Vers és film találkozása – ezen a címen hirdette a Sep­siBook egyik péntek délutáni műsorát, a programban filmvetítés és az alkotókkal való beszélgetés szerepelt. A Metamorfózis, Közös út, Érzem című kisfilmek levetítése közt Kovács Károly kérdéseire válaszolva – aki színészként és zeneszerzőként is közreműködött a versfilmekben – Simó Franciska rendező beszélt a filmek megszületéséről: ahogy a verseket olvasta, képeket látott maga előtt, és aztán magától jött minden, mondta – bár bevallotta azt is, nem épp olyan egyszerűen működik a dolog, egy film sokáig érlelődik benne, „olyankor versekkel kelek és fekszem, hagyom, hogy megdolgozzák a lelkem”. A több versből összeálló filmek esetében a szerelem, az egymásra találás fontosságának („mennyire értékes, ha az ember cinkostársra lel, végig tudja játszani vele az életet”) motívumait emelte ki, nem leplezve azt sem, a történetek felépítését női lélekkel közelítette meg.

Markó Béla a maga során a költészet mibenlétéről beszélt: „rá kellett jönnöm, a vers a legmindennapibb történetből fakad, a lényeg, hogyan közelítjük meg”, fogalmazott, és e folyamatban a költőnek az a szerepe, hogy „megmutassa, amit mindannyian ismerünk, de más szemszögből”, tette hozzá. Minden alkotó, legyen az festő vagy író, kisebb vagy nagyobb mértékben önmagát adja vissza műveiben, miközben az többféle metamorfózison esik át, a versben azonban „a költő önmagát írja, ezért minden művészetek közül a legszemélyesebb műfaj”. A visszaható inspirációról – azazhogy a versfilmek ihletik-e újabb költemények alkotására – azt mondta, valószínű, bár őt újabban az illusztrálás fordított módja, vagyis a festményekből ihletődött kötött formájú versek alkotása foglalkoztatja, szonettjeinek gyűjteménye Kufárok a templomban címmel tavaly jelent meg a Bookart Kiadónál – ennek bővebb ismertetésére azonban, bár a programban szerepelt, az idő rövidsége miatt nem kerülhetett sor.