Simon Sándor papi jelmondatát az Énekek énekéből választotta: „Megtaláltam, akit szeret a lelkem” – ez volt olvasható a kórus karzatán is. A templom előtt Oltáriszentséget és Szentlelket jelképező, galambot ábrázoló virágszőnyeg várta az ünneplőket. A kántori szolgálatot Rózsa Imre látta el, a kórusműveket Sipos Zoltán karmester vezényelte, zongorán játszott Rápolti Irma. A Laudate kamarakórus és az egyházközség kórusa tette énekével ünnepélyesebbé a liturgiát.

A főegyházmegyében 17 éves hagyomány, hogy a papszentelések általában Gyulafehérváron a székesegyházban történnek Szent Péter és Szent Pál apostolok napján – magyarázta a szentmise elején az érsek –, ám a szent évben a kispapok és elöljáróik részt vettek a szeminaristák római jubileumi zarándoklatán, és ezért döntött úgy, hogy mind a négy diakónust júliusban saját származási egyházközségében szenteli pappá.  
 

Megtaláltam, akit szeret a lelkem

A szertartás elején bemutatták a jelöltet a szentelő főpásztornak, aki a homíliában így buzdított: „Megtaláltam, akit szeret a lelkem – idézte a felszentelendő papi jelmondatát. – Ez nemcsak a Szentírásnak a költői szépsége – hangsúlyozta Kovács Gergely –, hanem egy életúttá vált hivatásnak az összegzése, a summája. E szavak az olvasmányban a menyasszony hangján szólalnak meg, de ma Sándor testvérünk lelki örömujjongásaként, örömkiáltásaként halljuk őket. E pár szóban benne van a keresés éjszakája, benne van a papi hivatásnak a csendes érlelődése és végül a bizonyosságnak a boldog megtalálása. Akit a Lélek szeret, az nem más, mint Jézus Krisztus, akinek a szolgálatára Sándor az életét állítja, adja, ajándékozza. Az evangéliumi szakasznak is a középpontjában a szeretet áll.” 

Az újonnan felszentelt sepsiszentgyörgyi Simon Sándor

„Sok talentumod van, értékes vagy – folytatta az érsek –, de mégsem a saját képességeid azok, amelyekre építeni fogsz. Nem ezek lesznek a sikernek, a teljesítményeidnek a gyümölcsei. A siker, a gyümölcs Jézus hívásának köszönhető. Az ő irgalmának, az ő kegyelmének, az ő szeretetének. Lehet, hogy életednek egy-egy éjszakájában már megtapasztalod a tanítványok ürességét: ott állok üres kézzel. Ma Jézus téged is hív, kéri, hogy ülj mellé a tűzhöz, és meghív arra, hogy ne saját magadban, ne a te képességeidben, hanem őbenne reménykedj. És itt kezdődik az igazi papi küldetés. A hálót mindig az ő szavára kell kivetni. Eredmény, gyümölcs, siker csak akkor születik, amikor az Úr szavára cselekszünk, amikor neki engedelmeskedünk. És a csodás halfogás után Jézus izzó parázzsal, sült hallal, kész étellel várja az apostolokat. De mégis kéri, hogy ők is hozzanak a saját fogásukkal. A papi élet is ilyen: Krisztus adja a kegyelmet, de kéri az ember közreműködését, áldozatát, munkáját is.” 

Kovács Gergely érsek a homíliában figyelmeztetett: a papság nem egy egyházi beosztás, nem a feladatok sorozata, halmaza – mindig rohanni kell, hogy ezekkel valamiképpen napirenden legyünk –, hanem szeretetből vállalt élet­átadás. A papság odaajándékozott élet. A pap az, aki érzi, tudja, hogy Krisztus szeretete sürget. A papi élet naponta alakul, formálódik. És ez csak a kereszt tövében történhet. A pap élete akkor lesz termékeny, ha vállalja ezt a fajta kifeszítettséget, odaszegezettséget, amely néha nehéz, kényelmetlen, de az biztos, hogy mindig Krisztushoz köt.

Befejezésként visszatért a szentelendő által választott papi jelmondathoz: „Megtaláltam, akit szeret a lelkem.” „Az előtted álló út nem mindig lesz könnyű – összegezett Kovács Gergely –, de ne feledd, az Úr, akit megtaláltál, akit szeretsz, veled megy mindennap. Mindig ott lesz veled a kenyértörésben, a gyóntatószékben, a hittanórán, az embereknek a tekintetében és a kereszt terheiben is.”

