár Mónika és Páva Carmen tanárok által irányított diákok a görög konyha különlegességeit mutatták be. A vendégek megkóstolhatták azokat a hagyományos görög ételeket, süteményeket, kávékat és koktélokat, amelyeket a pincér-felszolgáló, valamint agroturizmus szakos diákok készítettek el nagy gondossággal és lelkesedéssel. A különleges gasztronómiai élményt tovább gazdagította, hogy a bemutatott fogások egy része azoknak a tanulóknak az élményein alapult, akik az Erasmus+ mobilitási program keretében két hetet tölthettek Görögországban, és ott sajátíthatták el az autentikus görög konyha fortélyait. A kiállítás célja az volt, hogy a látogatók ízelítőt kapjanak Görögország ízeiből és kultúrájából, s közben betekintést nyerjenek az iskola diákjainak szakmai fejlődésébe. A hagyományos kiállítást Constantinescu Herman igazgató nyitotta meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.