Hétfő délután a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban több mint százan vettek részt a kettős eseményen: néhai Kosztándi Jenő festőművész 95. születésnapjára emlékeztek, illetve bemutatták a sepsiszentgyörgyi Tinta Könyvkiadó gondozásában megjelent, Deák Ferenc Loránd műkritikus által írt 322 oldalas albumot, mely a Kosztándi művész házaspár életművét foglalja össze rendkívül gazdag képanyaggal illusztrálva. A könyvet Kopacz Attila tervezte, felesége, Horváth Zita pedig tördelte. Nyomtatására a sepsiszentgyörgyi ARTprinter Studioban került sor.
A nagy számban megjelent érdeklődőt, a Kosztándi házaspár tisztelőit, barátait, egykori tanítványait és művésztársait házigazdaként Hegedűs Ferenc kultúrmecénás köszöntötte, majd átadta a szót Deák Ferenc Lorándnak, aki a Kosztándi házaspárról – „két nagyon-nagyon eltérő habitusú művészről, akik nagyon erőteljes szövetségben éltek, számukra a művészet egy életforma volt” – tartott rövid összefoglalót. Elmondása szerint a művész házaspár úgy tudott teljes értékű kézdivásárhelyi polgár lenni, hogy a művészeti világra egy tágabb rálátással és az értelmiségi ember óvó szeretetével ölelték egybe a tanítást és az alkotást. A könyv célja az volt – hangsúlyozta a szerző –, hogy egy koherens képet nyújtson két jelentős erdélyi képzőművész pályájáról.
A kettős eseményen közreműködött Fejér Bence Ákos, a Bod Péter Tanítóképző tizenegyedik osztályos tanulója, aki a Te bujdosó székely című éneket adta elő, Elek Ágota, az Udvartér Színház művésze Nemes Nagy Ágnes Nyári rajz című versét szavalta el, Csoboth Kinga Réka, a tanítóképző tizenegyedik osztályos diákja két verset mondott el: az egyik egy olyan Magyari Lajos-vers volt, mely nem jelent meg nyomtatásban és Kosztándi Katalin egyik kiállításának emlékére született, a másik pedig Cseh Katalin Hazavárlak című verse volt. Kopacz Attila a több mint két évig készülő könyv születésének történetébe avatta be a jelenlevőket. A családias hangulatú esemény dedikálással és kötetlen beszélgetéssel zárult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.