A trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján a Kovászna–Vajnafalva Református Egyházközségben is megemlékeztek az egykori magyar haza szétdarabolásáról. A templomkertben rendezett eseményen jelen voltak a város vezetői, a magyar történelmi egyházak és politikai pártok, valamint kulturális egyesület képviselői, és mindazok, akik nemcsak a történelmi veszteségről kívántak megemlékezni, hanem a közösségi túlélés és hitbéli megmaradás reményét is erősíteni akarják.
A rendezvény házigazdája, Orbán Judit lelkipásztor hangsúlyozta: „Nekünk, magyaroknak a trianoni békediktátumra való visszaemlékezés a saját nézőpontunkból megélve történik – noha az ország hivatalos álláspontja gyakran csak egyfajta »engedélyezett« megközelítést tűr meg. Fájó arra gondolni, hogy ez megtörténhet. Keresztényként, de akár csak egyszerű civil emberként is szembesülünk a megoldatlan történelmi sebekkel, melyek fájdalmat okoznak, és ezekre hitben keressük a választ. Nem a fájdalom újraélése a cél, nem is annak hosszan tartó őrzése, hanem az identitásunk megőrzése – ebben a globalizált, sokszor hamis pacifizmust terjesztő világban.”
A lelkész bibliai példázattal világította meg a történelmi helyzetet: Mózes születésének történetén keresztül mutatta be, hogyan tud egy hittel élő közösség reménytelennek tűnő helyzetekben is értéket menteni és jövőt építeni. Kiemelte: az elpusztíthatatlanság nem emberi makacsságból, hanem isteni kegyelemből fakad. „Az Úr kegyelméből mi is lehetünk elpusztíthatatlanok, mert generációk nőnek fel szülőföldünkön, akik magyarul beszélnek, magyarul énekelnek” – mondta.
A megemlékezés fő szónoka Czilli Aranka magyar szakos tanár és költő volt. „Itthon vagyunk! Ahogy itthon voltunk akkor is – hangoztatta –, amikor hatalmaskodó vezetők istenesdit játszottak, és egy tollvonással hasítottak, osztottak szét egy világot. És itthon leszünk akkor is, amikor azok, akik ma sírjainkon vad táncot járnak, már nem lesznek. Vagy ha lesznek, talán megtanulják: egy országot hazává tenni csak tisztelettel lehet. A betonkeresztek tövében üvöltözéstől még soha nem teremtek hősi halottak” – fogalmazott. Czilli Aranka emlékeztetett: százöt évvel ezelőtt emberek hittek abban, hogy társadalmi rangjuk és pozíciójuk jogot ad nekik sorsokról dönteni, nemzeteket kettéhasítani. „Százöt éve megtörtént – és félő, hogy újra és újra megtörténik” – mondta. A jelen kihívásaira utalva tette fel a kérdést: hogyan élhet az ember egy olyan világban, ahol egyre kevesebb a biztonságos haza és egyre több a fenyegetés? A válasz szerinte egyetlen szóban foglalható össze: „embernek maradni”. Babits Mihály költeményéből, a Jónás könyvéből idézett, és azt a reményt fogalmazta meg, hogy új Ninivék és új Jónások is születnek majd – vagyis a megújulás lehetősége mindig nyitva áll. „Van még feladatunk: kitartás, tisztelet, Istenbe vetett feltétel nélküli bizalom. Ezek a mi fegyvereink” – zárta beszédét.
Ezt követően Lőrincz István marosvásárhelyi nyugalmazott református lelkipásztor elszavalta Petőfi Sándor A rab című versét, Somodi Ágota és Demes Judit alkalomhoz illő dalokat adott elő, Jánó Árpád, a Szent Gellért Lovagrend tagja a római katolikus egyház képviseletében mondott imát, majd a 109. Havadtőy Sándor Cserkészcsapat közreműködésével koszorúkat helyeztek el a templomkertben álló trianoni emlékműnél. A megemlékezés nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
