Megmenteni az országot

2025. július 4., péntek, Máról holnapra
Demeter J. Ildikó

Itt az ideje, hogy mindannyian áldozatokat hozzunk az ország megmentéséért – állítja Ilie Bolojan kormányfő. Az ország ugyanis bajban van, ha ebben a hónapban nem mutat fel deficitcsökkentéshez vezető intézkedéseket, augusztusban már a „junk”, azaz vacak, szemét, befektetésre nem ajánlott kategóriába kerül, ami akár csődhöz is vezethet (vagyis a nyugdíjakat és a közalkalmazotti munkabéreket se tudja kifizetni az állam). 

A befektetések már így is lelassulnak, esetenként leállnak, és az egész gazdaság befékez, csak az infláció fog növekedni a következő időszakban. Mindez évek óta előre látható volt, a pénzügyi szakemberek szája elkopott a felelőtlen gazdálkodás következményeire vonatkozó figyelmeztetésektől, ám a politikusok nem hallgattak rájuk, még néhány hete is az áfa szinten tartását ígérték. Csakhogy ezt sem tartották be: a kormány az áfa és más adók emelésével próbálja kiegyensúlyozni a szétcsúszott államháztartást. A miniszterelnök szerint nem volt más eszköz, amihez ilyen hirtelen nyúlni lehetett, de ez csak az első csomag, lesznek továbbiak is, amelyek elhozzák a valódi reformot, és végre az emberek szolgálatába állítják az államot és annak intézményeit. Bő 35 éve várjuk ezt, de félő, hogy most is hiába: nem túlságosan biztató, hogy Bolojan szerint nem most van a felelősségre vonás ideje. 

Hát mikor? Sohanapján! Ebben az országban még egyetlen politikust sem számoltattak el (sem büntetőjogilag, de még erkölcsileg sem) a rossz döntésekért. (A korrupciós perek más kategória, ugyanazok a szereplők, teljesen más a színdarab.) Pedig a gazdaság módszeres aláásása lehetne akár a hazaárulás egyik változata is. És a mai kényszerhelyzetről nem Bolojan tehet, hanem az elődei: Marcel Ciolacu és Nicolae Ciucă, valamint Florin Cîțu és Marcel Boloș – volt kormányfők és pénzügyminisztereik. No meg Klaus Iohannis volt államfő, aki nem csupán elnézte a tékozlást, hanem egy jó vastag szeletet maga is kivett belőle. Ezt a dőzsölést fizettetik most, de sajnos nem a haszonélvezőkkel, hanem főleg azokkal, akik tisztességesen dolgoztak és adóztak eddig is; őket sújtja leginkább az első Bolojan-csomag. Igaz, hogy Európa legtöbb országában magasabb az áfa az itteni 19 százaléknál, és az augusztustól érvényes 21 százaléknál is van rosszabb (Magyarországon 27 százalék!), de egyszerre érkezik a villanyárak szabadon eresztésével és az üzemanyagok újabb drágulásával is, ami minden termék, minden szolgáltatás árában hamarosan ott lesz. Ez elég ahhoz, hogy megnehezítse a mindennapokat, de van, ami meg is keseríti: hogy a kiváltságok rendszere változatlan. 

A megszorítások hírével egyszerre derült fény arra, hogy a távozó alkotmánybírák 36 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot kapnak, hogy titkos tanácsadói testületek tagjai havi háromszori ülésezéssel miniszteri szinten is busás plusz jövedelemhez jutnak, hogy sok közalkalmazottnak napi 30–40, sőt, 49 órányi (!) munkát fizetnek ki, és ami Székelyföldön a legfelháborítóbb, hogy a parajdi helyzetért felelős személy (a Salrom politikai alapon kinevezett vezérigazgatója) nemhogy lemondana, hanem még béremelést is kapott (32 ezerről 38 ezer lejre, amihez az arányosan növekvő pótjuttatások is hozzáadódnak), nem máskor: a katasztrófa utáni napokban! És ez csak néhány példa arra, hogy hol folyik el a pénzünk. Na, itt kell kezdeni az ország megmentését. 

 

Három nagy hazafi, akik csődbe vitték az országot: Nicolae Ciucă, Klaus Iohannis, Marcel Ciolacu dőzsölését mi fizetjük meg. Fotó: Facebook / Klaus Iohannis

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2025-07-04: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Gondtalan napok, feltöltődés Mikóújfaluban (Mozgássérültek tábora)

Nehézségek helyett az elfogadásra, gondok helyett az apró örömökre, magányos percek helyett az együtt töltött időre és sok közös élményre kerül a hangsúly egy héten át a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezetének hagyományos, mozgássérültek számára szervezett táborában. A karitatív szervezet mikóújfalusi táborhelyén vasárnapig mintegy 120, az ország különböző régióiból, valamint a határon túlról érkezett résztvevő számára kínálnak tartalmas programok mellett lehetőséget az ismerkedésre, feltöltődésre.
2025-07-04: Kármentő - Kuti János:

Te drága élet…

Amikor már azt hittem, hogy nálunk minden rendbe jön, mert új elnökünk, sőt mi több, már új kormányunk is van, egy felmérésből kiderült, hogy a romániai polgárok többsége nem bízik az új kabinet sikerességében. Egy kutatás szerint a megkérdezettek 61 százaléka állította, hogy rossz irányba megyünk, és csak 30,9 százalék vélte úgy, hogy mégiscsak jó az irány, 8,1 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.