A tanügyminisztérium által jóváhagyott menetrend szerint május 26-án kezdődött és több szakaszban zajlik a bölcsődei és óvodai beiratkozás a következő tanévre, s eltart egészen augusztus 29-ig. Gond viszont, hogy menetrend ugyan létezik, de Romániában nagymértékű a bölcsődehiány.
A kérdés legutóbb a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozás kapcsán került előtérbe. A romániai oktatáspolitikáról készült jelentést május 27-én mutatták be a Román Akadémia székhelyén, ahol Daniel David akkori és mostani tárcavezető szintén kifejtette álláspontját. Úgy vélte, hogy a jelentés szerzői komoly munkát végeztek, és a következtetéseik nagy figyelmet érdemelnek.
Az OECD elemzése szerint Románia jelenleg nem rendelkezik a szükséges infrastruktúrával ahhoz, hogy a gyermekek sokkal nagyobb arányban vegyenek részt a koragyermekkori nevelési rendszerben. „Túl kevés bölcsődénk van, és egyenlőtlen a megoszlásuk: inkább városon vannak, falun kevésbé. Több bölcsődére van szükségünk” – szögezte le Daniel David.
A jelentés szerint a romániai oktatás egyik fő hiányossága a koragyermekkori nevelés terén mutatkozik meg. Daniel David idézte az Eurostat adatait, amelyeknek megfelelően a romániai bölcsődés és óvodáskorú gyerekek mindössze 11,4 százaléka jár bölcsődébe vagy óvodába. „Ez rossz; pszichológusként nekem is ez a véleményem, és az OECD is megerősíti, hogy a korai nevelés elhibázott, am a további oktatási szinteken is negatívan befolyásolja a teljesítményt, nem beszélve az életben való boldogulást meghatározó felnőttkori kompetenciákról” – magyarázta Daniel David.
Kifejtette, a bölcsődei és óvodai oktatás túlnyomórészt a gyermekfelügyeletben merül ki, de már ebben a korban el kellene kezdeni bizonyos alapvető kompetenciák fejlesztését. A miniszter szerint az is problémát jelent, hogy a bölcsődei és óvodai oktatásban nincs elég tanerő, és a meglévő pedagógusok képzettségi szintje sem mindig megfelelő.
Bölcsődébe 3 hónapos és 3 éves közötti gyerekeket lehet beíratni. A minisztériumi menetrend szerint a beiratás második szakaszában, június 16–20. között kellett benyújtani a kéréseket, július 7-én teszik közzé az üresen maradt helyeket, melyekre augusztus 18–28. között jelentkezhetnek azok, akiket az első két szakaszban sehova nem soroltak be, a végső eredményeket augusztus 29-én hozzák nyilvánosságra. Óvodába 3 és 6 év közötti gyerekeket vesznek fel, az elfogadott beiskolázási számnak megfelelően, s amennyiben a jelentkezők száma meghaladja a helyekét, előnyt élveznek a 4 éves (középcsoportos) és 5 éves (nagycsoportos) gyerekek, akiknek kötelező kijárniuk az óvodai középső és nagycsoportot.
Idénre biztosított a költségvetés a bölcsődeépítő program folytatására, melyet a kormány prioritásnak tekint – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter július 1-jén egy új Piatra-Neamţ-i bölcsőde felavatásán. A tárcavezető szerint jelenleg 246 bölcsőde szerepel a programban, amiből 23-at átadtak, a többi pedig a tervezés vagy az építés különböző szakaszában található. Közölte, hogy a következő időszakban bizonyos területeken már nem hagynak jóvá az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül finanszírozott új beruházásokat. Sporttermekről, művelődési házakról, mozikról van szó többek között, vagy olyan projektekről, amelyek más minisztériumoktól is kapnak finanszírozást, mint például a víz- és csatornahálózat fejlesztése – mutatott rá Cseke Attila. (Agerpres)