A spanyolországi Algeciras városában járt a Székely Mikó Kollégium öt hetedikes tanulója és három kísérő tanára egy Erasmus-kiutazáson. A projekt témája a biológiai és geológiai sokféleség, így ilyen tevékenységeket szervezett a spanyol fogadóiskola, az algecirasi Instituto de Educatión Secundaria Garcia Lorca.
A látogatás idején egy svéd partneriskola néhány diákja és két tanára is a spanyol iskolában tartózkodott az Erasmus-projekt keretében, így a tevékenységeken ők is jelen voltak. A mikós, a svédországi és a spanyol diákok közösen vettek részt delfinlesen a Gibraltári-szorosban, a marokkói partok közelében; megfigyelték a nyugat-európai vándormadarak Afrikába (és vissza) tartó átkelési helyeit a dél-spanyol partokon, megismerkedtek a Gibraltári-szorosban élő cetfélékkel, de megfigyelhették saját élőhelyén a húsevő (rovaremésztő) Drosophyllum lusitanicum (portugál napharmat) növényt is, amely csak Portugáliában és a Gibraltári-szoros spanyol és marokkói partvidékén él, valamint Tarifa partjainál az ősi zsiráf- és mamutlábnyomokat is.
Ott-tartózkodásuk harmadik napján a diákok és tanáraik Gibraltárba utaztak, ahol az Európában szabadon csak itt előforduló berber makákók élnek, meglátogatták a gibraltári Szent Mihály cseppkőbarlangot, valamint a második világháborús alagútrendszert. A tarifai IX. századi mór vár falán több száz éves graffitiket vizsgáltak, amelyeket a várvédők karcoltak a falakra a Gibraltári-szorosban megjelenő bálnákról. A Gibraltári öböl spanyol partjainál látható flisben több millió éves nyomfosszíliákat figyelhettek meg. A negyedik napon a gyermekek és kísérőik a gyönyörű vízesések és hegyi patakok mentén húzódó Arroya de la Miel túraútvonalon járták be a mediterrán vidék jellegzetes paratölgyerdőit, és megfigyelték, hogyan alkalmazkodott ez az erdőtípus a mediterrán vidéken oly gyakori csapadékhiányhoz és az erdőtüzekhez.
Természetesen a látogatás során a sepsiszentgyörgyiek megismerkedhettek a spanyol kultúra jellegzetességeivel, spanyol ételeket készítettek és kóstoltak, spanyol szavakat, kifejezéseket tanultak, és az itt eltöltött hét alatt betekintést nyertek a spanyol családok mindennapi életébe. A diákok az utolsó napon néhány órás szörfoktatáson is részt vettek az Atlanti-óceán tarifai strandjain, ami maradandó élmény volt számukra.
A spanyol iskola tanulói június 2-a és 6-a között látogatnak el Sepsiszentgyörgyre, a Székely Mikó Kollégiumba. A szervező tanárok hasonló programmal készülnek a fogadásukra, lesz iskolalátogatás és számos terepgyakorlat is az itt élő növény- és állatfajok megfigyelése, valamint a geológiai diverzitás tanulmányozása céljából. A projekt végén a tanulók összehasonlítják a nálunk élő növény- és állatfajokat a mediterrán környezetben élőkkel, és a biodiverzitás védelmének érdekében konkrét intézkedéseket fogalmaznak meg.
Zágoni Imola, Vinceffy Réka, Imre Zsuzsánna
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.