Nem az ismerősöm találta ki magáról, alapos kivizsgálás eredménye a diagnózis. Mondják ugyanis, hogy már szinte divat valami(k)től mentesen étkezni, egyre többen „hódolnak” speciális étrendeknek, azok mentén szerzik be – az egyébként jóval drágább – hozzávalókat. Lehet ebben némi igazság is akár, de ismerőseim és családtagom nem valami úri passzióból vették nyakukba ezeket a macerákat. Mint ahogyan a hasonló cipőben járó többiek sem. Kinek okoz különösebb élvezetet a megszorításokkal, sok lemondással járó, állandó szemfülességet, odafigyelést igénylő életmód, amely ráadásul még többe is kerül?

Akinek az egészsége függ az ilyen étrendektől, annak muszáj beszereznie a hozzávalókat, igen gyakran életre szólóan. Aki meg (ha valóban van ilyen, mert mondják) divatból vág bele ilyesmibe, az magára vessen! Egyvalami viszont halálbiztos. Régebb – na, most jövök az elcsépelt, nem túl szimpatikus szöveggel, hogy az én időmben – mintha ritkábban hallottunk volna az efféle intoleranciákról, hogy szakszerűen fejezzem ki magam. Természetesen akkor is voltak ilyen esetek, de szinte szenzációnak számított, ha tudomásunkra jutott, és végtelen sajnálattal gondoltunk az érintett személyre és családjára. Ma már népbetegségnek számítanak az effélék, és sok minden egyéb is sajnos. Már szinte meg sem lepődünk, ha valakiről megtudjuk, hogy utolérte őt is ez vagy az. Sőt, mintha fel lennénk rá készülve, hogy minket sem kerülnek el a nyavalyák, csak idő kérdése. Merthogy az agyonszennyezett levegő, az a temérdek vegyszerezett, génmódosított szemét, amit megeszünk, aztán a nyakunkon a folytonos, kivédhetetlen stressz, a megkerülhetetlen hajsza, és köszönjük szépen akkor már a rossz pszichét is, és a legyengült immunrendszert.

Vajon tényleg ezek a valódi okok? (Igen nagy a valószínűsége.) És ha igen, mi tehetünk magunkért? Úgy tűnik, hogy a magyarázatokat felsorakoztatni könnyebb, mint valóban változtatni. Már amin lehet(ne), amit mi is megtehetünk egyszerű kis hétköznapjainkban. Kicsit olyan ez, mint egy hibás kör…

Azért jó lenne tudni, hogy nem minden tőlünk függetlenül, akaratunk és beleszólásunk nélkül történik. Szeretném hinni, hogy tehetünk bár valami keveset minden szempontból egészségesebb életünkért. Hová jutottam megint? – most az egyre gyakoribb „érzékenységeinktől”, bocsánat! És bocsánat, ha a vakációs hangulatba nem illenek bele ezek a nem feltétlenül vidám sorok.

Azért kívánok mégis mindenkinek derűs, pihentető nyarat és egészséget!