Aki sokat jár, sokat lát. Bár ha az ember sokszor egymás után teszi meg ugyanazt az útvonalat, egyre ritkább a látnivaló. Az olyan, ami igazán kirívó, szokatlan, természetellenes, környezettől és életformától idegen. Egyszóval: ami tollvégre kívánkozik.
De az újságíró türelmes emberfajta, megtanulta az évtizedek alatt, hogy a kivárás rózsát terem, amúgy is fél élete várakozással telt el, várótermekben és előszobákban, alkalomra és lehetőségre, így pörgött le fél évszázad, s maradt az egyre sürgetőbb kérdés: van-e még, amire várni?
Az árnyas sétány a város talán legszebb utcája, tágas a járda, biciklisnek is, gyalogosnak is van rajta elég hely. Az úttesttől széles pázsit választja el, öreg fák, köztük dús sövény zárja el a rohanó világtól. Előbb-előbb padok a kerítés tövében, ha az ember leül, háta mögött ott a város utóbbi másfél századának egész története. Bár aki itt pihenésre vágyik, inkább mélázik az élet mulandóságán, mintsem a megismételhetetlen múlt tanulságain, jól is van ez így, hiszen már Horatius megfogalmazta, hogy carpe diem, majd másutt, mintegy kiegészítve magát, azt is, hogy memento mori.
De az antikvitás költőfejedelmének talán legmegszívlelendőbb üzenete egy kevésbé idézett, bár szintén szállóigévé vált sora, sapere aude, szó szerint: merj gondolkodni, amit azonban értelmezni lehet másként is, meg is tette az utókor, aztán származott belőle mindenféle jó és rossz. Hogy miért ilyesféle gondolatok jártak a fejemben, miközben az árnyas sétányon a gyár felé tartottam, azt megmondani nem tudom, a külső hatások olykor egészen furcsa asszociációkat indítanak el, olyannyira, hogy a kerítéshez kötözött kerékpár látványa elsőre el sem ért a tudatomig. Csak pár lépés után kezdett derengeni, hogy valami nincs rendben, s mint kutya, amikor szimatot fog, úgy kaptam fel a fejem. Visszazökkenni a valóságba ilyenkor pillanatok kérdése, Horatius azonmód belesüllyedt a régmúltba, árny és fény játéka már nem költészetet idézett, hanem kánikulára és izzadó homlokra emlékeztetett. A gyár várhat még.
A kerítéshez kötözött kerékpár szomorúan búslakodott a napsütésben, nem annyira a szikkasztó hőség gyötörte, mint inkább első kerekének meggyötört állapota. Létezik egy szakkifejezés a székely nyelvben, amit más nem ért meg, a székelyek közül is csak, aki már megtapasztalta: borduramérgezés. A szó első tagja szegélykövet, a kifejezés maga az útszél határvonalával való nemkívánatos érintkezést jelenti, autóvezető számára ennek következménye keréktárcsa egyengetése és többnyire gumicsere is, nem olcsó mulatság, kerülendő hát. Biciklis számára még fájdalmas élmény is lehet, s a kerékpár állapotából ítélve az is volt valakinek. Talán törött végtaggal, fogait összeszorítva, fájdalmát leplezve láncolta oda a biciklit a kerítéshez, láthatólag számára a kerékpár nem szórakozási, de megélhetési eszköz, hát szüksége lesz rá később, csak ki kell várnia, míg felépül.
A kerítéshez kötözött kerékpár mellett még napokig sétáltam el. Minden alkalommal megálltam, csak hogy ellenőrizzem, törött állapotában is ép-e még. Aztán egy nap eltűnt, azt a fajta ürességet hagyva maga után, mint amikor régen jó barátom úgy döntött, nem jön haza többé idegen országból. Amikor fordult a világ, és hazalátogatott, már nem régi jó barátom volt, csak ismerős idegen.
A szerző felvétele