A parajdi sóbánya kármentesítése új feladat elé állítja a szakembereket, legalábbis térségünkben. Első lépésként meg kell állítani a vízbetörést, azaz meg kell akadályozni azt, hogy a Korond-patak befolyjon a bányába, majd geológusoknak, geofizikusoknak, bányamérnököknek meg kell határozniuk egy „diagnózist”, vagyis látniuk kell azt, hogy mi történik a sótömzsök vízzel elárasztott üregeiben. Ezután jöhet szóba a víz kiszivattyúzása, amely további problémasort jelent, hiszen több millió köbméter sós vízről van szó. Ám mindez csupán egy lehetséges forgatókönyv: a dinamikusan változó helyzet, a felszíni, régi tárnák alatti beomlások, az elöntött bányajáratokban zajló folyamatok végkifejlete ismeretlen. Folytatjuk a szemlézést a geológusok vélekedéseiből.
Szerkezeti változások
Több geológus is megszólalt a napokban a már említett pénteki állásfoglalás után. Hangjuk, vélekedésük meghatározó ezekben a kritikus napokban, ugyanis a történtek megértése, pontosabban megértetése kiemelten fontos, miként a lehetőségek körvonalazása is. A legtöbbet nyilatkozó, erdélyi geológus Silye Loránd egyetemi docens, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézetének munkatársa volt, aki több interjúban is megszólalt. Egy pénteken este az Index portálon közzétett részletes cikkben az udvarhelyi származású, Budapesten élő, számos erdélyi geofizikai projektben dolgozó Serfőző Antal geológussal, a GeoGold Kárpátia Kft. ügyvezetőjével és társalapítójával beszéltek a bányakatasztrófáról.
A két geológus elmondta, a parajdi sóbánya évszázadok óta különleges helyzetben volt, ugyanis a hatalmas sódomb közepén keresztülfolyó Korond-patak alatt folytatták a bányászatot. A kőzetben lévő repedések mentén fokozatosan kioldódott egy üregrendszer, amely idővel egyre nagyobb lett, ugyanis a sót nagyon könnyen kioldja a víz. Silye Loránd szerint a bányaszerencsétlenségnek voltak előjelei, Serfőző Antal pedig megjegyezte, a mostani árvíz felgyorsította azt a folyamatot, amely már évtizedek óta zajlott és „előbb-utóbb utat talált volna magának a víz”.
Mint fogalmaztak, nem tudható, mi történik valójában a parajdi sóbánya mélyén. A bányában és az üregrendszerben lévő folyamatok ismeretlenek, csak sejtések vannak, elképzelések lehetnek – vélekedett Serfőző Antal. Ezt Silye Loránd is megerősítette, szerinte addig, amíg nincsenek adatok, megjósolhatatlan, mire lehet számítani, de az valószínűsíthető, hogy a bánya nem telt meg teljesen vízzel. A járatokban maradhattak légbuborékok és érintetlen alagutak, közben pedig a kioldódó só miatt folyamatosan növekedett az alagutakban lévő víz sűrűsége, így egy idő után lehetetlenné vált, hogy további friss víz kerüljön a bányarendszerbe. A helyzet azonban még ennél is bonyolultabb, folytatta, ugyanis a betörő víz nem egyszerűen elárasztotta a bányát, hanem alapvetően megváltoztatta annak szerkezetét, pilléreket mosott ki, új járatokat alakított ki, miközben más járatok beomolhattak. Ráadásul nemcsak víz folyt be, hanem rengeteg üledék is. Így az alsó szinteken egy nagy sótartalmú zagy alakult ki – tette hozzá Serfőző Antal.
Silye Lóránd egyetemi docens magyaráz az áprilisi Bányászati, Kohászati és Földtani (BKF) konferencia kirándulásán. Fotó: Mózes László
Ismeretlen hősök
Mindketten hangsúlyozták, követni kell a föld alatti változásokat, Silye Loránd azt is kifejtette, hogy 26 százalékos lehet a telített sóoldat, azaz 1 köbméternyi telített sóoldatban nagyjából 260 kilogramm só lehet feloldva. Ennek következményeként szerinte a legoptimistább helyzet az lehet, hogy a beömlött víz telítődik sóval, ami leállítja a további oldódást, így ki lehet azt szivattyúzni. Az lenne a legjobb forgatókönyv, ha a felmérések után kiderülne, a bánya biztonságos. Igaz, felvetődik a kérdés, hogy mennyire vékonyodtak el a bánya falai, tartanak-e ezután is a pillérek, ráadásul előfordulhat, hogy már csak a víznyomás akadályozza meg a bánya beomlását, így a szivattyúzás hatására fog az egész terület beszakadni. De azt is elmondta, „a legoptimistább forgatókönyvet lassan el kell felejteni, ugyanis minden perccel és minden nappal rohamosan romlik a bánya állapota”. Megjegyezte, az utolsó civil, aki kijött a bányából, készített egy videót arról, hogy hatalmas darabok szakadtak le az alagutak faláról, és az pusztán a víz nyomásától történt, még azelőtt, hogy elkezdett volna kioldódni a falakból a só.