A papszentelési ünnepség kezdete

Főpásztori kézrátétel és ima

Simon Sándor letette ünnepélyes ígéreteit, kinyilvánította szándékát, hogy a papi szolgálattal járó kötelezettségeket – az igehirdetést, a katolikus hitre való nevelést, a szentmise bemutatását, a szentségek kiszolgáltatását, a keresztény nép megszentelését, a népért végzett imádságot, valamint az Istennek adott és szentelt életet – vállalja és akarja. Végül a főpásztor elé járult és engedelmességet fogadott neki és utódainak. „Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned!” – adta áldását az érsek. Amíg a jelenlévők letérdelve imádkoztak, kérve az összes szent közbenjárását, a szentelendő a földre borult, ezzel is kifejezve, hogy tudatában van annak, milyen erejét meghaladó szolgálatra hívja meg őt az Isten. Kifejezvén azt, hogy teljesen átadja magát Istennek. 

A papi szertartás leglényegesebb része a kézrátétel és a felszentelő ima: az érsek két kezét a jelölt fejére téve csendben imádkozott. Ugyanígy a jelen lévő papok is. Szentlélek-hívó gesztus ez, mert amint ugyanezen gesztus által a Szentlélek változtatja a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé, ugyanígy a Szentlélek alakítja át a jelöltet is Krisztus méltó követévé és hagy lelkében eltörölhetetlen pecsétet.  

A már felszentelt papot Ilyés Zsolt, a Szent József-templom plébánosa segítette beöltözni a liturgikus öltözetbe. Utána ismét két szimbolikus gesztus következett. A főpásztor megkente a felszentelt mindkét tenyerét illatos krizmával – e fölkenés megerősíti, hogy a felszentelt kegyelmet és küldetést kap arra, hogy a rábízottakat megszentelje. A második szimbolikus gesztus a kenyér és a bor átadása, ami a szentmise bemutatására szóló egyértelmű felhívás és megbízatás. Végül a papszentelés szertartásának utolsó mozzanataként az érsek és a jelen levő papok békecsókot váltottak az újonnan felszentelttel, amellyel köszöntötték és befogadták őt papi közösségükbe. 

Kovács Gergely érsek

Köszönet és hála az új papi hivatásért

Az ünnepi szentmise végéhez közeledve a főpásztor hálát adott a Jóistennek, hogy eggyel növekedett a főegyházmegye papjainak száma, megköszönte újmisés paptestvérének, hogy Isten hívó szavára igent mondott. Aztán megköszönte a szűk és tág családi körnek, kiemelten a szülőknek, akik a legkisebb gyereküket az öt közül visszaajándékozták a Jóistennek, majd rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, aki a hivatás csíráját ápolták, a gyulafehérvári elöljáróknak és tanároknak, mindenkinek, aki tanította és bármilyen módon támogatta.

A főpásztor két dokumentumot nyújtott át Simon Sándornak, aki folytatja római tanulmányait: a felszentelés tényét igazoló bizonylatot és a gyóntatási joghatóságot hat évre. Végezetül arra bátorította és kérte, hogy tartsa szem előtt a jó pásztor példáját, aki azért jött, hogy ne neki szolgáljanak, hanem ő szolgáljon másoknak.

Az újmisés pap is a maga során hálával és köszönettel illetett mindenkit. „Mérhetetlen hála ég a szívemben, mert most kezdem csak látni, hogy idáig vezető utam során milyen sokan tettek azért, hogy én ma itt papként állhassak” – mondotta, és háláját fejezte ki mindenekelőtt a Jóistennek, nagyon sok embernek és közösségeknek, amelyekkel eddigi élete során az Isten megajándékozta. Megköszönte Kovács Gergely érsek atyának, hogy kézrátétele által pappá szentelte, hogy Rómában tanult és formálódott az utóbbi öt évben, a beléje fektetett bizalmát, támogatását és figyelmességét, majd részletesen felsorolt név szerint mindenkit, aki támogatta, segítette. Legvégül elérzékenyülve, meghatottan mondott köszönetet szüleinek, az édes­anyjának, aki esténként imára hívta a családot, és édesapjának, aki keményen dolgozott a családért, szép életpéldát mutatva, amelyből nem hiányzott a derű és a humor, majd négy testvérének: Pirinek, Balázsnak, Gellértnek és Erzsikének, akikre mindig számíthatott, és akik énekükkel szebbé tették az ünnepet. 

Simon Sándor újmisés áldásban részesítette a jelenlévőket. Az ünnepi szentmise befejezéseként az egyházközség nevében Aczél Cecília egyháztanácsos köszöntötte Kovács Gergely érseket közelgő születésnapja alkalmából. A papszentelés a pápai és a magyar himnusz eléneklésével ért véget.