2020 júniusában az alábbi című interjú jelent meg a Békés Megyei Hírlapban: „A Nemzeti Összetartozás Napján, 16 óra 30 perckor az egész Kárpát-medencében megszólaltak a harangok. Az ötletet dr. Szuromi Pál, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) békési szervezetének tagja fogalmazta meg, aki kifejtette, hogy az ötlet „egy érzésnek, indulatnak az érlelődése volt, a keserűségé, érthetetlenségé és haragé amiatt, ahogy Trianonban elbántak velünk. Száz év alatt több milliónyian, mára a magyarság negyedik generációja vált megalázottá. Én is annak érzem magam, túl azon a büszkeségen, hogy megmaradtunk. Ez lehetett, ez volt az érzelmi háttér, ahogy az évforduló közeledett. Száz éve, azon a napon, az aláírás órájában Magyarországon megállt az élet, és mindenütt zúgtak a harangok. Nekem most tán csak elsőként jutott eszembe, hogy újra emlékezzünk harangszóval is az évfordulón. Ez, hogy elsőként szóltam, aligha érdem, és alig több a véletlennél. A nagy munkát, a szívós, módszeres szervezést nálam sokkal alkalmasabb személyek, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagjai, az egyházak lelkes emberei és hazaszerető magyarok végezték.” 

Azóta öt év telt el, de a harangozás, mint hamu alatt a parázs tovább él. Hol kisebb, hol nagyobb hullámhegyként minden évben jelen van közéletünkben. Most is, ahogy közeledik a nemzeti összetartozás napja, érkezik az emlékeztető: idén se feledjük az évfordulót! S a felhíváson ott van a másik békési kötődés, a Panna lányom által tervezett logó. Békésen lesz idén is megemlékezés és lesz harangozás is. Mert így helyes, mert így tennünk kötelező. Önmagunk előtt is. Külhoni testvéreinkért is.

Mindenhol szükség van arra, hogy a megemlékezés lélekharangjának hangja odahalljék, legyen szó a több mint 600 napja háborút elszenvedő Kárpátaljáról, az árvíz ellen keserves harcot vívó Erdélyről, a Főnix madárként feltámadni látszó magyar képviseletben reménykedő Felvidékről, az elnéptelenedés ellen küzdő Délvidékről, a beolvadás ellen dacoló Őrvidékről, szlovéniai és horvátországi magyarokról, az évszázadok viharaiban csodálatosan megmaradó csángókról, a nyelvet épp csak törő, vagy már nem is beszélő messzi diaszpóra lassan már negyedik generációs magyarjairól.

Nekünk, született vagy azzá azonosult anyaországiaknak pedig kutya kötelességünk meghúzni az összetartozás harangkötelét. Mert tudatnunk kell minden évben, hogy elválaszthatatlanul összetartozunk. Hisz egy vérből valók vagyunk.

Fotó: Albert Levente