Labdarúgás, Konferencia LigaPapírforma vagy meglepetés Wrocławban?

2025. május 28., szerda, Sport

A labdarúgó Konferencia Liga döntőjében a Chelsea mind a múltja, mind a mostani idényben nyújtott teljesítménye alapján esélyesebb, mint a Real Betis. A harmadik számú európai kupasorozat történetének negyedik fináléját ma 22 órától Wrocławban rendezik, a találkozót a Digi Sport 1 és az M4 Sport élőben közvetíti.

  • Fotó: Facebook / Tarczyński Arena Wrocław
    Fotó: Facebook / Tarczyński Arena Wrocław

A londoni csapat kifejezetten rutinosnak számít az európai döntőkben, ráadásul igencsak jó a mérlege az aranycsatákat tekintve: tizenkettőből nyolcat megnyert. Ezzel szemben a sevillai rivális története legnagyobb meccsére készül, ugyanis a klub számára eddig 1978-ban és 1998-ban a KEK-negyeddöntő jelentette a csúcsot. Érdekesség, hogy utóbbi alkalommal éppen a Chelsea akadályozta meg a további menetelést, miután kettős győzelemmel lépett tovább és nyerte meg később a trófeát.

Ezen kívül még 2005-ben a Bajnokok Ligája csoportkörében találkozott a két együttes, akkor váltakozó sikerrel, mivel mindkét fél begyűjtötte a három pontot saját közönsége előtt. A következő idény kupaindulását egyik gárda esetében sem befolyásolja a döntő kimenetele, mert a londoni alakulat az angol bajnokság negyedikjeként ősszel biztosan a BL-ben szerepel, míg a sevillai csapat a La Ligában hatodikként zárt, így az Európa-ligában indulhat.

A legkülönlegesebb a Kékek olasz vezetőedzője, Enzo Maresca számára lesz az összecsapás, mert sok szállal kötődik a rivális andalúziai városához. „Sevillában ismerkedtem meg a feleségemmel, aki ott is született, ahogy az első fiam is. Játszottam a Sevillában, de természetesen meg akarom nyerni a döntőt. Lehetőségünk van történelmet írni, mert a Chelsea lehet az első klub, amely megnyeri az európai szövetség mindhárom sorozatát” – mondta.

Kollégája, Manuel Pellegrini arról beszélt, kifejezetten örül annak, hogy ilyen patinás ellenfelük lesz a döntőben. „Az elégedettségem magától értetődő. Boldoggá tesz a Betis-szurkolók öröme. Nagyon örülünk a döntőbe jutásnak, különösen hogy a Chelsea ellen játszhatunk” – fogalmazott a chilei szakember, aki szerint az lesz a kulcs, hogy a tanítványai megfelelően kezeljék az érzelmeiket és megőrizzék hidegvérüket a történelmi első kupadöntőben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2025-05-28: Sport - :

Olimpiai futás és bukaresti vendégszereplés (Atlétika)

Az elmúlt hét végén Kovászna adott otthont a hagyományos Olimpia nap újabb kiírásának, melyen közel 240 diák vett részt, míg a Sepsi ISK atlétája, Kolozsi Árpád Kristóf és a Sepsiszentgyörgyi MSK sportolója, George-Cristian Glavan a Bukarest Municípium Kupán versenyzett, mérlegük egy első, két második és két harmadik helyezés volt.
2025-05-28: Szabadidő - :

Mit készítsünk ma? (Töltött karaj vörösboros mártással)

Hozzávalók. A töltött karajhoz: 1,5 kg sertéskaraj, 2 fehér hagyma, 2 paradicsom, 1 kápia paprika, 20 dkg csiperke­gomba, só, bors, pirospaprika, fokhagymapor, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál mustár, 10–15 dkg vékonyra szeletelt császárszalonna. A körethez: 1,5 kg pityóka, só, bors, szalmapityóka-fűszerkeverék, 0,5 dl olívaolaj. A vörösboros mártáshoz: 2 vöröshagyma, 2 babérlevél, 0,5 dl olívaolaj, 1–2 babérlevél, 1 evőkanál dijoni mustár, 1 dl finom vörösbor, só, bors, pirospaprika.