Lovag Dulcinea – ez Kemény István magyarországi költő legutóbbi, tavaly megjelent verseskötetének címe, melyet szombaton mutattak be a SepsiBookon. Lovagköltészet 146, egymáshoz kapcsolódó verssel – mindez egy új korszakot is jelent a szerző lírájában.
Verses lovagregény, rendkívül modern kötet, vallomásos szöveg – rögzítette a könyvről a költő beszélgetőtársa, Vincze Bence kultúraszervező, az alkotás főhőse pedig Dulcinea. Ő egy tizenkilenc éves lovaglány, aki olykor a saját hangján, máskor pedig nem az ő hangján szól, magyarázta Kemény István, megjegyezve azt is, hogy csak akkor hitte el, hogy kötete egy verses regény, amikor végre kézbe vehette; csak négy évvel a kezdet után érezte, hogy versei egybe fognak tartozni. Főhőse Cervantes művének, a Don Quijote regényének is szereplője, Dulcinea Don Quijote szerelme. Cervantes több mint négyszáz éve paródiának szánta regényét, hiszen dühös volt az akkor divatos lovagregényekre. Ez a kötet viszont a paródia paródiája – magyarázta, így lehetséges, komolyabb, mint a sima paródia. Kemény István a világ rossz dolgaira volt dühös és magára is, hogy nem halad a regényével – amelyet változatlanul meg akar írni –, mert, miként megjegyezte, mindig nehezen írt, ugyanakkor úgy látja, ha valami nagyon sínen van, akár az irodalomban, akár a művészetben, azzal már baj van. Amikor e kötetével foglalkozott, amikor benne élt, hetente legalább hét verse született meg, és felszabadultságot jelent, amikor az ember úgy érzi, van egy nyelve, egy gondolkodásmódja, amely visz valahová. Könyvét 2020-ban kezdte el írni, az nemcsak a Covid időszaka, hanem a woke csúcséve is volt, annak túlhabzásaira volt dühös.

Kemény István számára Dulcinea a szabadságot testesíti meg, ám eközben sem a lovaglány, sem ő maga nem fűz túl sok reményt a szabadsághoz, de úgy véli, valamennyi szabadság mégis létezik. Az írás olyan, hogy aki ért hozzá és írással foglalkozik, egy olyan szabadságot kap ezáltal, ami valószínűleg keveseknek adatik meg. Úgy érzi, ezek a versek nagyon sok rossz, sötét dologról szólnak, de számára fontos volt, hogy legyen valami fölfelé vezető is, soha nem képzelt teljes tragédiát vagy pusztulást kötete végére. Foglalkoztatta a demencia témaköre is, családon belül találkozott a leépüléssel, ezért számára egyfajta alapérzés, hogy egy olyan világban élünk – a digitális világban –, amely úgy működik, mint a demencia, mintha a külvilág egy demens lenne, akivel az ember együtt él, ezt szerette volna hitelesen megírni.
Visszakanyarodva a cervantesi alapműhöz Kemény István kifejtette, a Don Quijote regénye négyszáz évvel ezelőtt azt is hirdette, hogy átléptünk a racionalitás korába, mindez úgy vonult be a gondolkodás történetébe, hogy az új kor immár a józan ész kora és nevetségessé vált a középkor. Viszont könyve mögött egy olyan nézete is húzódik, miszerint egy középkorias világ felé haladunk, most sokan gondolják azt, hogy kívül-belül leépülünk, leegyszerűsödik a társadalom, feudalizálódik minden, éppen ezért a lovagi eszméket kellene követni, fölfelé nézni és valamit kellene cselekedni...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.