A 2021-ben készült 95 perces film a kommunizmus egyik legsötétebb időszakába, 1950-be repíti vissza a nézőt. A történet középpontjában Leopold atya áll, aki rendtársaival együtt azon munkálkodik, hogy a világháború utáni zűrzavarban újraélessze és megerősítse a ferences közösség életét. Kezdetben úgy tűnik, a hatóságok szemet hunynak tevékenységük felett – sőt, még a háború alatt elrejtett kegytárgyakat is visszaszolgáltatják számukra. A nyugalom azonban csak látszat, és nem tart sokáig. Leopold atyát hamis vádak alapján letartóztatják, majd kegyetlen fizikai és lelki kínzásoknak vetik alá, hogy vallomásra kényszerítsék. A kihallgatások során kulcs­szerepet kap egykori diákja, Keller főhadnagy, aki immár a rendszer megbízható embereként, Fjodorov őrnagy parancsára mindent elkövet, hogy kicsikarja a beismerést. Ám Leopold atya megingathatatlan hite, belső ereje és kitartása olyan erkölcsi példává válik, amely még az elnyomó hatalom embertelenségét is képes megkérdőjelezni.
 

A valóság brutalitásából ihletődtek

A vetítés után adódott az első kérdés: mi adta a film készítésének az ötletét?

„Egy atya agyvérzést kapott, ott voltam a pappá szentelésén is, és felhívott, alig értettem a telefonban, hogy szeretne velem találkozni. És amikor találkoztunk, azt kérte, hogy írt egypár színdarabot, olvassam el. És ezeket elolvastam, nem mindegyiket, volt, amit tüzetesen, és ezek között volt egy, a Krisztusi Ige, amelyre azt mondta, hogy rendezd meg, és játszd el a papot. Én mondtam neki, hogy ez nem úgy van, és egyáltalán: ő ezt már hangjátékban bemutatta a katolikus rádióban. És akkor mondtam neki, hogy Péter atya – Várnai Péter címzetes prépost –, figyelj ide. Én azt látom, hogy ezt filmen kell megcsinálni. Ebből írjál egy 15 oldalas szinopszist, azt be kell adni egy bírálóbizottsághoz, tetszik vagy nem tetszik. Ő nem ismer senkit – mondjak egy producert. Mondtam egy producert, Habermann Jenőt, beadta, és mit ad Isten? Két és fél év múlva fölhívtak, hogy ebből film lesz. De ez se lett volna, ha nem jön Ferenc pápa Magyarországra. Muszáj volt valamit mutatni neki. És akkor voltaképpen azért sikerült, hogy legyen Ferenc pápa Eucharisztikus Világtalálkozójára egy film – ebben a témában ez nagyon jó. Én ezt fontosnak tartottam, hiszen egyik pap nagybátyámat, Eperjes Ernőt Münchenig verték, a másikat, Valki Gyula prépost atyát 1962-ben engedték ki. Személyes ismeretségem is van a történetben, és senki nem dolgozta még föl” – elevenítette fel a film születését Eperjes Károly.

A színművész szerint tanítókra van szükség

Szerinte Trianon óta a magyar társadalomnak a legnagyobb pofon 1950. június 4-e, „a fickók nem véletlenül tették arra a napra”, nem volt véletlen, hogy pont Trianon 30. évfordulójára tűzték ki azt. „Karácsonykor bevitték Mindszentyt, de nem jutottak vele semmire. Február tájt bevitték az izraelitákat, azok aláírtak, utána április környékén bevitték az evangélikusokat, református lelkészeket, ők is aláírtak. Májusban még mindig nem írtak alá a katolikusok. A kommunista testvérek pontosan tudták, hogy a nemzet ifjúságának és a haldoklóknak patrónája a katolikus egyház, hiszen iskolákat, óvodákat, egyetemeket tartottak még fönn, nem mindegyiket zárták be, és ugyanígy az egészségügyi intézetek, akkor még volt is felelősség, teljes egészségügyi. És nekiestek. Nekiestek, egy éjszaka alatt majdnem 12 ezer szerzetes férfit és nőt összegyűjtöttek. Ennél botrányosabb kihallgatások voltak, keresztre ugyan nem feszítették őket, azt én tettem bele, mert az egy szimbólum. Ki kell mondani: a legszörnyűbb kihallgatási módszerük az volt –  maga Mindszenty bíboros is így járt –, hogy üvegcsövet dugtak föl a nemi szervükbe és széttörték. Ezeket nem akartam megmutatni, ennek egy előszelét persze igen, ahogy az apáca kiugrik az ablakból inkább, mintsem hogy megerőszakolják. Próbáltam ezt egy kicsit úgy megcsinálni, hogy mindenki értse, érezze is át, de az ifjúságunk is tudja megnézni. Nőjön föl úgy, hogy tudja: amint 1950. június 4-e nem volt véletlen, a korábbi június 4-e sem volt véletlen” – mondotta a színművész.

