Ma nyitja meg kapuit a tizenegyedik SIC Feszt, amelynek vasárnapig Sepsiszentgyörgyön, a Sugásfürdő felé vezető út melletti Kerekerdő ad otthont. A szervezők hétfőn sajtótájékoztatón hangsúlyozták, az esemény nemcsak zenei és kulturális programokat kínál, hanem közösségi élményt teremt a fiatalok, családok és szakmai előadások iránt érdeklődők számára.
A SIC Feszt az elmúlt években már többször helyszínt változtatott, a Kerekerdő először tavaly adott otthont az eseménynek, amely a pozitív visszajelzések szerint hazatalált, idén pedig továbbfejlesztették a terepet, hogy még élvezetesebb legyen a résztvevők számára. Antal Balázs elmondta, a fesztiválterület újdonsága egy gyalogos híd, amely átszeli a rendezvény helyszínét, így kényelmesebb közlekedést biztosít. A fő szervező hozzátette, tereprendezést is végeztek, új zöld felületeket és lekerített zónákat alakítottak ki, valamint kibővítették és kényelmesebbé tették a VIP-részleget azoknak, akik exkluzív élményekre vágynak.
Antal Balázs kiemelte, a belépés rendszere is egyszerűsödött: a Sepsi Value Centre-ben a jeggyel rendelkezők mindennap 12 és 15 óra között vehetik át a karszalagjukat. A fesztivál területén a fizetés idén is kizárólag Payvent kártyával történik, amelynek használati díja 5 lej. A környezettudatos szemlélet jegyében a rendezvény megtartotta a repohárrendszert is: a pohárért fizetett 10 lej garancia a leadáskor visszajár, ezzel is ösztönözve a hulladékcsökkentést és a fenntarthatóságot. A fesztivál területére vezető úton autóval nem lehet felhajtani, ezzel biztosítják a mentők, tűzoltók és más sürgősségi járművek számára az akadálytalan bejutást. Az esemény helyszíne parkolóhellyel nem rendelkezik, ezért a szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy gyalog vagy taxival érkezzen.
A zenei program idén is rendkívül változatos: a szervezők a jól ismert visszatérő zenekarok mellett több újdonsággal is készülnek. Pénteken 21.30-tól színpadra lép a Bagossy Brothers Company, különálló produkcióval tér vissza Desh, aki ma 22 órától zenél, míg 21 órától a Pogány Induló is fellép. Csütörtökön többek között a Döndi Duó és Roli, pénteken Paulina, illetve a DreamFlow, szombaton Mehringer, valamint a Carson Coma, vasárnap pedig Lmen Prala szórakoztatja a fesztiválozókat. A szervezők idén is nagy hangsúlyt fektetnek a hazai tehetségek támogatására, így Tóth Abigél első alkalommal koncertezik majd a SIC Feszt színpadán. A részletes program elérhető a FestivApp alkalmazásban.
Grüman Éva bejelentette, a Családi Napot szombaton immár kilencedik alkalommal szervezik meg. Az esemény egyre népszerűbb, nemcsak a gyerekek, hanem az egész család számára tartalmas és minőségi időtöltést kínál. Idén a 2–12 éves gyerekekre összpontosítanak, akik több mint 40 kézműves-, ügyességi és interaktív foglalkozáson vehetnek részt. A kerettörténet az Aprócia kalandorai – Utazás a nagyvilágba címet viseli. A gyerekek útlevéllel indulnak egy képzeletbeli világ körüli kalandra, ahol hat kontinens „állomásait” járják be, minden „országban” új tudást, játékot, dallamot vagy kézműves technikát ismerve meg. A napijegy ára – amely a helyszínen készpénzzel vásárolható meg – 80 lej felnőtteknek, a gyermekek számára a belépés ingyenes.
Fotó: Szennyes Krisztián
Dombi Orsolya, a Safe Point koordinátora elmondta, a fesztivál idén új elemekkel bővül, amelyek célja egy olyan közeg megteremtése, ahol a segítségkérés természetes, az empátia pedig alapvető. Az erre kijelölt sátorban képzett női személyzet, pszichológusok és önkéntesek fogadják azokat, akik zaklatás, rosszullét vagy szorongás esetén támogatásra szorulnak. A sátorban elérhető lesz egy sárga megkülönböztető karkötő is, amely diszkréten jelzi, hogy viselője fokozott figyelmet kér. Emellett titkos kódalapú segítségkérő rendszert is bevezetnek, amelyhez egy zárt női Facebook-csoporton keresztül lehet hozzáférni. Ugyanakkor zéró toleranciát hirdetnek minden tiltott szer, fegyver vagy szándékos veszélyeztetés esetére, ezek rendőrségi ügynek minősülnek, és azonnali kizárást vonnak maguk után.
Oltean Csongor, a StartUp HUB társalapítója kiemelte, idén is a karrierépítési, önfejlesztési és vállalkozói gondolkodás ösztönzése lesz a főszerepben. Csütörtökön a budapesti Quantum Digitális Diákszövetkezet alapítói, Kecskés Csoma és Bőhm Zsombor mesélnek arról, hogyan építettek sikeres hálózatot egy egyszerű ötletből. Pénteken a DreamJobs.ro szakértői tartanak előadást a személyes márkaépítésről a munkaerőpiacon boldogulás érdekében, amelyet egy különleges kávékóstoló követ a Julius Meinl partnerségével. Szombaton sikeres székelyföldi fiatal vállalkozók mutatkoznak be, akik hazai vagy európai pályázati források segítségével valósították meg álmaikat.