Torner Annával, egy fiatal, de igazán figyelemreméltó művésszel ismerkedhettek meg mindazok, akik szerdán délután részt vettek az idei SepsiBook Könyvvásár és Kortárs Irodalmi Fesztivál első rendezvényén a Háromszék Táncstúdióban. Torner Anna az irodalom és színház határmezsgyéjén fejti ki tevékenységét, és ennek megfelelően előbb egy színházi produkciót láthattunk tőle, majd első kötetéről is vallott a sepsiszentgyörgyi érdeklődőknek Szabó Eszter rádiós, irodalomnépszerűsítő kérdéseire válaszolva.
Világgá mentem, visszajönnék. Horzsolások egy felvonásban – ez a címe Torner Anna egyéni előadásának, mely az általa írt Itt sem fogunk élni című regény színpadi adaptációja Berecz Boglárka rendezésében.
Egyre csak tovább
Torner Anna Budapesten nőtt fel, első nagy műve pedig egy útinapló valójában, blogbejegyzések és „talán el sem küldött” levelek regénnyé szerkesztett változata, mely életének egy rendkívül kalandos, ötéves időszakát öleli fel. Mint megtudhattuk, a budapesti színművészeti egyetemre való többszöri sikertelen felvételi és két fájdalmas családi esemény után, húszéves korában nyakába vette a világot.
„Ha az ember lánya spórolt pénzét összegyűjtve egyirányú repülőjegyet vált Mexikóba, majd onnan is továbbmegy – tovább és egyre csak tovább –, biztos lehet benne, hogy ezer meg ezer kis elbeszélés témájába botlik az úton. Világvégi motelben, kamionban, sátorban és fizetős vécében alszik. Belize-i rasztakunyhóban főzi a banánlevest, pótszülőkre lel Peruban, katonákkal felesel az indiai hegyek között, karanténhostelbe kerül Új-Zélandon. Gyerekekre vigyáz, lángost süt, pultozik, birkát nyír. Életre szóló barátságokat köt. Néha pokolba kívánja a jelenben élést, pokolba önmagát. Mert mit ér ezer kihívás a beteljesült szerelemhez képest? Aztán újra egy kocsi platóján száguld a naplementében” – írja a könyv szerkesztője, Purosz Leonidasz. Nagyjából ezekből adott ízelítőt az előadás is.
Jelenlét
Torner Anna, akit barátai Pankának szólítanak, szerény, barátságos, közvetlen személyiség, aki első pillanattól belopja magát a közönség szívébe, de a szerda délutáni előadás kissé visszafogottra, melankolikusra, vontatottra alakult, amihez az előadásban közreműködő Vargyas Péter gitáros is hozzájárult erőtlen gitárjátékával. Voltak egészen kimagasló jelenetek, élénk színészi felvillanások, „jelenléte” volt a végzős színésznőnek, de az ásításokból is ítélve mifelénk egy kicsit mozgalmasabb, harsányabb egyéni produkciókhoz szokott a közönség. Végül mégiscsak elmélyült vagy éppenséggel meghatóvá is vált az előadás, ahogy az alkotó eltávolodott a múltbéli eseményektől, és egyszerre rengeteg érzés, gondolat villant fel a nézőben, ami egyértelműen jelezte, hogy bizony nem mindennapi élettörténettel és regénnyel van dolgunk.
Az írás mentsvára
A könyvbemutató is nagyszerű élményeket kínált. Ahogy Szabó Eszter kérdései nyomán egyre inkább feloldódott a fiatal író-előadó, minden bizonnyal még szimpatikusabbá vált a közönség számára.
Bevallása szerint az írás mint önkifejezési forma nem tudatos elhatározás eredménye volt az életében, inkább csak ez maradt a mentsvára, amikor a sikertelen felvételik után egy időre lemondott a színházról. Ez mindig megnyugvást jelentett neki, soha nem érezte nyűgnek, most azonban egyetemi elfoglaltságai mellett nincs ideje az írásra, hisz párhuzamosan végzi a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész és teatrológia szakát. A színházi munkában többször érez magában görcsöket, félelmeket, ami negatív tapasztalatai nyomán érthető is, az írás azonban mindig pozitív érzéssel tölti el, hisz eddig általában csak magának írt, úgy, ahogy jónak látta. Persze itt is érték hatások, benyomások, inspirációk, de azok sosem intelmek vagy tiltások formájában érkeztek – vallotta.
Talán hiányzik belőle az a fajta exhibicionizmus, ami a teljes kitárulkozáshoz szükséges, de miután kopaszon és férfi rövidnadrágban végigstoppolta Dél-Amerikát, nem jelentett gondot neki, hogy másokkal is megossza a naplóját – mondta egy további kérdésre válaszolva. Arról is mesélt, hogy védekezőpáncélja az önirónia, de ez fárasztóvá válhat, ha túlzásba viszi az ember. Amikor útnak indult, rengeteg dac volt benne a világgal és a Jóistennel szemben, de a tapasztalatai lefegyverezték, mert valójában arra jött rá, hogy a világ jó. Jelenleg teljesen másképp él, államvizsgázni készül, határidőkkel harcol, nagy a nyomás rajta, és jólesik erőt meríteni abból az életérzésből, mely az utazásai időszakát jellemezte.
Kitapintható valóság
A könyv már a legelső pillanattól beszippantja az olvasót, lenyűgöző az őszintesége, egyszerűsége, érettsége, az a gondolati tisztaság, amivel egyre ritkábban találkozunk a kortárs irodalom gyakorta modoros, üres formai bravúrokból és írói allűrökből táplálkozó munkáiban. Nem a forma mozgatja a szöveget, a tartalom nélküli íráskényszer, hanem olyan valódi történetek, amilyeneket csak az élet tud kreálni, és azok mély lenyomatai egy rendkívül érzékeny lélekben. Semmi álca, csupán a ragyogó és mégis kevesek számára kitapintható valóság. Egyértelmű rokonságban áll Jack Kerouac Úton című klasszikusával, de mégis egészen más. Nem ugrik fejest az élvezetekbe, szerényebb és félénkebb annál. Torner Anna tűpontosan fogalmaz, mint a rutinos írók, könnyedén vezeti az olvasót, az pedig örömmel röpül a gondolatai nyomán. De közben kerüli a didaxist, kifogalmazott tanulságokat, mint ahogy az érzések, benyomások körülírását is. Ettől a szikárságtól tud igazán megrendítővé válni. A kötet a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg, mely ezúttal is nagyszerű munkát végzett.