Kifejtette: egy módszeres nemzetirtás zajlott, és annak a lelki fázisa abban az időben történt meg. „Ezért tart ott az ifjúságunk, ahol tart. Mert hol vannak – tisztelet a kivételnek – az elhivatott egyházi emberek, akár az egészségügyben, akár a tanügyben? És szerettem volna ezt megmutatni, nagy filmfesztiválokra is elküldtük – azt nem tudtam, hogy ez ekkora fájdalmat okoz. Volt közöttük, aki nem is válaszolt, a nagy nyugati filmfesztiváloktól meg az jött vissza – ahonnan legalább válaszoltak –, hogy nem témája a fesztiválnak. Tehát a keresztényüldözés nem témája a mai filmfesztiválnak. De ami a legjobban bántott engem, hogy a vatikáni filmfesztiválra is elküldtem, és válaszra sem méltattak. Úgyhogy tevékenykedtem az ügyben, és a köztársági elnökünk kezébe adta Ferenc pápának, hogy tudjon róla” – magyarázta a film fogadtatását Eperjes Károly.

A közönség is kérdezhetett

Torzítják a magyar történelmet

Eperjes Károly úgy ítéli meg: a Magyar Passió talán az utolsó pillanatban érkezett, valósult meg, akárcsak a következő alkotás, a Szent István-film, amelyen azóta dolgozik. Kifejtette: a Passióban is azért idézett pontosan Mindszentytől, mert úgy hiteles a film. Annyira törekedtek a Passió során a hitelességre, hogy külön szakértők foglalkoztak egy-egy történéssel, például csak a ferences rend szétverésére 260 oldalas dokumentáció készült, de ugyanígy foglalkoztak a negyven apácarend sorsával is. 

„Volt, amit nem jó megmutatni. A ferenceseket például meztelenre vetkőztették. Mi nem így forgattuk ezt le, akárcsak az apácák esetében sem a velük megesett borzalmakat. Érzékeltettük a kiugrással, meg azzal, hogy féltek a platón. Én nem akartam belemenni ilyen soft-pornóba. Nem az a lényege ennek a történetnek, hanem az, hogy akik nem hisznek, azok mindent elkövettek azért, hogy akik hisznek – és a hitnek a vezetőit –, lefejezzék. És a katolikusokkal nem tudtak mit csinálni. Az összes többi aláírt, és a katolikusok még mindig nem voltak hajlandóak aláírni”– hangsúlyozta.

Rászabták a Passió rendezését

A továbbiakban megtudtuk, Eperjes Károly a film rendezésére elsőként Bereményi Gézát kérte fel, de ő azt mondta: „ez annyira a tiéd, hogy ezt rendezd meg te”. „Szóltam Szabó Istvánnak is. Ő is azt mondta, figyelj, ezen annyit dolgoztál, ez annyira a tiéd, hogy neked kell megrendezned. Leopold atya szerepét felajánlottam Reviczky Gábornak. Ugyanezt válaszolta, akárcsak a néhai Benedek Micu (Miklós – szerk.). Tehát rajtam maradt a rendezés is, meg a pap szerepe is. Ott voltunk két héttel a forgatás előtt, akkor nem volt mit tenni, de mondta is a producer: tudtam, hogy ez lesz a vége. Te fogod játszani a Leopoldot.”

Részlet a Magyar Passióból

Eperjes Károly arról is szólt: nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy határon túli színészek is legyenek a filmben. Azt is kifejtette: a súlyos jeleneteket humorral fűszerezték, ezt fontosnak tartotta. „Utólag belátom, hogy még többet kellett volna beletenni. Próbáltam is a színészeket ebbe az irányba vinni, de nehéz volt, mert olyan a téma, hogy a kollégák nehezen fogadták el” – magyarázta, hozzáfűzve: a forgatás sok embert megviselt. „Nekem ezen nem volt időm gondolkozni, mert annyira sok dolog volt. Tehát én nem tudom, hogy megviselt vagy sem. És utólag? Inkább az viselt meg nagyon, hogy miként áll hozzá a fesztiválok szakmája, hogy áll hozzá a Vatikáni Film­fesztivál. Vagy hogy az Elbaltáztuk filmnek, amelynek számos szakmai furcsasága van, sokkal több nézője volt, mint ennek. Tehát a nemzet nem igazán fogta föl. Finomabb lelkű emberek felfogták. De az például nagyon fáj, hogy az sem történt meg, hogy legalább minden felekezeti iskolában levetítették volna. Volt egy ilyen szándéka a kultuszminiszternek, de mondtam, hogy ezt ne tegyük kötelezővé, mert akkor még jobban köpködnek a filmre” – tette hozzá.
 

Tanítókra lenne szükség

A Magyar Passió csak abban az esetben tudna működni jobban, ha lenne, aki megértetné a tömegekkel – nyomatékosított Eperjes Károly. „Először is történelemtanárok kellenének, akik ezt értik, nem valóságshow pedagógusok. Ez egy fontos kérdés, mert szívre nevelni kell, az agyra okítani, a kettő együtt a tanítás. Morál és bölcselet. A Biblia és Arisztotelész poetikája: a kettőnek a harmóniája a tanítás. Az Úr Jézus is tanítványokat képezett ki halászokból, tanárokat, de mert ő is tanított, nem pedig csak nevelt meg oktatott, hanem a kettőt harmonizálta. Ez az ember méltósága, szemben az állattal vagy a növénnyel. Azt is az Isten teremtette, de nincs felelőssége. Ahhoz, hogy a szívvel vagy harmóniával jól tudjunk magunkkal és másokkal bánni, ahhoz tanítvánnyá kell lenni, és tanítóvá.”