Az elmúlt napok jóformán másról sem szóltak, mint hogy a kormányra készülő alakulatok megbízottjai milyen ötletekkel álltak elő a költségvetési krízis kezelésére. Hogy miként lehet lefaragni az állami kiadásokat, milyen mértékben kell az áfát, az osztalékadót növelni, egyáltalán: hogyan lehet elővarázsolni azt a mintegy 30–40 milliárd lejt, amely szükséges ahhoz, hogy az ország működőképes maradjon, a béreket, nyugdíjakat ki tudják fizetni. És tényleg pozitívum, hogy a megszokott politikai csetepaték, a nyilvános sárdobálás helyett most valamiféle együtt gondolkodás zajlik, miként figyelemre méltó, ahogyan Nicușor Dan újonnan megválasztott államelnök igyekszik közvetíteni az alakulatok között. Fontos lenne azonban, hogy az államháztartás helyzete, a gazdasági problémák kezelése mellett a kormányalakítási tárgyalásokon szó esne azokról a kérdésekről is, amelyek ugyan nem feltétlenül a kormány vagy az államelnök asztalára tartoznak, de amelyek döntően befolyásolják a romániai társadalom és az állam viszonyát, az embereknek a vezetőkbe és az intézményekbe vetett bizalmát. A szélsőségesek előretörésének ugyanis nem kizárólag gazdasági – sőt: talán nem is elsősorban gazdasági – okai vannak, hanem sokkal inkább egyfajta kirekesztettségérzés, elitellenesség, a vezetőkkel – és nem csupán a politikusokkal! – szemben érzett düh repítette Călin Georgescut, majd George Simiont a Cotroceni-palota kapujába, és tette az AUR-t a legnagyobb, legnépszerűbb romániai párttá. A kormányra lépők felelőssége ezért felvállalni olyan szimbolikus ügyeket is, amelyek visszaállítják az emberek bizalmát a demokráciá­ba. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha egyszer s mindenkorra megszüntetik azokat a privilégiumokat, amelyeket Romániában különféle „kasztok”, társadalmi kategóriák élveznek – még akkor is, ha ezt a küzdelmet egyesek populistának bélyegzik.

Mert az nem lehet, hogy Romániában évtizedek óta beszél mindenki a speciális nyugdíjak eltörléséről, és ez a probléma még sincs megoldva. Nem csak és nem elsősorban gazdasági értelemben fontos, hanem azért, hogy az évtizedeken át becsületesen dolgozó kisember ne érezze magát másodrangúnak az „urakhoz” képest. Ha az alkotmánybíróság ezerszer törli el az erről szóló jogszabályt, akkor ezeregyszer kell elfogadni, és megtalálni a módját az érvénybe léptetésének. És ha ugyanezen ingyengyógyszereken élő taláros testület a köztisztségviselők vagyonnyilatkozatának titkosításáról dönt, akkor a parlamenti pártoknak és az elnöknek karöltve kell azon nyomban megoldást találni a mélységesen felháborító intézkedésre. Ugyanígy, a pártoknak járó állami támogatás megvágása is fontos téma – és ez sem feltétlenül gazdasági szempontok miatt, hanem méltányossági okokból.

Ilyen és ehhez hasonló ügyek sokasága vezetett oda, hogy alapjaiban rendült meg az állam és intézményeibe vetett lakossági bizalom – és hosszabb távon ez sokkal súlyosabb károkat okozhat az országnak, mint az óriásira nőtt államháztartási hiány. 

Fotó: Facebook / Nicușor Dan