– Miért nem?
– Mert nem volt számítógép.
– És CD sem?
– CD sem.

– És akkor te min nézted a rajzfilmet, amikor kicsi voltál?
– A tévében.
– És Anya?
– Ő is a tévében.
– És Ika mama hol nézte a rajzfilmet, amikor kicsi volt? A tévében?
– Amikor Ika mama kicsi volt, akkor tévé sem volt.

– Szegény Ika mama! – sajnálkozott Barni.
– De néha az anyukája vagy az apukája elvitte moziba, és ott látott rajzfilmet. És nem volt szomorú. 
– És amikor Ika mamának az apukája kicsi volt, ő hol nézett rajzfilmet?
– Akkor még rajzfilm sem volt.

– Nem volt rajzfilm? Szegény Ika mamának az apukája! Biztos szomorú volt.
– De Ika mama apukájának az apukája néha elővett egy szép meséskönyvet, és esténként mesét olvasott a gyerekeknek.
– Akkor nem voltak szomorúak?
– Nem voltak. Nem is tudták, hogy mi az a rajzfilm.

– És Ika mama tatájának a mamájának a tatája, nagyon-nagyon régen, ő is szép meséskönyvből olvasott mesét a gyerekeknek esténként?
– Nem, akkor nem volt meséskönyv. És villany sem volt.
– Meséskönyv se, és villany se? Szegény Ika mama tatájának a mamájának a tatája! Biztos nagyon szomorú volt.
– De Ika mama tatájának a mamájának a tatájának az apukája odagyűjtötte a gyerekeket a tűzhely köré, és elkezdett mesélni nekik.
– És honnan tudta a mesét, ha meséskönyv se volt?
– Mesetündér súgta a fülébe a szavakat.

– És szép mese lett belőle?
– Nagyon szép. Olyan, amit még senki sem hallott.
– És Apa, amikor én nagy leszek, és lesz kisfiam, akkor ő min fogja nézni a rajzfilmet?
– Egy kütyün.

– Egy kütyün? Az micsoda?
– Nem tudom. De nem vagy szomorú miatta, Barni, ugye?

– Nem vagyok. De Apa, játsszuk most azt, hogy nagyon-nagyon régen van, és oltsuk le a villanyt, és az udvaron csináljunk egy nagy tüzet, és üljünk oda, és te mondjál mesét.
– De nem tudok, ha nem jön Mesetündér.
– Biztosan jön, én tudom – mondta Barni, és húzta Apát kifelé, az udvarra.

Forrás: Zágoni Balázs: Barni könyve. Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2017