Kedden egy gólya egyensúlyozott egy Kézdioroszfaluban lévő közvilágítási oszlopra épített fészek szélén, mely vélhetően a sok eső miatt megrokkant. Szerdán hajnalra a fészek leesett, a benne lévő fiókák valószínűleg elpusztultak.
A gólyafészek a Bem József utcának nagyjából a közepén lévő oszlopon volt, keddre teljesen megrokkant, de még egy gólya egyensúlyozott a szélén. Nem véletlenül: abban talán három fióka is volt. Mivel a Madártani Egyesületnek Kézdivásárhelyen nincs képviselője, jobb híján Forró Bélát, a kutyamenhely vezetőjét riasztottuk. Ő ki is szállt a helyszínre, majd visszahívott és elmondta: az áramszolgáltató munkatársával beszélt, mint kiderült, tudtak a megrokkant fészekről. Az önkormányzat városgazdálkodási osztályának alkalmazottjai talán ki is szálltak a helyszínre, de a fészek annyira nehéznek bizonyult, hogy nem tudták visszabillenteni a helyére.
Forró Béla kedden azt is elmondta: vele azt közölték, hogy más megoldás nincs, mint levenni a fészket, kosarat szerelni az oszlopra és abba visszarakni, hogy meg lehessen menteni a benne lévő három fiókát. De a fészek leesett, szerdán hajnalban már úgy találta – mondotta Forró Béla. „Az mindenféleképpen értékelendő, hogy a városgazdálkodás azonnal lépett és egy kosarat helyezett az oszlop tetejére, ez a jövőre nézve biztosítja a gólyák biztonságos fészkelőhelyét. A gólyafészkekkel amúgy több helyen probléma van, nekem más településről is jelezték, hogy van olyan hatalmas fészek, amely a sok eső miatt teljesen átázott, így a környékén áramszünetek vannak emiatt” – mondotta érdeklődésünkre a kutyamenhely vezetője.