Lukács nem más, mint egy ma élő parajdi vadőr, Pál Ágoston. Legújabb, Lukács, a székely indián című kötetének főszereplőjét Murányi Sándor Olivér e rendkívüli, hatvanesztendős természetközeli férfiről mintázta, ugyanakkor úgy véli, a székelyek és az indiánok közötti kapcsolódási pontot a kisebbségi létforma jelenti.
Tervezték, hogy a SepsiBookon Pál Ágostonnal együtt mutatják be a kötetet, de a vadőrt feladatai az erdőbe szólították, számára ugyanis a Görgényi-havasok és élővilága fontosabb, mint jelen lenni egy könyvbemutatón, még akkor is, ha a kötet az ő világszemléletére alapoz és róla szól, székely humorral fűszerezetten. Így mind a szerző, a székelyudvarhelyi származású Murányi Sándor Olivér író, mind beszélgetőtársa, a magyarországi Kemény István költő sajnálkozott: hármasban kellett volna asztalhoz ülniük, de be kell érniük azzal, hogy a bemutatót megelőzően nála vendégeskedhettek, hallgathatták történeteit. Pál Ágoston tizennégyezer hektáron vadőr, pisztrángokat tenyészt, aztán elengedi őket a patakba, fantasztikus ember, valamiféle intézmény is – vázolta Kemény István.
Azzal, hogy Murányi Sándor Székelyföld szellemét próbálja megfogni és továbbvinni, Magyarországra is eljuttatni – amire ott igen nagy szükség van –, egy küldetést teljesít – folyatta felvezetőjét Kemény István. A kérdésre, hogy hol él, Murányi azt válaszolta, korábban hét évig élt a medvék között a vadonban, jelenleg a hargitai medvék és a dunai harcsák között ingázik, azaz homoródfürdői Medvebarlang nevű rönkháza és családja otthona között, az a Szentendrei-szigeten, a Duna közepén található. Könyvéről kiemelte: Guszti vadőr negyven éve járja az erdőt, bizonyítottan Uz Bence dédunokája és élete a természetközeliség jegyében telik. Nem véletlenül jutott eszébe az indián, saját természetközelisége okán is azonosulni tud velük, olyannyira, hogy 2024-ben kanadai útján részt vett egy indián törzsekkel való találkozón. Nemcsak a főhőse indián, hanem saját magát is annak tekinti, a székelyek is, a magyarok is valamiképpen indiánok, vélekedett, hiszen az indiánok is kisebbségi népcsoportot jelentenek, több mint kétszáz törzzsel. Nagyon hasonlít a székely sorshoz az indián sors, a mai napig bele vannak abba betegedve, hogy a fehér ember elnyomta őket, több törzsüket felszámolta. A kisebbségi lét jelenti a kapcsolódási pontot, nekik is az volt a sorsuk, mint nekünk, székelyeknek, fenn kellett maradniuk egy nagy népcsoporttal szemben – magyarázta Murányi Sándor.
Kemény István megjegyezte, régebb az indián szóról az ismert indián könyvek jutottak az emberek eszébe, mindenkinek megvolt a maga indián korszaka, de a gyermekek egy, két, három évtizede már másként nőnek fel. Míg nekünk gyermekkorunkban Winnetou és Csingacsguk volt a kedvenc regényhősünk, a mostani gyermekeknek Harry Potter és a Gyűrük Ura jelenti ugyanezt, tette hozzá Murányi.
Kemény István azt is elmondta, Pál Ágoston megmutatta nekik a fenyvesben azt a helyet, ahol majd az észak-erdélyi autópálya átszeli a Görgényi-havasokat. Az egyik medveles helyén benzinkút lesz, jegyezte meg keserűen Murányi Sándor, s az indiánok földjére épülő vasútra utalva – amely tönkretette az életüket – kijelentette: a mi székelyföldi vasparipánk az autópálya. Ezért segíteni próbálnak az ott élő medvéken, a könyvek árából kapott pénzt kukoricára költik azzal a céllal, hogy a vadőr vigye ki nekik. S bár divatos a nyugati zöldek kampányolása, a medvék iránti érdeklődése, vélekedett, eurómilliós pályázatokat is nyernek e témával – ráadásul elmagyarázzák nekünk, hogyan védjük meg itt, Székelyföldön vadjainkat, miután ők a sajátjaikat kiirtották –, mégis ő maga az erdőben még egyetlen efféle zölddel sem találkozott, mert közülük senki nem visz ki bár egy kevés kukoricát a vadonba. Azt is kiemelte, Pál Ágoston vadőrből nem volt nehéz indiánt faragni, mert külön életfilozófiával rendelkezik, gondolatai hasonlóak az észak-amerikai indián törzsekéhez is; neki szerzőként pedig könnyű dolga volt, hiszen szinte csak jegyzetelnie kellett gondolatait, azt, ahogy a világot látja; e téma nagyon hálás, a főhősnek köszönhetően könyve valósággal olvastatja magát.
Murányi Sándor Olivér, aki tagja a ferences világi rendnek, azt is közölte, könyvbemutatóját követően társaival együtt székelyföldi lovas zarándoklatra indul, három hét alatt ezer kilométert tesznek meg lóháton, őket gyalogosan kíséri a 65 esztendős Böjte Csaba ferences szerzetes is – egyébként ő győzte meg arról, hogy ne csak a medvékről és a harcsákról írjon, hanem az emberekről is –, következő kötete pedig erről fog szólni.
