A Háromszék július 27-i vezércikkében Farkas Réka reagál arra a Nagy Zsolt-felvetésre, hogy az lenne valóban a ,,népóhaj", ha az EU-parlamenti választás RMDSZ-listáját előválasztás útján fogadnák el. F. R. az írásában (Előválasztás, de hogyan?) kételyét fejezi ki a megvalósíthatás (megvalósíthatatlanság) miatt. Alapjában igaza van. Ezzel ezúttal tényleg elkéstünk. Az általa felsorolt — nem ismétlem — okok miatt.
Nagy Zsolt véleményét némi csodálkozással olvasom (az eredeti szövegét nem ismerem), annál is inkább, mert éppen az aradi kongresszuson próbálta ezt a valóban demokratikus választási módot kikezdeni és ellehetetleníteni a hivatalos RMDSZ-vezetés. Alighanem N. Zs. jelenlegi helyzetével magyarázható eme nagylelkűség.
Ne firtassuk, hogy mi volt az N. Zs.-kezdeményezés oka, de igaza van, és csak remélni tudom, hogy őszinte is. (Persze, azt mégsem értem, hogy miért nem akkor vetette fel, amikor még biztos jelölt volt?!)
Az előválasztások a széles tagság véleményét tükrözik (akinek nincs véleménye, vagy nem ügye a magyarság hiteles képviselete, az nem megy el az előválasztásra). Az csak természetes, hogy a vezetőknek az így létrejött lista nem tetszik. Nem egy helyi nagyság ki is fejezte a véleményét, mondván: egy rakás úgynevezett ,,népszerű" ember van a tanács(ok)ban ahelyett, hogy az általa jelölt ,,szakértők" lennének. No, persze, értjük. Milyen könnyű lenne így vezetni! Az ám!
Ha most nem is valósítható meg (az idő szorítása miatt) az EU-parlamenti előválasztás, de 2009-ben ez is, mint a 2008-as helyi és parlamenti választás esetében, akadály nélkül megvalósítható. Így legyen!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.