Ezt követően vasárnap Silye Loránd közösségi oldalán részletes bejegyzést tett közzé, ugyanebben a témában, kiemelve, hogy „egy interjú alatt, miközben arról beszéltem, hogy azok a bányászok, akik az utolsó pillanatig próbálták megtenni a lehetetlent az igazi ismeretlen hősök, hasított belém a felismerés, hogy bányász családok sarja vagyok én is”. Silye Loránd ugyanakkor azt is megjegyzi, „az elmúlt bő két évtizedben a bánya szitokszó lett az EU jelentős részén, nálunk különösen. Hiába mondja ugyanannyi ideje Márton István barátom – érckutató geológus, szerk. megj. – hogy egy bánya értékteremtő is, főként ha jól működtetik”.
A mostani helyzet kapcsán szerinte „fontos lenne azokról a kockázatokról beszélni a parajdiaknak, amelyet a vízzel feltelt bánya jelenthet rájuk nézve”. Bejegyzését az alábbi gondolatokkal zárja: „Elképesztő, hogy milyen kreatív energiákat szabadíthat fel a segíteni akarás. Mennyire eltérő habitusú és szakmai hátterű embereket hozhat össze. Van valami, amit a mi generációnk nem látott még ekkora méretben, ráadásul nagyon szokatlan egy geológusnak, mert a leggyakrabban tapasztalt geológiai jelenségek zöméhez képest, geológiai léptékkel mérve, szempillantás alatt zajlik. Ugyanakkor iszonyatosan nagy kockázatot jelent a település egyes helyein a lakosságra nézve. Így nemcsak a geológiára kell figyelni, hanem az annál sokkal fontosabb emberi életre is.”
Korond-patak és környéke. Fotó: Facebook / Parajdi Kálmán Endre
Víz a bányában
A Korond patakán néhány napra százszorosára ugró vízhozam kapcsán Timár Gábor geofizikus a KARD blogon részletesen írt a parajdi katasztrófáról. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Geofizikai és Űrtudományi Tanszék vezetője megbecsülte, mennyi víz lehet a parajdi bányában. Az áradás idején másodpercenkénti 50–60 köbméter víz tűnt el a bánya belsejében két-három napon át: „a bányában most nagyságrendileg 10 millió köbméter víz van, benn is marad, mert kijönni majd csak akkor jön, ha szivattyúzzák”.
Mi következik ebből, mik a veszélyek és az esetleges lehetőségek? – teszi fel a kérdést Timár Gábor. „Az első és nyilvánvaló veszély – magyarázza –, hogy ez a vízmennyiség elkezdi oldani a sót, vagyis a bányavágatok és termek falát. A só oldhatóságát és sűrűségét figyelembe véve arra kell számítani, hogy 1,5 millió köbméter só ki fog oldódni, vagyis a bánya térfogata 15%-kal nő meg (feltéve, hogy a víz esetleges eltávolítása során az oldott só benne marad). Nem azonnal: a teljes folyamat több hét-néhány hónap, vagyis egy gyors kiszivattyúzás esetén a veszély kisebb, bár nem nulla. Nem tudjuk (én legalábbis geofizikusként sem tudom) megmondani, hogy pontosan honnan oldódik ki ez a só, és hogy ez miképpen befolyásolja a bánya állékonyságát”.
Menthető-e maga a bánya? – teszi fel a kérdést Timár Gábor, majd válaszol is: nem lehetetlen, de „nagyon nem egyszerű”. „Ki kell szivattyúzni a bő tízmillió köbméter egyre sósabb vizet, ami azzal a kínos döntéssel kell párosuljon, hogy szabad-e sós vizet önteni olyan élővízbe, mint a Kis-Küküllő, amely végső soron a Marosba és Szegednél a Tiszába ömlik”. Persze a só nem cián, teszi hozzá, és elég gyorsan csökken élővízben a töménysége, „de azért nem szeretnék hal vagy béka lenni ott, ahol betolják”. Úgy véli, a szivattyúzás pár hét, néhány hónap alatt megoldható, miután a beömlési pontot kiiktatták, vagyis az érintett patakrészt akkora átmérőjű csőbe vezetik, amely a mostani csúcsvízhozam két-háromszorosát is elbírja, ugyanis a mostani rekordhozam is meghaladható. Azt is megjegyzi, a „kellemetlen lehetőségekhez tartozik, hogy a mostani beömlőnyílás kitágul és beszakad”, ilyen gödör látható a kárpátaljai Aknaszlatinán, Máramarosszigettől északra.
Omlások a régi tárnák fölött. Fotó: Facebook / Razvan Pascu
Elköltözött világ
Búcsú az általam ismert Parajdtól – ezzel a címmel újabb, személyes hangvételű bejegyzést tett közzé a tegnap Silye Loránd. Megemlítve, hogy a hét végén több szakmai beszélgetést folytatott, ismételten válaszolt az újságírók kérdéseire, részben a gyermeknapon is ezzel a témával foglalkozott, kijelentette: „az utolsó interjúmat adtam a parajdi bányakatasztrófa kapcsán”. Amikor ugyanis a stúdióban kimondta a zárszót – ahogy Parajdot ismertük, az már történelem –, annyira felkavarták érzelmei, hogy csak elcsukló hangon tudott elköszönni a hallgatóktól. Bejegyzésében úgy fogalmazott, Miklós Alpár könyvét – Parajd-képek a hosszú 19. században (1780–1918) – lapozza: „íme egy világ – írja Silye Loránd –, amely nagy eséllyel most már végérvényesen a könyvekbe és az egykori képeslapokra költözött”.
