Tűz SepsiszentgyörgyönKétkezi munkával, adománnyal segíthetünk

2025. június 25., szerda, Közélet

Több gazdasági melléképület, mintegy száz kisállat, több méter tűzifa, széna és szalma semmisült meg abban a tűzben, mely egy hete pusztított Sepsiszentgyörgyön a Váradi József utca belső részén. A lángok két szomszédos lakóház udvarának hátsó részét érintették, azonban így is elérték az egyik lakóingatlan tetőszerkezetét, amelyet részben újra kell építeni. A tűzkárosultakra sok munka vár még, a pusztítás nyomait el kell takarítani, az udvarokat, épületeket rendezni kell – ebben pedig mi is segítségükre lehetünk kétkezi munkával, építőanyaggal, adományokkal. 

  • A szerző felvételei
    A szerző felvételei

A tűz nyomait, a lángok okozta károkat a helyszínen mértük fel péntek délután Bardocz Tündével, illetve a szintén érintett Molnár Andrással. 

Bardocz Tündéék udvarára belépve még érezni lehetett a jellegzetes égett szagot, a hátsó részen pedig jobbára fekete látvány fogadott: a földön elszenesedett vastag törmelék, a tetőt fedő palalemezek darabjai, kiégett ablakkeretek, egy nyél nélkül maradt vasvilla árválkodott a leégett épületek maradványai között. A vallástanárként dolgozó asszonyt nagyon megrázta az eset, a lángokban álló gazdaság látványa miatt pánikrohamot is kapott.

Mint felidézte, kedden este fél 11-kor feküdtek le, akkor még nem volt semmi gond. Éjfél után nem sokkal a szomszéd fiú, aki akkor náluk aludt, felkelt és a fürdőbe indult. Mivel nem volt áram, felköltötte a háziakat. Bardocz Tünde akkor ellenőrizte a belső, illetve a külső biztosítéktáblákat, de mindkettőnél mindent rendben talált, így kiment az udvarra és elindult hátrafelé, akkor vette észre, hogy meggyulladt valami. „Ott állt egy teljes mértékben faanyagból, deszkából, gerendából elkészített szénacsűr – mutatta a helyét –, amely körülbelül derékig tele volt még szénabálával, szalmával. Láttam, hogy ég, gyorsan beszaladtam a 86 éves édesapámhoz, hogy felköltsem. Kiszaladtunk a házból, közben a három házzal fennebb lakó szomszéd is jött, kérte, hogy nyissak kaput. Beengedtem, de rögtön sírva fakadtam, szüleim hatvanévnyi munkája lángokban állt – mesélte elcsukló hangon. – Itt volt egy gabonás, édesapám régebben takarmányt, répaszeletet tárolt benne, mert állatokat tartott” – mutatott körbe az udvaron. Egy másik, valamikor tehéntartásra szolgáló gazdasági épület téglafalai ugyan épen maradtak, de a teteje annak is leégett. 

 

 

A szomszédok kisebbik fia Bardocz Tündééknél a hátsó udvarban keltetett, tartott több haszonállatot – „sok csirkéje volt, réce, gyöngytyúk, fácán, pulyka” –, minden a tűz martalékává vált. Néhány csirkét úgy sikerült megmenekíteni, hogy a szomszédok lebontották a közkerítést – idézte fel Bardocz Tünde. Úgy fogalmazott, a történtek óta se éjjelük, se nappaluk édesapjával. 

A szomszédos telken álló csűr kiégett tetején ottjártunkkor már dolgoztak az elszenesedett maradványok eltakarításán. A közvetlen közelében álló családi ház hátsó részének tetején is jól látszott a tűz nyoma. A Bardocz Tündééknél éjszakázó kisebbik gyermek riasztotta a családot, hogy meneküljenek otthonukból. Molnár András elmondása szerint meggyulladt a hátsó szoba külső szigetelése, a fölötte magasodó tető, a szarufák, cserepek is károsodtak. A házat kellene sürgősebben rendbe szedni, a tetőt leszedni, mert veszélyessé vált. A tetőszerkezetet újra kell építeni, új szarufák, új cserép kell, alá meg cserépléc – magyarázta. Hozzátette, a szajvánban tárolt tüzelő, hét méter fa, a télire való szükséglet fele is odalett a tűzben. Úgy vélte, nagy a kár, de a tűz emberéletben nem tett kárt, és szerencsének tartja, hogy a szél nem fújt akkor éjszaka, egyébként máshová is átterjedt volna a tűz. 

 

 

Bardocz Tünde kiemelte, hálás a szomszédaiknak, sokan segítettek, gyorsan cselekedtek: volt, aki a tűzoltókat riasztotta, más az autójukat menekítette ki a garázsból, egy idős szomszéd másnap reggel kevéske jövedelméből ajánlott fel pénzt, és a közeli tömbházból is jelezték, jönnek, segítenek. A vártemplomi gyülekezet lelkészei szintén mellettük álltak a bajban, a Modern House cégtől pedig faanyagot kaptak, de munkaerőt is ajánlottak, hogy a nyári konyhát rendbe hozzák. 

Molnár András úgy látja, nem lesz elég csak egy alkalommal konténert rendelni, hogy az elszenesedett maradványokat elszállítsák, ez pedig jelentős kiadás lesz. Attól is tartanak, hogy a kiégett hullámpalát esetleg nem szállítják el, mert az veszélyes hulladéknak minősül – mondta. 

A sepsiszentgyörgyi tűzkárosult családoknak segítségre, kétkezi munkára lesz szükségük, hogy eltakaríthassák a tűz maradványait, de építőanyagra is, hogy rendbe hozzák, amit még lehet. Pénzadományokkal is támogathatjuk őket: Bardocz Tünde és édesapja számára a RO91 BRDE 150S V314 3455 1500-as számlaszámra, míg Molnár Andrásnak és családjának a RO60 REVO 0000 1334 0139 9163-as (Revolut) számlaszámra lehet utalni az egyéni támogatásokat. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1194
szavazógép
2025-06-25: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

A deficitcsökkentés módszerei az uniós tagállamokban (Bajban az állami költségvetések)

Tavaly az Európai Unióban Romániában volt a legmagasabb a költségvetési hiány. A GDP-arányosan 9,3 százalékos deficit messze megelőzte a többi országot, ráadásul szintén a legmagasabb folyó fizetési mérleghiánnyal kellett szembenéznie, emellett a várt 2,5 százalékos GDP-növekedéssel szemben a bővülés csupán 1,4 százalékos volt. Románia azonban nem az egyetlen ország, amely úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alatt áll. Összeállításunkban – a cursdeguvernare.ro honlap alapján – a hat másik „bajban lévő” országban hozott, illetve tervezett legfontosabb deficitcsökkentő intézkedéseket mutatjuk be.
2025-06-25: Kármentő - Miska Brigitta:

Tanuljunk a Pakstól!

A rövid pihenő után a román és magyar labdarúgócsapatok már javában készülnek a következő idényre, közben dübörög az átigazolási időszak, az együttesek a keretük megerősítése érdekében igyekeznek megtalálni a számukra megfelelő játékosokat. Nemrég elkezdte az edzéseket a Sepsi OSK is, amely egy kiábrándító tavaszi szezont követően kiesett az élvonalból, így nyolc év után idén nyáron ismét a másodosztályban léphet pályára.