Unitárius gyermektábor SepsiszentgyörgyönFelismerni és vállalni küldetésünket

2025. augusztus 7., csütörtök, Közélet

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett, mintegy 90 gyermek részvételével zajlik a napokban a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség tábora, melynek foglalkozásai ezúttal különleges, Indiától Erdélyig tartó utazásra hívják a táborozó közösséget. A szervezők célja, hogy a napi tevékenységek révén megerősítsék a gyermekekben egyebek közt azt, hogy Istenhez hasonlóan kell cselekednünk: mindenkivel jót kell tennünk.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Színes, hangos, vidám gyermeksereg vette birtokába hétfő óta az unitárius egyházközség udvarát és termeit, ahol lelkészek, pedagógusok és önkéntesek segítségével reggeltől délutánig zajlanak a különböző csoportos foglalkozások, melyeket napindító áhítat, közös étkezés és sok-sok játék egészít ki.

A nyári unitárius táborok lebonyolításához idén első ízben elkészült egy egyetemes ötlettár sok segédanyaggal és tábori naplóval, amely az egész heti foglalkozásokhoz szolgál feladatokkal, útmutatóval – vázolta lapunk érdeklődésére Péterfi Ágnes unitárius lelkész. Úgy véli, a színes kiadvány nagyon jó mankó ahhoz, hogy megismertesse a gyermekekkel Jónás próféta történetét, s ezáltal több országot is érintő utazásra hívja őket. Mivel 2025 egyházi szinten a küldetés éve, az az elképzelés, hogy a tábort is a küldetés témája köré építsék, megismertessék a gyermekekkel, miként hívta el az Isten Jónás prófétát – magyarázta. Az utazás során a táborozók minden nap más országba látogatnak el, az adott úti célhoz pedig elméleti és gyakorlati foglalkozások is társulnak, ezekben mindenki részt vesz. Hétfőn Indiában jártak, így szó esett a vallásosságról, az indiai emberekről és szent állataikról, a kézműves csoportban mandalákat színeztek, és elkészült a tábori zászló is, míg a mozgásos csoportban a jóga alapmozdulataival ismerkedtek. Kedden Amerika volt az úti cél, tegnap Törökország, ma pedig Egyiptomba utazik a gyermeksereg, holnap pedig Erdély következik. Utóbbi kapcsán szó lesz a vallásszabadság kihirdetéséről, illetve a vallásszabadság eszméjét is erősítik a gyermekekben, hogy erre felekezettől függetlenül büszkék legyenek.

„A táborban is több vallásúak vagyunk, de ez semminek nem akadálya, sőt, éppen ettől szép” – emelte ki Péterfi Ágnes, aki úgy látja: attól, hogy nem vagyunk egyformák, más a hitünk vagy más dolgok határoznak meg, nem vagyunk rosszak, mindannyian jók vagyunk. Ezt kívánják a gyermekekben is tudatosítani. Hozzáfűzte, Jónás története révén ugyanakkor arra kívánják ráébreszteni a táborozókat, hogy mindenkinek van küldetése, mindannyiunknak megvan a magunk szerepe, feladata, amivel Isten megbízott. Azonban nem elég csupán felismerni a küldetésünket, azt vállalni is kell – húzta alá. „Szeretnénk megerősíteni őket abban, hogy az is küldetésünk, hogy menjünk, töltekezzünk, lássunk, tapasztaljunk, de aztán jöjjünk haza, mert Erdély is van olyan gazdag, mint a többi megismert ország” – mondotta Péterfi Ágnes.

A sepsiszentgyörgyi unitárius tábor kezdeményezőinek, szervezőinek szándéka, hogy az együtt töltött idő alatt a gyermekek évről évre megtapasztalják, mindannyian jók vagyunk valamiben, hogy az alázat nem gyengeség, hogy fontos egymásra figyelni. „Nekünk is ugyanazt kell tenni, amit a Jóisten: mindenkivel jót tenni, megbocsátani, elfogadni és szeretni – ez a mottónk minden évben. Hiszem, hogy ha megerősítjük ezeket a lelki ajándékokat, ha már gyermekkorban elültetjük, ez a sok apróság hosszú távon beérik, meghozza gyümölcsét” – fejtette ki Péterfi Ágnes.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-08-07: Közélet - Bodor János:

Cigányfolklór-tábor Zabolán

Tartalmas hetet zárt a zabolai Csipkésben a július 27. és augusztus 3. között mintegy hetven résztvevővel megrendezett XXVI. Cigányfolklór Tábor. A nappali programban táncoktatás, énekórák, néprajzi előadások, filmvetítés szerepelt, este pedig koncertek és hajnalba nyúló táncházi mulatságok zárták a napot. Emellett a táborlakók egész napos kiránduláson meglátogatták a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot, Ikavárát és a székelypetőfalvi fürdőt.
2025-08-07: Máról holnapra - Farkas Réka:

Búcsú egy el nem siratható elnöktől

Először 1989. december 22-én láttam. A román televízió képernyőjén tűnt fel, Ceaușescu elmenekülése után. Ismertük Ion Caramitrut, Mircea Dinescut, őt nem, de már rebesgették: a megbuktatott diktátor utódja lehet, nyugatról erre készítették, és talán keletről Gorbacsov is támogatja. Szerénynek tűnt, bár beszédstílusa, gesztusai vitathatatlanul idézték a kommunista vezetők korábbról már ismert jellegzetességeit. Néhány óra alatt ő lett az új megváltó, Románia ideiglenes vezetője.