Több mint 10 évvel ezelőtt kényszerültem külföldi munkavállalásra, de évente egy-két alkalommal, pár nap erejéig hazalátogatunk. Az évek során két dolog változott nagyot Sepsiszentgyörgyön: a várost egyre élhetetlenebbé tevő autók mennyisége, illetve a szemétszállítás mikéntje.
Pár napra jöttünk újra haza, és nagy meglepetés volt látni, hogy a szemétlerakó helyeken valaki megint újított, és emiatt a szemetet nincs hova kitenni. Minden kuka „okos” lett, én, a buta pedig nem rendelkezem kártyával, hogy szabályosan megszabaduljak attól a kevéstől, ami rövid ittlétünkkor keletkezik. Telefonáltunk a Tega köztisztasági vállalathoz, ám sajnos borzasztó bürokráciával jár egy olyan kártya kiváltása, amivel csak meghatározott időtartamra tudnánk kinyitni a varázskukát, és mikor a párom rámenősebb próbált lenni, akkor azzal gyanúsítottak, hogy ki akarjuk a rendszert játszani, és nem akarunk a szemétszállításért fizetni. Bocsásson meg mindenki, de nem szeretnék egy egész évi díjat fizetni egy olyan szolgáltatásért, amit csak pár napig veszek igénybe. Azt nehezen tudom elhinni, hogy ilyen esetekre senki sem gondol, mikor egy ekkora méretű beruházást megvalósítanak.
De ne csak filozofáljak, hadd könnyítsek a nálamnál okosabbak munkáján, és adjak egy ötletet is: mi lenne, ha a sarki bódéban kaphatnék egyszer használatos kártyát, amivel a szemetet civilizált módon ki lehetne tenni? Amúgy ajánlom figyelmükbe a Tega Facebook-oldalát is, ahol rengeteg a panaszkodó ember, és ha jól látom, a saját problémám eltörpül a többieké mellett. Jelen pillanatban sajnos nincs más választásunk, minthogy a Brassó megyében élő szüleimhez hordjuk a szemetet.
Fekete Zoltán
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.