Molnár Ede folytatta remek szereplését a Cross Country Eliminator (XCE) világkupa-sorozatban, ugyanis az első szakaszhoz hasonlóan vasárnap a második állomást szintén a negyedik helyen zárta. A 29 éves sepsiszentgyörgyi sportoló a Short Track futamot hetedikként fejezte be, így pontegyenlőséggel negyedik az összetettben. A háromszéki Európa-bajnok június 22-én az XCE világbajnokságon áll rajthoz Törökországban.
Tizenhat országból 38 kerékpáros érkezett a flamand városba, ahol újabb izgalmas erőpróba várt a népes mezőnyre. Molnár Ede magabiztosan teljesítve harcolta ki helyét a legjobb négy között, azonban a döntőben a remek rajt ellenére a negyedik helyen végzett. A világkupa-sorozat második szakaszán a holland világbajnoki címvédő Jeroen Van Eck győzött, a második meglepetésre a német Louis Krauss lett, míg az összetett szlovén éllovasa, Jakob Klemenčič a dobogó harmadik fokára állhatott. A székelyföldi kerékpáros a Short Track futamon is próbára tette magát, ellenben csak hetedikként zárt.
„Az időmérő a vártnál rosszabbul sikerült, emiatt végig utolsónak választhattam rajtpozíciót, viszont így is sikerült döntőbe verekednem magam. Belgiumban a pálya csúszott, ezért arra is figyelnem kellett, hogy esés nélkül megússzam. Bár a fináléban jól rajtoltam, a folytatás nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, ezért a negyedik helyen végeztem. Elégedett vagyok az eredménnyel, mivel legutóbb több mint másfél hónappal ezelőtt versenyeztem, illetve az otthoni kedvezőtlen időjárás nehezítette a felkészülésem. Örülök, hogy összetettben továbbra is szoros a küzdelem” – mondta Molnár Ede.
Eredmények, XCE világkupa-sorozat: * 2. forduló: 1. Jeroen Van Eck (Hollandia), 2. Louis Krauss (Németország), 3. Jakob Klemenčič (Szlovénia), 4. Molnár Ede (Románia) * Short Track: 1. Matic Kranjec Žagar (Szlovénia), 2. Jeroen Van Eck, 3. Jarne Vandersteen (Belgium)... 7. Molnár Ede * az összetett állása: 1. Jakob Klemenčič 168 pont, 2. Edvin Lindh (Svédország) 150 pont, 3. Jeroen Van Eck 110 pont, 4. Molnár Ede 110 pont. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.